Menetrendi változás december 15-étől
2024. december 1.
2024. december 15-étől (vasárnaptól) az alábbi menetrendi változások lépnek életbe.
Kiemelt változás:
További változások vármegyénként:
- Országos (távolsági) járatok
- Bács-Kiskun vármegye
- Baranya vármegye
- Békés vármegye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
- Csongrád-Csanád vármegye
- Fejér vármegye
- Győr-Moson-Sopron vármegye
- Hajdú-Bihar vármegye
- Heves vármegye
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
- Komárom-Esztergom vármegye
- Nógrád vármegye
- Pest vármegye
- Somogy vármegye
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
- Tolna vármegye
- Vas vármegye
- Veszprém vármegye
- Zala vármegye
Országos (távolsági) járatok
Számos viszonylaton, ahol jelenleg menetrendben meg nem hirdetett úgynevezett mentesítő autóbuszjáratok is közlekednek, vagyis egy időpontban egyszerre legalább 2 autóbusz indul, ezen járatok többségét a menetrendben is meghirdetjük. Ennek köszönhetően, elsősorban pénteki és vasárnapi napokon több menetrendben meghirdetett járat közlekedik például Budapestről Ózd, Szentes, Kalocsa, Szekszárd felé és Zala vármegyébe, valamint a Veszprém és Tapolca felé vezető autóbuszvonalakon, továbbá Szeged és Pécs között, illetve a Pécsről induló távolsági autóbuszvonalakon is. A változás az alábbi vonalakat érinti.
- 1031 Budapest – Bátonyterenye – Ózd
- 1040 Budapest – Gyöngyös
- 1045 Budapest – Gyöngyös – Mátraháza – Kékestető
- 1068 Budapest – Gyöngyös – Heves – Tiszafüred
- 1080 Budapest – Kecskemét
- 1085 Budapest – Kecskemét – Szarvas – Békéscsaba – Gyula
- 1090 Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szentes – Hódmezővásárhely
- 1092 Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szentes – Orosháza – Battonya
- 1094 Budapest – Szentes – Hódmezővásárhely – Makó
- 1110 Budapest – Solt – Kalocsa – Baja
- 1125 Budapest – Dunaújváros – Dunaföldvár – Paks – Szekszárd
- 1184 Budapest – Nagykanizsa – Letenye – Lenti
- 1185 Budapest – Sármellék – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye
- 1188 Budapest – Hévíz – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye
- 1215 Budapest – Székesfehérvár – Várpalota – Veszprém – Tapolca
- 1216 Budapest – Veszprém – Tapolca – Sümeg - Zalaszentgrót
- 1251 Budapest – Bakonycsernye – Zirc – Bakonybél – Pápa
- 1562 Pécs – Nagyatád – Zalaegerszeg
- 1569 Pécs – Kaposvár – Ajka
- 1707 Győr – Székesfehérvár – Szekszárd – Pécs
1020 Budapest – Mátraverebély – Salgótarján
A folyamatosan növekvő utazási igények kiszolgálása érdekében több járat közlekedik Budapest és Salgótarján között. Ennek köszönhetően munkanapokon Budapestről Salgótarjánba már 11:40-től kezdődően legalább félóránként indulnak az autóbuszok, míg Salgótarjánból Budapestre 13:40 és 16:40 között szintén félóránként biztosítunk utazási lehetőséget, mivel a tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapján 12:10-kor és 13:10-kor Budapestről Salgótarjánba induló autóbuszok a továbbiakban minden munkanap közlekednek, valamint munkanapokon 15:10-kor és 16:10-kor Salgótarjánból Budapestre új eljutást biztosító autóbuszok indulnak.
1021 Budapest – Pásztó – Bátonyterenye – Salgótarján
A szabad- és munkaszüneti napokon 15:20-kor Salgótarjánból Budapestre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 15:10-kor indul.
1031 Budapest – Bátonyterenye – Ózd
1034 Budapest – Bátonyterenye – Ózd – Jósvafő
A tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapján 17:00-kor, 1031-es jelzéssel Budapestről Ózdra közlekedő autóbusz a továbbiakban 1034-es jelzéssel és tanszünetben is közlekedik, a járat útvonala pedig meghosszabbításra kerül Aggtelek érintésével egészen Jósvafőig.
1052 Budapest – Gödöllő – Hatvan – Gyöngyös – Eger
A 23:15-kor Budapestről Egerbe közlekedő autóbusz Hatvanban a Horváth Mihály utca helyett a Ratkó József utcai megállóban áll meg.
1078 Budapest – Jászberény – Jászalsószentgyörgy
Az autóbuszok egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
1092 Budapest – Kecskemét – Szentes – Orosháza – Battonya
1094 Budapest – Szentes – Hódmezővásárhely – Makó
Az utóbbi időszakban megnövekedett utasforgalom kedvezőbb kiszolgálása érdekében bővül a Budapestről Csongrádra és Szentesre közlekedő gyorsjáratok száma, mivel a Budapestről 13:15-kor Kecskemét – Csongrád – Szentes – Orosháza útvonalon Battonyára közlekedő autóbuszjárat Budapest és Csongrád között Kecskemét és Kiskunélegyháza érintése nélkül gyorsjáratként közlekedik, és Budapestről közel 2 órával később, 15:00-kor indul. A reggeli időszakban Battonyáról Budapestre 4:15-kor induló autóbuszjárat 45 perccel később, Battonyáról 5:00-kor, Orosházáról 6:10-kor, Szentesről 7:00-kor, Csongrádról 7:15-kor indul és Kiskunfélegyháza és Kecskemét érintése nélkül, gyorsjáratként közlekedik, Budapestre 8:55-kor érkezik. A járatok munkaszüneti napokon csak Orosháza és Budapest között közlekednek. Szentes és Budapest között Kiskunfélegyháza – Kecskemét útvonalon az eljutás változatlan menetrend szerint, Szentesről reggel 6:15-kor, Budapestről délután 13:15-kor indulva továbbra is biztosított marad.
Változik több a délutáni időszakban közlekedő autóbuszjárat indulási időpontja is, így a Budapestről 15:30-kor Csongrád – Szentes – Hódmezővásárhely útvonalon Makóra induló 1094-es számú busz 16:00-kor, a 16:30-kor Csongrád – Szentes útvonalon Orosházára induló 1092-es számú busz 17:00-kor, a 17:30-kor Csongrád – Szentes útvonalon Hódmezővásárhelyre induló 1094-es számú busz 18:00-kor indul.
1110 Budapest – Solt – Kalocsa – Baja
A munkanapokon 4:47-kor Soltról Budapestre induló autóbusz 5 perccel korábban, 4:42-kor indul.
1120 Budapest – Ercsi – Adony – Dunaújváros
705 Budapest – Ercsi – Adony – Dunaújváros
Az 1120-as autóbuszok ezentúl változatlan menetrenddel, de 705-ös jelzéssel közlekednek.
1301 Salgótarján – Gyöngyös – Tiszafüred – Debrecen
A hetek utolsó tanítási napjain Debrecenből 14:05-kor Salgótarjánba közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 14:00-kor indul.
1305 Salgótarján – Bátonyterenye – Pásztó – Gyöngyös
Szabad- és munkaszüneti napokon az 5:35-kor Salgótarjánból Gyöngyösre induló autóbusz Gyöngyöstarján érintésével közlekedik.
1372 Miskolc – Polgár – Debrecen – Hajdúszoboszló
A 18:50-kor Miskolcról Debrecenbe és a 20:00-kor Miskolcról Hajdúszoboszlóra közlekedő autóbuszok egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontokban érintenek, valamint Polgár, Outlet Center megállónál is megállnak.
1374 Miskolc – Debrecen – Békéscsaba – Szeged
A 6:20-kor Békéscsabáról Miskolcra közlekedő autóbusz csak felszálló utasok részére áll meg Békéscsaba, Szeberényi tér megállóhelyen, valamint visszairányban a 14:10-kor Miskolcról Békéscsabára közlekedő autóbuszok csak leszálló utasok részére áll meg Békéscsaba, Szeberényi tér megállóhelyen.
