Navigáció átugrása

Győr – augusztus 23-ától 25-éig terelés és éjszakai járatok a nyárzáró rendezvény miatt

2024. augusztus 21.

2024. augusztus 23-án (pénteken) 9:00-tól augusztus 25-én (vasárnap) 9:00-ig a nyárzáró rendezvény miatt az autóbuszok módosított útvonalon járnak a belvárosban, továbbá augusztus 24-én este éjszakai járatok közlekednek.

 

Helyi járatok

2024. augusztus 23-án 9:00-tól augusztus 24-én 19:30-ig és augusztus 25-én 2:00-tól 9:00-ig

  • Újváros, Sziget és az Egyetem felől jövő autóbuszok a Honvéd liget megálló után az Aradi vértanúk útja – Árpád út – Teleki László út útvonalon kerülve közlekednek, megállnak az Árpád út és a Baross Gábor út kereszteződésénél kialakított ideiglenes megállóban is.
     
  • A Városháza megállót érintő, és a Baross Gábor híd, illetve a Szent István út, Iparkamara megálló felé haladó járatok a Városházánál a járdaszigeten, a 12Y és 18-as buszok megállójában állnak meg, majd az Aradi vértanúk útja – Árpád út – Teleki László út útvonalon kerülve közlekednek, megállnak az Árpád út és a Baross Gábor út kereszteződésénél kialakított ideiglenes megállóban is.
     
  • Az 1-es, 1A és 1B autóbuszok terelve, az Eszperantó út – Nádor aluljáró – Révai Miklós utca útvonalon közlekednek, nem érintik a Bartók Béla út, munkaügyi központ megállót. A buszok ideiglenesen megállnak a Révai Miklós utcában az 5-ös, 6-os, 21-es, és 22-es autóbuszok megállójában.
  • A Likócs felől jövő 8Y, a Bácsa irányú 11-es, a Pinnyéd irányú 13-as és 13B, valamint az Újváros irányú 14-es, 14A és 14B járatok a Révai Miklós utcán át terelve közlekednek, nem érintik a Szent István út, Iparkamara megállóhelyet. Helyette a 8Y, 13-as, 14-es és 14A buszokra a Gárdonyi Géza utca megállóban, a 11-es járatokra az Aradi vértanúk útja, szökőkút vagy a Révai Miklós utcában (5-ös, 6-os, 21-es, és 22-es autóbuszok megállójában) lehet felszállni.

Helyi járatok útvonala 2024. augusztus 23-án 9:00-tól augusztus 24-én 19:30-ig és augusztus 25-én 2:00-tól 9:00-ig.

(A térkép a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető.)

 

2024. augusztus 24-én (szombaton) 19:30-tól augusztus 25-én (vasárnap) hajnali 02:00-ig 

  • A helyi járatok módosított útvonalon közlekednek, nem érintik a Szent István út, Iparkamara, a Városháza, az Aradi Vértanúk útja, szökőkút, a Honvéd liget, a Virágpiac és a Bem tér, Baross Gábor iskola megállóhelyeket.
     
  • ​A Révai Miklós utcai végállomáson csak a 8Y, 11, 13, 14A autóbuszok haladnak keresztül, valamint innen indulnak 23:00-kor a 901, 907, 911, 917, 921, 922 és 931-es éjszakai járatok. A többi vonal járatai a Révai Miklós utcát és a Gárdonyi Géza utca megállóhelyeket sem érintik.

Helyi járatok útvonala 2024. augusztus 24-én (szombaton) 19:30-tól augusztus 25-én (vasárnap) hajnali 02:00-ig

(A térkép a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető.)

1, 1A, 1B

Kimaradó megállóhelyek:

  • Kálvária utca, iskola
  • Bem tér, Baross Gábor iskola
  • Eszperantó út, autóbusz-állomás
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ
  • Aradi vértanúk útja, szökőkút
  • Honvéd liget
  • Hunyadi utca, autóbusz-állomás

2

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Baross Gábor híd, belvárosi hídfő
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Zöld utca, Szőnyi Márton utca)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (végállomás ► belváros)

5

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Baross Gábor híd, belvárosi hídfő
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Kismegyer)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig jár.


6

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Baross Gábor híd, belvárosi hídfő
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhely:

  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (► Kismegyer)

7

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Aradi vértanúk útja, szökőkút
  • Virágpiac

Ideiglenes megállóhely:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye)

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig jár.


8

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Likócs)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (végállomás ► belváros)

8Y

Kimaradó megállóhelyek:

  • Aradi vértanúk útja, szökőkút
  • Zechmeister utca, Rába-part
  • Honvéd liget

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • az Eötvös park mögött, a Golden Ball Clubnál (► Likócs)

9A

Kimaradó megállóhelyek:

  • Virágpiac
  • Zechmeister utca, Rába-part
  • Honvéd liget
  • Aradi vértanúk útja szökőkút

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig járnak.