A 8:30-kor Miskolcról Békéscsabára közlekedő autóbusz Tiszaújváros és Debrecen között 5 perccel később érinti a megállókat. Debrecen, Autóbusz-állomástól változatlan időpontban közlekedik tovább.
1377 Miskolc – Mezőkövesd – Tiszafüred – Szolnok
A 7:00-kor Miskolcról Szolnokra közlekedő autóbusz 60 perccel később, 8:00-kor indul, és Mezőnyárádon nem áll meg. Miskolcról Emődre továbbra is lehetséges 7:00-kor az eljutás a 3750-es jelzésű járattal.
1426 Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger
A Nyíregyházáról Egerbe és visszairányban közlekedő autóbuszok Tiszavasvári és Polgár között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
1427 Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – Hatvan
Az autóbuszok menetidő-korrekcióval közlekednek, egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
1440 Debrecen – Komádi – Gyula – Békéscsaba
4864 Gyomaendrőd – Szeghalom – Zsadány – Komádi
A tanítási napokon 15:35-kor Zsadányból Komádiba induló 4864-es jelzésű autóbusz a továbbiakban meghosszabbított útvonalon, Gyula, Autóbusz-állomásról közlekedik 1440-es vonalszámmal 14:25 órakor.
1441 Debrecen – Békéscsaba – Szeged
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 17:20-kor Békéscsabáról Debrecenbe közlekedő autóbusz Köröstarcsa, ABC és Körösladány, gyógyszertár megállóhelyeken 17:52-kor és 18:03-kor megáll.
1464 Szolnok – Nagykőrös
Az autóbuszok egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
1504 Pécs – Mohács / M6 autópálya – Baja – Szeged
5035 Szeged – Ásotthalom – Mélykút – Baja
A hetek utolsó tanítási napjain 14:10-kor Pécsről Szegedre 14:10-kor induló 1504-es autóbusz 5 perccel később, 14:15-kor indul, és megáll Mélykút, Autóbusz-váróterem megállóhelyen is.
A hetek utolsó iskolai előadási napján, valamint a hetek első iskolai előadási napját megelőző napon 16:40-kor Bajáról Szegedre induló 5035-ös autóbusz a továbbiakban a hetek első iskolai előadási napját megelőző napon 1504-es vonalszámmal, meghosszabbított útvonalon, Pécs, Autóbusz-állomástól közlekedik, ahonnan 15:15-kor indul.
1515 Szeged – Szolnok – Jászberény – Gyöngyös – Parádfürdő
A 14:00-kor Parádfürdőről Szegedre induló autóbusz Jászberény, Kórház II. megállóhely érintésével közlekedik.
1524 Kecskemét – Baja – Pécs
Pécsről 9:15-kor Kecskemétre, visszairányban Kecskemétről Pécsre pedig 13:20-kor indulnak új autóbuszjáratok.
A tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon 13:15-kor Pécsről Kecskemétre közlekedő autóbuszok a továbbiakban Nemesnádudvar, Bejárati út, Érsekhalma, Bejárati út és Bócsa, Abonyi major megállóhelyeken is megállnak.
A tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon 15:20-kor Kecskemétről Pécsre közlekedő autóbuszok a továbbiakban Bócsa, Abonyi major, Abonyi fogadó és Nádudvar, Bejárati út megállóhelyeken is megállnak.
A tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon 18:20-kor Kecskemétről Pécsre közlekedő autóbuszok a továbbiakban Bócsa, Abonyi major és Abonyi fogadó megállóhelyeken is megállnak.
1560 Pécs – M60-M6 – Baja
Új gyorsjáratok indulnak minden nap Pécsről Bajára 9:15-kor (Kecskemétig), 11:15-kor, 17:15-kor, és 19:05-kor, valamint Bajáról 5:50-kor, 9:30-kor, 13:30-kor és 15:30-kor (ez utóbbi járat Kecskemétről). Valamennyi új járat az M6-M60-as autópályán közlekedik, így a két város közötti utat jellemzően 75 perc alatt teszik meg. A Bajáról 5:50-kor induló járat megáll Pörbölyön, Alsónyéken és Bátaszéken is, majd ezt követően az M6-M60-as autópályán gyorsjáratként közlekedik Pécsre, ahova 7:15-kor érkezik, ezáltal a reggeli időszakban már Bajáról is biztosított lesz Pécsre a fél 8 előtti érkezés gyorsjárattal.
Az új járatoknak köszönhetően Pécsről minden nap 6:15 és 18:15 óra között óránként, valamint 19:05-kor indulnak az M60-M6-os autópályán gyorsjáratok Bajára, illetve Bajáról az 5:50-kor induló reggeli járatot követően 7:30 és 18:30 óra között óránként, valamint 20:30-kor indulnak szintén gyorsjáratok Pécsre az M6-M60-as autópályán.
Továbbá Pécsről a tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző nap 15:15-kor új járat közlekedik Baján át Szegedre 1504-es viszonylatszámmal Pécs–M60–M6–Baja–Szeged útvonalon, így jellemzően vasárnapi napokon délután bővül a Pécs és Szeged között közlekedő gyorsjáratok száma is.
1569 Pécs – Kaposvár – Ajka
Egyes időpontokban többlet indulások segítik az eljutást. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
1620 Győr – Pápa – Sümeg – Zalaegerszeg
A tanítási napokon 14:00-kor Győrből Zalaegerszegre, valamint 16:15-kor Zalaegerszegről Sümegig közlekedő autóbuszok tanszünetben munkanapokon és szabadnapokon is járnak.
1625 Lenti – Zalaegerszeg – Keszthely – Tapolca – Veszprém
A munkanapokon 5:00-kor Balatongyörökről Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:55-kor indul.
A szabad- és munkaszüneti napokon 5:02-kor Gyenesdiásról Zalaegerszegig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:57-kor indul.
A 18:30-kor és 20:30-kor Veszprémből Zalaegerszegre közlekedő autóbuszok Mosontorapáti, Újtelep és Monostorapáti, Községháza megállóhelyeknél is megállnak.
1642 Nagykanizsa – Zalaegerszeg – Szombathely – Sopron
A 6:00-kor Nagykanizsáról Sopronig közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
1660 Szombathely – Kőszeg – Sopron
Az autóbuszok mindkét irányban megállnak Sopronkövesd, Vízműtelep megállóhelynél.
1667 Szombathely – Vasvár – Zalaegerszeg – Nagykanizsa
A munkanapon 15:45-kor Vasvárról Zalaegerszegre közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik, valamint tanítási napokon Kispáli települést is érinti, 16:17-kor.
1668 Szombathely – Zalaegerszeg – Kaposvár – Pécs
A 12:00-kor Pécsről Szombathelyre közlekedő autóbusz Zalaegerszegről 5 perccel korábban, 15:45-kor indul tovább. A járat a Zalaegerszeg, Olai, templom megállót nem érinti.
1671 Szombathely – Sárvár – Pápa
A tanítási napokon 12:45-kor Szombathelyről Pápára közlekedő autóbusz 15 perccel később, 13:00-kor indul.
1702 Győr – Kisbér – Oroszlány – Tatabánya (a vonal megszűnik)
7021 Győr – Kisbér – Mór
A Győr és Tatabánya között közlekedő 1702-es autóbuszok rövidebb útvonalon, Győr és Kisbér állomások között járnak, 7021-es jelzéssel.
1707 Győr – Székesfehérvár – Szekszárd – Pécs
A 10:30-kor Pécsről Székesfehérvárra közlekedő autóbusz Pécs, Budai vám megállóhelynél csak felszálló utasok részére áll meg, 11:37-kor.
1719 Sopron – Répcelak – Kenyeri – Celldömölk
Az autóbuszok menetrendje Sopron–Répcelak között kismértékben változik.
1721 Győr – Komárom – Esztergom
Az autóbuszok módosított időpontban közlekednek. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
1726 Sopron – Kőszeg – Szombathely – Zalaegerszeg – Nagykanizsa
Egyes autóbuszok menetrendje Egervár–Nagykanizsa, Hahót–Sopron között kismértékben változik. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
1758 Balatonfüred – Veszprém – Tatabánya
1784 Veszprém – Tatabánya – Esztergom (a vonal megszűnik)
Veszprém–Székesfehérvár–Tatabánya útvonalon új járatok közlekednek, ennek köszönhetően Veszprémből Tatabányára 5:30-kor naponta, 7:30-kor jellemzően hétfőtől szombatig, 9:30-kor jellemzően vasárnap, 14:30-kor naponta, 17:45-kor naponta 1846-os viszonylatszámmal, Tatabányáról Veszprémbe reggel 6:00-kor naponta 1846-os viszonylatszámmal, 10:00-kor naponta, 12:00-kor jellemzően hétfőtől szombatig, 15:00-kor jellemzően vasárnap, 18:00-kor naponta indulnak autóbuszok.
1808 Székesfehérvár – Veszprém – Keszthely – Zalaegerszeg
A 6:25-kor Székesfehérvárról Zalaegerszegre közlekedő autóbusz Várpalota, Szabadság tér megállóhelynél is megáll, 6:57-kor.
1826 Győr – Kisbér – Székesfehérvár – Perkáta – Dunaújváros
A hetek utolsó iskolai előadási napján Székesfehérvárról 13:35-kor Győrbe közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 13:25-kor indul.
1840 Tatabánya – Csákvár – Székesfehérvár – Siófok
1842 Tatabánya – Székesfehérvár – Siófok – Hévíz
Az 1840-es (Tatabánya-Székesfehérvár-Siófok) vonalszám megszűnik. A járatpár megmarad, de az 1842-es vonalszámon fog indulni, továbbra is csak a nyári tanszünetben, és Tatabánya és Székesfehérvárközött több helyen is meg fog állni, egységesen a többi ott közlekedő gyorsjárat megállási rendjével.
Tatabányáról Siófok felé fél órával később indul (8:30 helyett 9:00-kor), Siófokról viszont hamarabb, 14:55 helyett 13:40-kor fog indulni, persze csak nyáron.
Az eddig is az 1842-es vonalon lévő járatpár megállási rendje szintén egységes lesz a többi Tatabánya és Székesfehérvár között közlekedő gyorsjáratéval, eddig naponta közlekedett, decembertől viszont csak a nyári tanszünet idején fog (dec. 15-től nyárig tehát nem lesz),
Tatabányáról 6:05 helyett 7:00-kor indul, Balatonlelléről viszont 16:10 helyett 15:30-kor indul.
1843 Tatabánya – Székesfehérvár – Szekszárd – Pécs
A 8:30-kor Pécsről Tatabányára, illetve 14:00-kor visszairányban Tatabányáról Pécsre közlekedő autóbuszok Tatabánya és Székesfehérvár között több új megállóhelyen is megállnak. Kérjük, indulás előtt tervezzék meg utazásukat.
1846 Tatabánya – Veszprém – Balatonfüred – Keszthely
A korábban csak nyári tanszünetben közlekedő autóbuszok a továbbiakban mindennap biztosítják az utazási lehetőséget, illetve útvonaluk változásával Szápár, Dudar, Zirc helyett Székesfehérváron át közlekedik. Az 1842-es viszonylatszámmal Tatabánya – Székesfehérvár – Siófok – Keszthely – Hévíz útvonalon közlekedő járat helyett az 1846-os viszonylatszámú járatokkal lehet majd utazni Tatabánya és Keszthely – Hévíz között, az 1842-es buszok a jövőben csak a nyári időszakban és csak Tatabánya és Fonyód között közlekednek.
1850 Tatabánya – Bábolna – Győr – Csorna – Kapuvár – Bükfürdő
Az autóbuszok menetrendje jelentősen módosul. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
1851 Tatabánya – Kisbér – Pápa
A 8:10-kor Pápáról Tatabányára közlekedő autóbusz 65 perccel később, 9:15-kor indul, valamint Kisbér, Vasútállomást is érinti.
A 14:00-kor Tatabányáról Pápára közlekedő autóbusz 30 perccel korábban, 14:00-kor indul, valamint Kisbér, Vasútállomást is érinti.
1853 Esztergom – Zsámbék – Székesfehérvár – Veszprém – Balatonfüred
A 15:20-kor Balatonfüredről Esztergomba közlekedő járat Bicske, Vasútállomás megállóhelyen is megáll 17:57-kor.
A 15:55-kor Veszprémből Esztergomba közlekedő járat Bicske, Vasútállomás megállóhelyen is megáll 17:57-kor.
Bács-Kiskun vármegye
550-552 Kecskemét – Nagykőrös – Cegléd
A szabadnapokon Nagykőrösről Kecskemétre 5:00-kor induló autóbusz 20 perccel korábban, 4:40-kor indul.
616 Budapest – Dabas – Lajosmizse – Kecskemét
A munkanapokon Kecskemétről 5:35-kor Budapestre közlekedő autóbusz menetidő-módosítással közlekedik.
647 Kunszentmiklós – Apaj – Kiskunlacháza
A tanítási napokon Kunszentmiklósról 15:15-kor, valamint Apajról 15:35-kor induló autóbuszok nem közlekednek.
1090 Budapest – Kecskemét – Szentes – Hódmezővásárhely
1092 Budapest – Kecskemét – Szentes – Orosháza – Battonya
Az autóbuszok menetrendje nagymértékben változik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
A Népligetből 16:30-kor Orosházára közlekedő autóbusz 30 perccel később, 17:00-kor indul.
1504 Szeged – Baja – Mohács/M6 autópálya – Pécs
A hetek utolsó tanítási napjain 14:10-kor Pécsről Bajára 14:10-kor induló autóbusz 5 perccel később, 14:15-kor indul, és megáll Mélykút, Autóbusz-váróterem megállóban is.
1524 Kecskemét – Baja – Pécs
Pécsről 9:15-kor Kecskemétre, visszairányban pedig 13:20-kor indulnak autóbuszok.
1560 Pécs – M60-M6 – Baja
Új, közvetlen gyorsjáratok indul Pécs és Baja között az M60-as és az M6-oson átezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5202 Kecskemét – Szentkirály – Tiszakécske – Jászkarajenő – Köröstetétlen
A tanítási szünetben munkanapokon 16:15-kor Tiszakécskéről Szentkirályra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:25-kor indul.
5203 Kecskemét – Szentkirály/Lakitelek – Tiszakécske
Tiszakécskén a Templom tér és Tiszapart között új időpontokban indulnak autóbuszok, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet. [ZS1] Valamint a tanítási napokon 15:15-kor a Tiszakécskére induló autóbusz 5 perccel később, 15:20-kor indul.
5208 Kecskemét – Szentkirály/Lakitelek – Tiszakécske
Kecskemét és Cserkeszőlő között a hetek utolsó tanítási napján 15:30-kor is indul autóbusz.
5210 Kecskemét – Lakitelek – Tiszaug – Csépa
Az autóbuszok megállnak Csépa, Vasvári utca megállóban.
5219 Kecskemét – Soltvadkert – Kecel – Baja
Az autóbuszok menetrendje nagymértékben változik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5220 Kecskemét – Jakabszállás – Orgovány
A tanítási napokon Orgoványról Kecskemétre 14:12-kor közlekedő autóbusz Jakabszálláson minden megállóban megáll.
5225 Kecskemét – Izsák
A munkaszüneti napok kivételével naponta 22:40-kor Kecskemétről Izsákra közlekedő autóbusz Izsákon meghosszabbított útvonalon a vasútállomásig közlekedik.
5226 Kecskemét – Izsák – Kiskőrös – Baja
A munkanapokon Kecskemétről Izsákra 5:25-kor induló autóbusz 5 perccel később, 5:30-kor indul.