11

Kimaradó megállóhelyek:

  • Szent István út, Iparkamara
  • Aradi vértanúk útja, szökőkút
  • Honvéd liget

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca, (► Bácsa)
  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (► Marcalváros)

12, 12A

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Audi)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (végállomás ► belváros)

13, 13B, 14A

Kimaradó megállóhelyek:

  • Szent István út, Iparkamara
  • Aradi vértanúk útja, szökőkút
  • Honvéd liget

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Gárdonyi Géza utca (► Pinnyéd / Újváros)
  • Révai Miklós utca (► Pinnyéd / Újváros)
  • az Eötvös park mögött, a Golden Ball Clubnál (► Marcalváros)

17B

Kimaradó megállóhelyek:

  • Virágpiac
  • Zechmeister utca, Rába-part
  • Honvéd liget
  • Gárdonyi Géza utca
  • Révai Miklós utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig jár.


19A

Kimaradó megállóhelyek:

  • Virágpiac
  • Zechmeister utca, Rába-part
  • Honvéd liget
  • Aradi vértanúk útja, szökőkút

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (végállomás)

22, 22A, 22B

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Baross Gábor híd, belvárosi hídfő
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Marcalváros)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig jár.


30, 30A, 31

Kimaradó megállóhelyek:

Révai Miklós utca
Városháza
Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Győrszentiván)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ (végállomás ► belváros)

38

Kimaradó megállóhelyek:

  • Révai Miklós utca
  • Városháza
  • Baross Gábor híd, belvárosi hídfő
  • Gárdonyi Géza utca

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Eszperantó út, autóbusz-állomás (indulás helye ► Audi)
  • Bartók Béla út, munkaügyi központ

Rövidebb útvonalon, a Bartók Béla út, Kristály étteremig jár.


Helyközi járatok

2024. augusztus 23-án (pénteken) 9:00-tól augusztus 25-én (vasárnap) 9:00-ig

A várost nyugat felé elhagyó, illetve a városba nyugat felől érkező helyközi járatok a Baross Gábor híd helyett a 821-es úti felüljárón át közlekednek.

Kimaradó megállóhely:

  • Eötvös park

2024. augusztus 24-én (szombaton) 19:30-tól augusztus 25-én (vasárnap) hajnali 02:00-ig

A várost kelet és észak felé elhagyó, illetve a városba kelet és észak felől érkező helyközi járatok a Baross Gábor híd helyett a Nádor aluljárón át közlekednek.

Kimaradó megállóhely:

  • Eötvös park
  • Szent István út, Iparkamara (► Győr, Autóbusz-állomás)

Éjszakai járatok

2024. augusztus 24-én (szombaton) a nyárzáró koncert után éjszakai járatok indulnak 23:00-kor a Révai Miklós utcából az alábbi irányokba.
A járatok a rendezvény végét megvárják.

901 ► Újváros ► Sziget ► Pinnyéd
907 ► Mester utca ► Szabadhegy ► Kismegyer
911 ► Kisbácsa ► Bácsa ► Sárás ► Árkád
917 ► Adyváros ► Zöld utca ► Erfurti út
921 ► Kálvária utca ► Marcalváros ► Ménfőcsanak ► Gyirmót
922 ► Nagy Imre út ► Marcalváros
931 ► Gyárváros ► Likócs ► Győrszentiván

 

901 ► Újváros ► Sziget ► Pinnyéd

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Zechmeister utca, Bécsi kapu tér 23:04
Petőfi tér, zsinagóga 23:05
Kossuth Lajos utca, Kispiac 23:06
Budai Nagy Antal utca 23:07
Liget utca, Festő utca 23:08
Liget utca, Nyár utca 23:09
Somos utca 23:10
Újváros, Nép utca, templom 23:12
Somos utca 23:13
Liget utca, Nyár utca 23:14
Olimpiai Sportpark 23:15
Aqua sportközpont 23:16
Szent Vendel utca, Fő utca 23:18
Pinnyéd, Új sor 23:19
Szirom utca 23:20
Szivárvány utca 23:21
Ponty utca 23:22

vissza az éjszakai járatok listájához

907 ► Mester utca ► Szabadhegy ► Kismegyer

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Kálvária utca, iskola 23:04
Eszperantó út, autóbusz-állomás 23:05
Malom liget 23:07
Mester utca 23:08
Mészáros Lőrinc utca, kollégium 23:10
Otthon utca (Graboplast) 23:11
Fehérvári út, Ipar utca 23:12
Rozgonyi utca 23:14
Fehérvári út, Zöld utca 23:15
Kakashegy utca 23:16
Varga Katalin utca 23:17
Venyige utca 23:18
Templom utca 23:19
Zichy Ottó utca 23:20
Szent Imre út, József Attila utca 23:21
Kismegyer, körforgalom 23:23
Kalász utca 23:24
Kismegyer, Arató utca, Major utca 23:25