A jellemzően naponta Bajáról 6:15-kor Kecskemétre, és a Kecskemétről 13:45-kor Bajára közlekedő autóbuszok a továbbiakban szabad és munkaszüneti napokon közlekednek.
5227 Kecskemét – Solt – Dunaújváros – Székesfehérvár/Kalocsa
Solt és Dunaföldvár között az alábbi autóbuszok tanítási szünetben is közlekednek:
Solt►Dunaföldvár 5:45
Dunaföldvár►Solt 5:55
5239 Kecskemét – Csengőd – Fülöpszállás – Kunszentmiklós
A Kunszentmiklósról tanítási napokon 7:05-kor Szabadszállásra induló autóbusz megáll Kunszentmiklós, 3-as számú útőrház megállóhelyen.
5245 Kecskemét – Lajosmizse – Felsőlajos – Örkény – Hernád – Újhartyán
Az autóbuszok menetrendje jelentősen módosul, egyes járatok útvonala Újhartyánig meghosszabbodik ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5252 Kiskunfélegyháza – Tiszaalpár – Tiszakécske
A tanítási időszakban munkanapokon Tiszakécskéről 5:45-kor Tiszaalpárra közlekedő autóbusz Lakitelken módosított útvonalon közlekedik és megáll Lakitelek, Újtelep, Lakitelek, Óvoda és Lakitelek, autóbusz-váróterem megállóhelyeken.
5267 Kiskunfélegyháza – Bugac – Móricgát
Az autóbuszok megállnak Bugac, Aranymonostor megállóhelyen.
5285 Kiskunhalas – Tompa – Kelebia
Munkanapokon a reggeli órákban Kelebiáról Imremajor felé a 6:15-kor induló autóbusszal, Tompa felé pedig a 6:25-kor induló autóbusszal utazhatnak.
5289 Baja – Mélykút – Jánoshalma – Kiskunhalas
A 6:00-kor Jánoshalmáról Kiskunhalasra induló autóbusz menetidő-módosítással közlekedik.
5300 Bácsalmás – Csikéria – Kelebia
Tanítási napokon a Bácsalmásról 12:45-kor Csikériára közlekedő autóbusz Tompáig közlekedik, tanszünetben az autóbusz változatlanul Csikériáig közlekedik. Visszairányban Tompáról tanítási napokon 13:25-kor indul.
5315 Baja-Császártöltés
Bajáról naponta, kivéve munkaszüneti napokon 6:30 órakor Nemesnádudvarra induló járat közlekedési napjai módosulnak, tanszünetben munkanapokon nem közlekedik.
Nemesnádudvarról naponta, kivéve munkaszüneti napokon 7:10 órakor Bajára induló járat közlekedési napjai módosulnak, tanszünetben munkanapokon nem közlekedik.
5320 Baja – Felsőszentiván – Mélykút – Mélykút (Öregmajor)
A munkanapokon 14:45-kor Bajáról Felsőszentivánra induló autóbusz nem közlekedik, a továbbiakban az 5 perccel korábban 14:40-kor induló Bajáról Jánoshalmára közlekedő járat biztosítja az eljutást.
A tanítási napokon 14:35-kor Felsőszentivánról Bajára induló autóbusz nem közlekedik, a továbbiakban a 23 perccel később Felsőszentivánról 14:58-kor induló Szegedről Bajára közlekedő autóbusszal utazhatnak.
A munkanapokon 15:10-kor Felsőszentivánról Bajára induló autóbusz nem közlekedik, a továbbiakban a 10 perccel korábban Felsőszentivánról 15:00-kor induló Kiskunhalasról Bajára közlekedő járat biztosítja az eljutást.
5323 Baja – Jánoshalma – Mélykút (Öregmajor)
A tanítási napokon 14:00-kor Bajáról Felsőszentivánra induló autóbusz nem közlekedik, a továbbiakban a 10 perccel később Bajáról munkanapokon 14:10-kor induló Bajáról Mélykútra közlekedő autóbusszal utazhatnak.
5326 Baja – Katymár – Bácsalmás
A tanszünetben munkanapokon Bácsbokodról 7:10-kor Bajára induló autóbusz nem közlekedik.
5327 Baja – Felsőszentiván – Bácsalmás – Kelebia
A Bajáról munkanapokon 13:30-kor Bácsalmásra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 13:35-kor indul.
5335 Baja – Nagybaracska – Hercegszántó – Hercegszántó (Hóduna)
Az autóbuszok menetrendje nagymértékben változik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5336 Baja – Nagybaracska – Újmohács
Az autóbuszok menetideje változik, ezért egyes megállóhelyeket más időpontokban érinthetnek ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5337 Baja – Nagybaracska – Dunafalva
Az autóbuszok menetideje változik, ezért egyes megállóhelyeket más időpontokban érinthetnek, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5339 Baja – Nagybaracska – Hercegszántó – Homorúd – Mohács
Az autóbuszok menetideje változik és egyes megállóhelyeket más időpontokban érinthetnek, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5340 Kiskőrös – Kecel
Munkanapokon Kecel és Kiskőrös között új autóbuszok indulnak Kecelről 15:10-kor, Kiskőrösről pedig 15:30-kor.
5355 Kalocsa – Bátya – Fajsz
A szabadnapokon Kalocsáról 4:25-kor Fajszra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:20-kor indul.
A munkaszüneti napok kivételével naponta Fajszról Kalocsára 4:55-kor induló autóbusz 10 perccel korábban, 4:45-kor indul.
A Bátyáról munkanapokon Kalocsára 14:28-kor induló autóbusz 3 perccel korábban, 14:25-kor indul.
5369 Kalocsa – Kecel – Kiskunhalas – Kiskunmasja, Gárgyán – Szeged
Az autóbuszok menetideje változik és egyes megállóhelyeket más időpontokban érinthetnek, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5374 Kalocsa – Foktő – Paks
Számos autóbusz menetrendje jelentősen változik ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5392 Dunaújváros – Dunavecse – Szalkszentmárton – Kunszentmiklós
Tanítási napokon Dunavecséről 15:10-kor indul autóbusz Kunszentmiklósra.
5410 Szekszárd – Bátaszék – Baja
A Szekszárdról Bajára 6:30-kor induló autóbusz Szekszárdon a belváros érintésével közlekedik, és megáll a Nyomda megállóban.
5650 Pécs – M60-M6/Mohács – Baja
Az autóbuszok megállnak Dunaszekcső, Móricz Zsigmond utca megállóban. Baja és Pécs között számos járat az új 1560-as vonalszámmal közlekedik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
Megállónév változások
Csanádapáca, Zalka Máté utca ► Csanádapáca, Bethlen Gábor utca
Kecskemét, Daimler I. kapu ► Kecskemét, Mercedes 1. kapu
Baranya vármegye
5603 Pécs – Abaliget – Bakóca
A munkanapokon 6:45-kor Abaligetről Pécsre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: 6:20-kor indul Husztótról, és Kovácsszénája településen is megáll.
A tanítási napokon 16:05-kor Husztótról Pécsre közlekedő autóbusz a továbbiakban 10 perccel korábban, 15:55-kor indul.
5610 Pécs – Mánfa – Komló
A munkanapokon 4:45-kor Komlóról Pécsre, illetve visszairányban 22:50-kor Pécsről Komlóra induló autóbuszok a továbbiakban nem közlekednek.
A munkanapokon 23:30-kor Komlóról Pécsre közlekedő autóbusz a továbbiakban szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik.
5620 Pécs – Hosszúhetény – Komló
A szabad- és munkaszüneti napokon 22:45-kor Pécsről Hosszúheténybe induló járat meghosszabbított útvonalon, Komló, Autóbusz-állomásig közlekedik. Érkezési idő Komlóra: 23:23.
A munkanapokon 22:45 Pécsről Komlóra induló járat meghosszabbított útvonalon, Komló, Móricz utcáig közlekedik.
A szabad- és munkaszüneti napokon 23:16-kor Hosszúhetényből Pécsre induló autóbusz a továbbiakban nem közlekedik.
5621 Pécs – Hosszúhetény – Komló, Móricz u.
A 0:20-kor Pécsről Hosszúheténybe induló autóbusz a továbbiakban megváltozott, 5620-as vonalszámmal közlekedik tovább.
5625 Pécs – Pécsvárad – Bonyhád
Munkanapokon 17:36-kor Ófaluból új járat indul Mecseknádasdra.
5628 Pécs – Pécsvárad – Erdősmecske – Görcsönydoboka
Az autóbuszok menetrendje jelentősen megváltozik. Kérjük, indulás előtt tájékozódjanak az új menetrendről.Az autóbuszok menetrendje jelentősen megváltozik. Kérjük, indulás előtt tájékozódjanak az új menetrendről.
5628 Pécs – Pécsvárad – Erdősmecske – Görcsönydoboka
5718 Pécsvárad – Erdősmecske
5800 Mohács – Palotabozsok – Erdősmecske
5809 Mohács – Somberek – Pécsvárad
Baranya vármegyében új menetrend kerül kialakításra a Mohács – Palotabozsok – Pécsvárad viszonylaton, ahol az eddig jellemzően csak Mohács és Véménd, valamint Somberek és Pécsvárad között közlekedő járatok összevonásával bővül a két város közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
5642 Pécs – Kozármisleny – Birján – Szederkény
A munkanapokon 14:55-kor Pécsről Olaszra induló járat a továbbiakban 5 perccel korábban, 14:50-kor indul és Olasz helyett Máriakéméndig 5643-as vonalszámmal közlekedik.
A munkanapokon 16:08-kor Olaszról Pécsre közlekedő járat meghosszabbított útvonalon közlekedik, Szederkény, Rákóczi Ferenc utca megállóhelytől, 16:03-kor indul tovább.
5643 Pécs – Szederkény – Pécsvárad
A tanítási napokon 15:34-kor Szederkényből Máriakéméndre közlekedő járat meghosszabbított útvonalon Pécsről közlekedik, és egyes megállóhelyeket új időpontokban érint.
A tanítási napokon 15:45-kor Máriakéméndről Pécsre közlekedő járat 10 perccel később, 15:55-kor indul, és rövidített útvonalon, csak Szederkény, Rákóczi Ferenc utcáig jár.
5645 Pécs –Szederkény – Mohács
A munkanapokon 14:55-kor Pécsről Versendre közlekedő járat Pécs-Szederkény között megszűnik, Szederkényből 5 perccel később, 15:42-kor indul. Pécsről Birjánba az eljutást a 14:50-kor Máriakéméndre közlekedő járattal biztosítjuk.
5650 Pécs – M60-M6/Mohács – Baja
A Pécs és Baja között közlekedő járatok a továbbiakban Dunaszekcső, Móricz Zsigmond utca megállóhelyen is megállnak.
A Pécsről Bajára induló gyorsjáratok a továbbiakban 1560-as vonalszámmal közlekednek.
5663 Pécs –Szava – Hegyszentmárton
A munkanapokon 16:15-kor Pécsről Babarcszőlösre induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Siklósbodonyig közlekedik.
A munkanapokon 17:20-kor Babarcszőlősről Szavára induló járat meghosszabbított útvonalon jár: Siklósbodonytól indul 17:23-kor.
5667 Pécs –Keszü – Gyód
5669 Pécs –Keszü – Pellérd – Pécs
A Pécs – Keszü, illetve Pécs – Pellérd viszonylatokon iskolai előadási napokon közlekedő egyes járatok összevonásából új 5669-es Pécs – Keszü – Pellérd – Pécs autóbuszvonal kerül létrehozásra, mely Pellérdről közvetlen kapcsolatot biztosít Pécs-Kertváros városrésszel.
5670 Pécs – Görcsöny – Baksa
5671 Pécs – Görcsöny – Harkány – Siklós
Számos autóbusz a korábbiaktól eltérő időpontban és útvonalon közlekedik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
5672 Pécs – Baksa Kisdér – Siklós
Munkanapokon 5:30-kor Pécsről Siklósra új járat közlekedik.
A tanítási napokon 5:55-kor Baksáról Szavára induló autóbusz a továbbiakban nem közlekedik.
5674 Pécs – Baksa – Siklósbodony – Vajszló
A munkanapokon 4:45-kor Kisdérről Pécsre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:40-kor indul.
5680 Pécs – Szabadszentkirály – Baksa
A szabadnapokon 17:35-kor Baksáról Pécsre induló járat a továbbiakban Baksa, Zrínyi utca megállótól közlekedik.
5683 Pécs – Szentlőrinc – Sellye – Drávasztára
A tanítási napokon 15:00-kor Pécsről Gilvánfára közlekedő járat Szentlőrinc, Egészségközpont megállóhelyen is megáll.
A munkanapokon 18:35-kor Magyarmecskéről Pécsre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Gilvánfa, Varga telep megállóhelytől indul 18:31-kor.
5685 Pécs – Szigetvár
A tanítási napokon 8:10-kor Szentlőrincről Pécsre közlekedő autóbusz 15 perccel később, 8:25-kor indul és minden munkanap közlekedik.
A tanszünetben munkanapokon 8:15-kor Szentlőrincről Pécsre induló autóbusz a továbbiakban nem közlekedik.
Tanítási napokon 12:25-kor új járat indul Szigetvárról Pécsre.
5688 Pécs – Barcs – Nagyatád – Csurgó – Nagykanizsa
A 12:50-kor Nagykanizsáról Pécsre közlekedő járat Csurgó, Autóbusz-állomásról 10 perccel korábban, 13:30-kor indul tovább.
5698 Pécs – Kővágószőlős – Bakonya
A munkanapokon 14:35-kor Pécsről Bakonyára induló autóbusz 5 perccel korábban, 14:30-kor közlekedik, valamint nem áll meg Kővágószőlős, Iskola megállónál.
A munkanapokon 14:30-kor Bakonyáról Pécsre közlekedő autóbusz a továbbiakban nem áll meg Kővágószőlős, Iskola megállónál.
A munkanapokon 16:20-kor Pécsről Bakonyára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:30-kor indul, és tanítási napokon sem érinti a Kővágószőlős, Iskola.
5700 Komló – Mecsekpölöske – Sásd
A tanítási napokon 7:02-kor Mecsekpölöskéről Komlóra közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 7:00-kor indul.
5702 Komló – Sásd – Kisvaszar – Dombóvár
A tanítási napokon 6:40-kor Komlóról Dombóvárra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Dombóvár, III. utca sarok megállóig közlekedik.
A tanítási napokon 7:35-kor Dombóvárról Sásdra közlekedő járat a továbbiakban 3 perccel később, 7:38-kor indul, és meghosszabbított útvonalon jár: Dombóvár, III. utca sarok megállótól indul.
A munkanapokon 14:30-kor Dombóvárról Sásdra közlekedő járat Tékes, Fordulót Kisvaszar előtt érinti.
5750 Sásd – Szágy – Gödre
A munkanapokon 5:15-kor Baranyajenőről Gödrére induló járat meghosszabbított útvonalon jár: Sásdról indul 5:05-kor.
5813 Mohács – Lippó – Villány – Harkány
A munkanapokon 7:15-kor Mohácsról Harkányba közlekedő autóbusz tanítási napokon Nagynyárád, Iskola megállóhelyen is megáll 7:39-kor.
5821 Mohács – Kisnyárád
A 15:05-kor Mohácsról Kisnyárádra közlekedő autóbusz a továbbiakban naponta, 15:15-kor, visszairányban Kisnyárádról Mohácsra 15:45-kor indul.
5825 Mohács – Himesháza – Pécsvárad
A munkanapokon 8:35-kor Pécsváradról Mohácsra közlekedő autóbusz a továbbiakban Szűr, Templom megállóhelyen is megáll.