vissza az éjszakai járatok listájához

911 ► Kisbácsa ► Bácsa ► Sárás ► Árkád

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Zechmeister utca, Bécsi kapu tér 23:04
Híd utca, Rába Quelle fürdő 23:05
Széchenyi István Egyetem 23:06
Báthori út 23:07
Bácsai út, Kertész utca 23:08
Körtöltés utca (Audi-iskola) 23:09
Irinyi János utca 23:10
Viza utca 23:11
Votinszky utca 23:12
Kisbácsa, templom 23:13
Sövény utca, iskola 23:14
Dombhát utca 23:15
Gát utca 23:16
Bácsa, posta 23:18
Vámosi utca  23:19
Kismező utca 23:20
Bácsa, Ergényi lakótelep, Telek utca 23:21
Szitásdomb, Sárási út 23:25
Csipkerózsa utca 23:26
Sárás, Medvei utca 23:27
Írisz utca 23:28
Galántai út, Ciklámen utca 23:29
Hédervári út, Zemplén utca 23:31
Pöltenberg utca 23:32
Duna utca 23:33
Széchenyi István Egyetem 23:35
Kálóczy tér 23:36
Dunakapu tér 23:38
Dunapart rezidencia 23:39
Vas Gereben utca 23:40
Budai út, Árkád üzletház 23:42


vissza az éjszakai járatok listájához


917 ► Adyváros ► Zöld utca ► Erfurti út

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Kálvária utca, iskola 23:04
Eszperantó út, autóbusz-állomás 23:05
Roosevelt utca (Bartók-emlékmű) 23:07
Bartók Béla út, vásárcsarnok 23:08
Szigethy Attila út, könyvtár 23:09
Szigethy Attila út, Kodály Zoltán utca 23:11
Kodály Zoltán utca, Földes Gábor utca 23:12
Kodály Zoltán utca, gyógyszertár 23:13
Ifjúság körút, Kodály Zoltán utca 23:14
Tihanyi Árpád út, adyvárosi tó 23:16
Jereváni út, posta 23:18
Zöld utca, Jereváni út 23:19
Zöld utca, Szőnyi Márton utca 23:20
Szőnyi Márton utca 23:21
Erfurti út 40. 23:22
Erfurti út, Jereváni út 23:23

vissza az éjszakai járatok listájához


921 ► Kálvária utca ► Marcalváros ► Ménfőcsanak ► Gyirmót

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Hold utca 23:04
Kert utca 23:05
Sajó utca 23:06
Illyés Gyula utca, sporttelep 23:08
Mécs László utca, aluljáró 23:09
Marcalváros, Kovács Margit utca 23:10
Katód utca 23:11
Győrújbaráti elágazás 23:12
83-as út, Tesco áruház 23:13
Decathlon áruház 23:14
Ménfőcsanak, Királyszék út 23:16
Ménfőcsanak, malom 23:17
Győri út, iskola 23:18
Ménfőcsanak, vendéglő 23:20
Ménfőcsanak, Győri út, körforgalom 23:21
Ménfőcsanak, vendéglő 23:22
Ménfőcsanak, vasúti megállóhely 23:23
Ormos utca 23:24
Új élet út 23:25
83-as út, horgásztó 23:26
Tavirózsa utca (tanösvény) 23:29
Sárkereki út 23:30
Ménfői út 23:31
Gyirmót, központ 23:32
Gyirmót, Papréti út 23:33

vissza az éjszakai járatok listájához

922 ► Nagy Imre út ► Marcalváros

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Kálvária utca, iskola 23:04
Bem tér, Baross Gábor iskola 23:06
Baross Gábor út, Szigethy Attila út 23:08
Nagy Imre út, virágbolt 23:10
Lajta út, posta 23:12
Lajta út, gyógyszertár 23:13
Bakonyi út, marcalvárosi aluljáró 23:15
Marcalváros, Kovács Margit utca 23:17

vissza az éjszakai járatok listájához

931 ► Gyárváros ► Likócs ► Győrszentiván

Megállóhelyek és indulási időpontok
Révai Miklós utca 23:00
Szent István út, Iparkamara 23:01
Fehérvári út, Árkád üzletház 23:03
Fehérvári út, Vágóhíd utca 23:04
Vágóhíd utca 23:05
Puskás Tivadar utca, Tompa utca 23:06
Ipar utca, Kiskúti út 23:07
Ipar utca, Nagysándor József utca 23:08
Ipar utca, ETO Park 23:09
Likócsi híd 23:10
Szentvid utca (Audi bejárati út) 23:11
Likócs, Kövecses utca 23:12
Íves utca 23:16
Audi-gyár, főbejárat 23:17
Kardán utca, Audi-gyár, 3-as porta 23:18
Rába gyár, személyporta 23:19
Audi-gyár, 4-es porta 23:20
Oxigéngyári utca 23:21
Hecsepuszta 23:22
Chio sütőüzem 23:23
Dózsa major 23:25
Hérics utca 23:26
Váci Mihály utca 92. 23:27
Váci Mihály iskola 23:28
Déryné út, mozi 23:29
Törökverő út 23:30
Jogar utca 23:31
Győrszentiván, Homoksor, Napos út 23:33
Jogar utca 23:34
Törökverő út 23:35
Déryné út, mozi 23:36
Győrszentiván, részönkormányzat 23:37
Kör tér 23:38
Sugár út, óvoda 23:39
Sugár út, Vajda utca 23:40
Vajda utca, Móricz Zsigmond iskola 23:42
Győrszentiván, Kálmán Imre út 23:44

vissza az éjszakai járatok listájához