5830 Harkány – Siklós – Nagytótfalu/Göntérpuszta – Villány
A munkanapokon 6:45-kor Siklósról Villányba közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:40-kor indul.
A tanítási napokon 7:05-kor Kisharsányból Siklósra közlekedő járat Nagytótfalu, Községháza megállóhelyen is megáll 7:10-kor.
5834 Harkány – Drávacsehi
A munkanapokon 18:50-kor Harkányból Drávacsehibe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 18:45-kor és új, 5832-es vonalszámmal indul.
A Drávacsehiből 19:15-kor Harkányba induló autóbusz a továbbiakban munkanapon, 15 perccel előbb, 19:00-kor és új 5832-es vonalszámmal Siklósra közlekedik.
5840 Siklós – Vajszló – Zaláta
A munkanapokon 19:40-kor Siklósról Kémesre közlekedő járat 10 perccel korábban, 19:30-kor indul.
5875 Szigetvár – Szentlászló – Ibafa – Boldogasszonyfa (Terecseny)
A munkanapokon 12:20-kor Ibafáról Szigetvárra közlekedő autóbusz 30 perccel korábban, 11:50-kor indul.
A munkanapokon 12:55-kor Almáskeresztúrról Szigetvárra közlekedő járat 20 perccel korábban, 12:35-kor indul.
5885 Szigetvár – Bánfa – Szentdénes – Szentlőrinc
A tanszünetben munkanapokon 8:00-kor Szentdénesről Szentlőrincre induló járat a továbbiakban nem közlekedik.
5886 Szentlőrinc – Szentlőrinc, Tarcsapuszta – Pécsbagota
A tanítási napokon Szentlőrinc, Vasútállomásról 13:30-kor Tarcsapusztára közlekedő járat megszűnik. Szentlőrincről Tarcsapusztára az Egészségközponttól 13:43-kor induló Pécs-pécsbagotai járattal biztosított.
A tanítási napokon Tarcsapusztáról 13:37-kor Szentlőrinc, Egészségközpontig közlekedő járat megszűnik, az eljutást a 2 perccel később közlekedő Pécs-pécsbagotai járat biztosítja.
A tanítási napokon Szentlőrinc, Egészségközponttól 16:05-kor Tarcsapusztára közlekedő járat megszűnik, az eljutást az Egészségközponttól 15:38-kor induló Pécs-pécsbagotai járat biztosítja
A tanítási előadási napokon Tarcsapusztáról 16:10-kor Szentlőrinc, Egészségközponti közlekedő járat megszűnik, az eljutást a 15:34-kor induló járattal biztosított.
5888 Szentlőrinc – Sumony, Csobokapuszta
A 7:56-kor Szentdénesről Szentlőrincre induló autóbusz a továbbiakban munkanapokon közlekedik.
5890 Szigetvár – Zádor – Lakócsa
A tanszünetben munkanapokon 6:10-kor Szigetvárról Endrőcre közlekedő járat 5 perccel később, 6:15-kor indul, és a továbbiakban nem áll meg Várad, Fő utca és Bürüs, Forduló megállóhelyen.
A munkanapokon 8:50-kor Szigetárról Endrőcre közlekedő járat 10 perccel korábban, 8:40-kor indul, és a továbbiakban Bürüs, Forduló és Várad, Fő utca megállóhelyen is megáll.
Békés vármegye
Az alábbi megállóhely elnevezése módosul:
Megálló neve | Új elnevezés |
---|---|
Csanádapáca, Zalka Máté utca | Csanádapáca, Bethlen Gábor utca |
4512 [Debrecen] – Berettyóújfalu – Csökmő – Szeghalom
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok indulnak tanítási napokon 5:40-kor Szeghalomról Csökmőre, valamint visszairányban 6:00-kor.
4810 Békéscsaba – Békés – Bélmegyer – Körösújfalu
Egyes autóbuszok nem állnak meg a Bélmegyeri elágazás megállóhelyen.
4813 Békéscsaba – Mezőberény – Dévaványa
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 18:00-kor Dévaványáról Békéscsabára.
4820 Békéscsaba – Doboz
A 21:00-kor Dobozról Békéscsaba, Csaba Metál Zrt. megállóhoz közlekedő autóbusz Békéscsaba, Autóbusz-állomásról 5 perccel később, 21:35-kor indul.
4827 Békéscsaba – Gyula – Medgyesegyháza – Battonya
Egyes autóbuszok menetrendje jelentősen változik.
4828 Békéscsaba – Elek – Lőkösháza – Mezőkovácsháza
4892 Gyula – Kétegyháza – Elek
Az autóbuszok Kétegyháza-Elek illetve Kétegyháza-Elek-Lőkösháza között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik.
A munkanapokon 4:50-kor Mezőkovácsházáról Békéscsabára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:45-kor indul, azonban Lőkösháza, Vasútállomásról változatlanul 5:58-kor közlekedik tovább.
A szabad- és munkaszüneti napokon 5:10-kor Kunágotáról Lőkösházára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:05-kor indul.
4829 Békéscsaba – Pusztaottlaka – Medgyesegyháza – Battonya
A munkanapokon 16:50-kor Békéscsabáról Battonyára közlekedő autóbusz Medgyesegyháza, vasútállomásról 4 perccel később, 17:46-kor indul.
4830 Békéscsaba – Szabadkígyós – Újkígyós
A munkanapokon 6:10-kor Békéscsabáról Újkígyósra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:05-kor indul.
A tanítási napokon 6:40-kor Újkígyósról Békéscsaba, Iskolacentrum megállóhoz közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:35-kor indul, azonban Békéscsaba, Autóbusz-állomástól változatlanul 7:10-kor közlekedik tovább.
4831 Békéscsaba – Csabaszabadi – Pusztaottlaka – Medgyesegyháza
A szabad- és munkaszüneti napokon 7:05-kor Medgyesegyházáról Békéscsabára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:55-kor indul.
4840 Békéscsaba – Csorvás – Orosháza
A tanítási napokon 6:30-kor Orosházáról Békéscsaba, Iskolacentrum megállóig közlekedő autóbusz Békéscsaba, Autóbusz-állomásról 10 perccel korábban, 7:25-kor indul tovább.
4880 Gyula – Doboz – [Vésztő]
Az autóbuszok nem állnak meg a Bélmegyeri elágazás megállóhelyen.
A munkanapokon 6:45-kor Vésztőről Gyulára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:40-kor indul.
A munkanapokon 11:20-kor Gyuláról Vésztőre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 11:25-kor indul.
4885 [Békéscsaba] – Gyula – Sarkadkeresztúr – Geszt
A munkanapokon 14:25-kor Gyuláról Zsadányban közlekedő autóbusz a továbbiakban csak tanszünetben munkanapokon közlekedik. Tanítási napokon a 14:25-kor Gyuláról Komádiba induló 1440-es autóbusszal biztosított az eljutás.
4890 Gyula – Elek – Kétegyháza
Az autóbuszok egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik.
A munkanapokon 5:25-kor Gyuláról Elekre induló autóbusz Elek, Lőkösházi út megálló érintésével közlekedik.
4894 Békéscsaba – Gyula – Elek – Lőkösháza – Battonya – Mezőkovácsháza
Az autóbuszok Gyula és Lőkösháza között a megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintik.
A munkanapokon 5:10-kor Dombegyházról Gyulára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:05-kor indul, azonban Lőkösháza, Vasútállomástól változatlanul közlekedik tovább.
A munkanapokon 10:20-kor Gyuláról Kevermesre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 10:25-kor indul.
A munkanapokon 11:15-kor és 12:15-kor Gyuláról Battonyára közlekedő autóbuszok 5 perccel később, 11:20-kor és 12:20-kor indulnak.
A szabad- és munkaszüneti napokon 12:40-kor Gyuláról Battonyára közlekedő autóbusz a továbbiakban 11:35-kor indul.
4897 Gyula – Szabadkígyós – Újkígyós
Az iskolai előadási napokon, kivéve a hetek utolsó iskolai előadási napján 13:30-kor közlekedő autóbusz 15 perccel később, 13:45-kor indul.
4900 Mezőkovácsháza – Kunágota – Medgyesegyháza
A szabad- és munkaszüneti napokon 5:05-kor Kunágotáról Medgyesegyházára közlekedő autóbusz 22 perccel később, 5:27-kor indul.
A munkanapokon 6:25-kor Kunágotáról Medgyesegyházára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:20-kor indul.
A szabad- és munkaszüneti napokon 14:35-kor Mezőkovácsházáról Medgyesegyházára közlekedő autóbusz 10 perccel később, 14:45-kor indul.
A tanítási napokon 16:10-kor Medgyesegyházáról Kunágotára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban indul, azonban Medgyesegyháza, Vasútállomástól változatlanul, 16:20-kor indul tovább.
4945 Orosháza – Pusztaföldvár – Csanádapáca – Medgyesegyháza
A munkanapokon 16:20-kor Pusztaföldvárról Csanádapácára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:25-kor indul.
A 15:45-kor Medgyesegyházáról Pusztaföldvárra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:50-kor indul.
4949 Orosháza – Kaszaper – Magyarbánhegyes – Mezőkovácsháza – Battonya
A munkanapokon 4:50-kor Kaszaperről Mezőkovácsházára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 4:40-kor indul.
A szabad- és munkaszüneti napokon 5:45-kor Kaszaperről Magyarbánhegyesre közlekedő autóbusz 20 perccel később, 6:05-kor indul.
A szabad- és munkaszüneti napokon 15:50-kor Mezőkovácsházáról Nagybánhegyesre közlekedő autóbusz 20 perccel korábban, 15:30-kor indul.
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 16:15-kor Nagybánhegyesről Magyarbánhegyesre közlekedő autóbusz 20 perccel korábban, 15:55-kor indul.
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 16:45-kor Magyarbánhegyesről Kaszaperre közlekedő autóbusz 25 perccel korábban, 16:20-kor indul.
4950 Orosháza – Kaszaper – Mezőkovácsháza – Battonya
A munkanapokon 6:35-kor Battonyáról Orosházára közlekedő autóbusz Mezőkovácsháza, Autóbusz-állomásról 5 perccel később, 7:05-kor indul tovább.
A munkanapokon 16:00-kor Mezőkovácsháza, Autóbusz-állomásról Reformátuskovácsházára, valamint visszairányban 16:20-kor közlekedő autóbuszok 5 perccel később, 16:05-kor, valamint 16:25-kor indulnak.
4953 Orosháza – Tótkomlós – Mezőhegyes
A munkanapokon és szabadnapokon 5:10-kor Tótkomlósról Mezőhegyesre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 5:15-kor indul.
A tanév tartama alatt munkanapokon 9:00-kor Tótkomlósról Mezőhegyesre közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 8:45-kor indul.
4955 Mezőhegyes – Battonya
A 16:50-kor Battonyáról Mezőhegyesre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 16:45-kor indul.
Munkanapokon 17:35-kor Mezőhegyesről Battonyára, valamint visszairányban 18:00-kor új eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok indulnak.
4966 Orosháza – Gádoros – Fábiánsebestyén
A munkanapokon 5:25-kor Orosházáról Gádorosra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 5:30-kor indul, azonban Gádoros, Autóbusz-váróteremhez változatlan időpontban, 5:50-kor érkezik.
5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Szentes
Az 5:52-kor Nagymágocsról Szentesre induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Orosháza, Autóbusz-állomásról indul 5:25-kor.
5160 Szeged – Hódmezővásárhely – Székkutas – Orosháza – Békéscsaba – Gyula
A tanítási napokon 6:40-kor Székkutasról Orosházára közlekedő autóbusz egyes megállóhelyek a korábbiaktól eltérő időpontban érinti.
A 16:28-kor Szeged, Vasútállomásról Békéscsabára közlekedő autóbusz 2 perccel később, 16:30-kor indul. Az autóbusz Szeged, Autóbusz-állomásról változatlan időpontban indul tovább.
5189 Szeged – Makó – Mezőhegyes – Békéscsaba – Gyula
A 9:27-kor Szeged, Vasútállomásról Gyulára induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
A 12:27-kor Szeged, Vasútállomásról Csanádpalotára induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
A 18:27-kor Szeged, Vasútállomásról Mezőhegyesre induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Új menetrend bevezetése a Miskolc – Bükkaranyos – Harsány – Kisgyőr vonalon
Miskolc, Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr települések között új menetrendet vezetünk be, melynek részeként több közvetlen kapcsolat jön létre a vonalon elhelyezkedő három település között, a vonatokhoz hangolt autóbusz menetrendekkel rendszeres vasúti csatlakozások kerülnek kialakításra Miskolcon, valamint tanszünetben munkanapokon és hétvégén több eljutási lehetőséget biztosítunk, ezzel is javítva a térségben élők mobilitási lehetőségeit.
Az új menetrendet általánosságban jellemzi, hogy a megyeszékhely és a települések között egyenletes elosztás szerint közlekednek az autóbuszjáratok: munkanapokon egész nap mindkét irányban legalább 60 percenként indulnak, melyeket csúcsidőben további járatok is kiegészítenek, így Bükkaranyosról és Harsányból a reggeli időszakban Miskolc felé, a délutáni időszakban pedig Miskolc irányából 30 percenként közlekednek az autóbuszok. Szombaton óránként, vasárnap alapvetően kétóránként, vasárnap délután pedig sűrűbben biztosítjuk az eljutási lehetőség mindhárom településről.
A nyári időszakban hétvégén a Miskolc és Bogács között közlekedő autóbuszjárat a továbbiakban Harsány érintésével közlekedik, így Harsányból átszállás nélkül, illetve Kisgyőrből harsányi átszállással biztosítjuk az eljutást többek között Mezőkövesdre, illetve Bogácsra is.
A műszakváltáshoz igazodóan a járatok Miskolcon a déli ipari park érintésével közlekednek, ezáltal közvetlen eljutást biztosítva a településekről az ipari létesítményekhez. A járatok Miskolcon belül kétóránként a Tiszai pályaudvarig meghosszabbított útvonalon közlekednek átszállási lehetőséget biztosítva a Budapest, illetve a Nyíregyháza-Debrecen felé/felől közlekedő InterCity vonatokhoz.
Bővül az eljutási lehetőségek száma Miskolc és Bánkút között
A Bükk-fennsík megközelítésének javítása érdekében bővül a Miskolc és Bánkút között közlekedő autóbuszjáratok száma. A továbbiakban már vasárnap is közlekedik a jelenleg csak szombati napokon közlekedő délelőtti járatpár Miskolc és a hegytető között, továbbá a természetjárók hazajutásának megkönnyítése érdekében hétvégenként a délutáni időszakban is indul autóbusz Miskolc és Bánkút között. Az autóbuszok menetrendje úgy került kialakításra, hogy valamennyi autóbusz esetében biztosított legyen az átszállás a Miskolc-Tiszai pályaudvaron az InterCity vonatokra, illetve vonatokról.
További változások a vármegyét érintően:
3700 Miskolc – Szirmabesenyő
A tanítási napokon 15:20-kor Miskolcról Szirmabesenyőbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:15-kor indul.
A munkanapokon 15:45-kor Szirmabesenyőből Miskolcra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:40-kor indul.
A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 18:00-kor Miskolcról Szirmabesenyőbe közlekedő autóbusz 10 perccel később, 18:10-kor indul.
3706 Miskolc – Arnót – Sajópálfala – Sajóvámos
A tanítási napokon és tanszünetben munkanapokon 5:12-kor Miskolcról Sajóvámosra közlekedő autóbuszok 8 perccel később, 5:20-kor indulnak.
3710 Miskolc – Szikszó – Homrogd
A munkaszüneti napokon 17:35-kor Miskolcról Szikszóra közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3719-es jelzésű 17:05-kor és a 3720-as jelzésű 18:05-kor induló autóbuszokkal lehetséges.
A munkaszüneti napokon 18:20-kor Szikszóról Miskolcra közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3720-as jelzésű 17:25-kor és 18:35-kor induló autóbuszokkal lehetséges.
3712 Miskolc – Szikszó – Abaújszolnok – Abaújlak – Homrogd – Miskolc
3717 (Miskolc –) Homrogd – Abaújszolnok – Abaújlak – Gagybátor – Krasznokvajda – Viszló
3718 Miskolc – Homrogd – Perecse – Pamlény
A 3717-es jelzésű, munkaszüneti napok kivételével naponta 6:55-kor Miskolcról Abaújlakra, és a 8:15-kor Abaújlakról Szikszóra közlekedő autóbuszok helyett az eljutás az alábbi autóbuszokkal lehetséges:
- 6:55-kor Miskolcról Abaújlakra a 3717-es jelzésű autóbusszal.
- 8:03-kor Abaújlakról Szikszóra 3712-es jelzésű új autóbusszal.
A 3718-as jelzésű naponta, kivéve munkaszüneti napokon (általában hétfőtől szombatig) 14:20-kor Abaújszolnokról Szikszóra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban indul és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
A 3718-as jelzésű, munkaszüneti napok kivételével naponta 18:40-kor Miskolcról Abaújszolnokra közlekedő autóbusz helyett az eljutás 10 perccel később, a 3712-es jelzésű 18:50-kor induló autóbusszal lehetséges.
A 3712-es jelzésű munkaszüneti napokon (vasárnap) 18:50-kor Miskolcról közlekedő körjárat a továbbiakban minden nap közlekedik.
A 3718-as jelzésű naponta, kivéve munkaszüneti napokon 20:00-kor Abaújszolnokról Miskolcra közlekedő autóbusz helyett az eljutás 12 perccel korábban, a 3712-es jelzésű, 19:48-kor induló autóbusszal lehetséges.
3730 Miskolc – Gesztely – Megyaszó – Szerencs
3732 Miskolc – Gesztely – Újcsanálos
A 3732-es jelzésű, tanítási napokon 5:20-kor Miskolcról Újcsanálosra közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3730-as jelzésű, 5:20-kor induló autóbusszal lehetséges.
3731 Miskolc – Gesztely – Hernádnémeti – Bőcs, Vasútállomás – Tiszaújváros
A munkanapokon 5:40-kor Kesznyétenből Miskolcra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Tiszaújváros, MOL autóbusz-váróterem megállótól közlekedik 5:23-kor.
A munkanapokon 12:18-kor Hernádnémeti-Bőcs vasútállomásról Miskolcra közlekedő autóbusz Gesztely települést nem érinti.
3735 Miskolc – Sajólád – Ónod – Tiszaújváros
A tanszünetben munkanapon 5:45-kor Sajópetriből Alsózsolcára közlekedő autóbusz helyett az eljutás 5:35-kor és 6:00-kor lehetséges.
A tanszünetben munkanapon 6:05-kor Alsózsolcáról Sajópetribe közlekedő autóbusz helyett az eljutás 2 perccel később, 6:07-kor lehetséges.
A munkanapokon 14:20-kor Miskolcról Sajópetribe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 14:15-kor indul.
A tanítási napokon 13:48-kor Ónodról Miskolcra közlekedő autóbusz Alsózsolca, Kassai utca és Alsózsolca, Gyár út érintése nélkül közlekedik, ezért Felsőzsolca, Vasútállomás bejárati út megállótól egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
A tanszünetben munkanapokon 14:17-kor Ónodról Miskolcra közlekedő autóbusz 8 perccel korábban, 14:09-kor indul.
A tanítási napokon 14:30-kor Sajóládról Miskolcra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 14:25-kor indul.
3737 Miskolc – Sajólád – Ónod – Tiszaújváros
A munkanapokon 5:33-kor Tiszaújvárosból Miskolcra közlekedő autóbusz helyett az eljutás tanszünetben munkanapokon 6 perccel korábban, az 5:28-kor induló új autóbusszal lehetséges.
A tanszünetben munkanapokon 13:30-kor Tiszaújvárosból Miskolcra közlekedő autóbusz Alsózsolca, Kassai utca és Alsózsolca, Gyár út érintése nélkül közlekedik.
3740 Miskolc – Mályi
A 12:30-kor Mályiból Miskolcra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 12:20-kor indul.
A munkaszüneti napokon (vasárnapokon) 14:45-kor Miskolcról Mályiba közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3743-as jelzésű, 15:00-kor induló autóbusszal lehetséges.
A munkaszüneti napokon (vasárnap) 15:40-kor Mályiból Miskolcra közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3743-as jelzésű, 15:45-kor induló autóbusszal lehetséges.
3743 Miskolc – Mezőcsát
A 15:00-kor Miskolcról Mezőcsátra közlekedő autóbusz helyett munkaszüneti napokon az eljutás a 3743-as jelzésű, 15:00-kor induló új autóbusszal lehetséges.
A munkaszüneti napokon (vasárnap) 15:00-kor Mezőcsátról Miskolcra közlekedő autóbusz Mályi, Rákóczi utca megálló érintésével közlekedik. (15:47-kor)
3746 Miskolc – Mezőkövesd – Bogács
A június 1-től augusztus 31-ig szabad- és munkaszüneti napokon 8:00-kor Miskolcról Bogácsra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban 7:50-kor.
A június 1-től augusztus 31-ig szabad- és munkaszüneti napokon 18:10-kor Bogácsról Miskolcra közlekedő autóbusz 17 perccel később, 18:27-kor indul.
A felsorolt autóbuszok módosított útvonalon, Mályi, Nyékládháza, Emőd, Vatta helyett Harsány érintésével közlekednek.
MENETREND
3749 Miskolc – Bükkábrány – Mezőkövesd
Új eljutást biztosítunk tanítási napokon 9:35-kor Mezőkövesd, Autóbusz-állomásról Miskolc, Autóbusz-állomásra.
3751 Miskolc – Harsány – Kisgyőr (Mocsolyás-telep)
Számos autóbusz menetrendje változik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megálló vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
3753 Miskolc – Bánkút
A szabadnapokon 8:45-kor Miskolcról Bánkútra, és visszairányban 11:10-kor Bánkútról Miskolcra közlekedő autóbuszok munkaszüneti napokon (vasárnap) is közlekednek.
A külön rendeletre 14:40-kor Miskolcról Bánkútra és visszairányban 16:10-kor közlekedő autóbuszok a továbbiakban minden szabad- és munkaszüneti napon közlekednek.
3754 Miskolc/Sajóbábony – Sajószentpéter – Varbó
A tanítási napokon 5:37-kor Varbóról Miskolcra közlekedő autóbusz 4 perccel korábban, 5:33-kor indul, és rövidített útvonalon jár: Miskolc helyett Sajószentpéter, Parasznyai elágazásig közlekedik.
A 6:00-kor Miskolcról Varbóra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:05-kor indul.
A tanítási napokon 6:35-kor Miskolcról Kondóra közlekedő autóbusz helyett az eljutás 6:05-kor lehetséges.
A munkanapokon 6:42-kor Varbóról Miskolcra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 6:47-kor indul.
Új autóbuszok indulnak munkanapokon 20:40-kor Varbó, Emlékműtől Miskolc, Autóbusz-állomásra és visszairányban 22:25-kor.
3756 Miskolc (Diósgyőr) – Varbó – Sajószentpéter [-Kazincbarcika]
Új autóbusz indul tanítási napokon 8:25-kor Varbó, Emlékműtől Miskolc, DIGÉP főkapu megállóhoz.
3757 Miskolc – Szirmabesenyő – Sajókeresztúr – Sajóbábony
A szabadnapokon 6:00-kor Szirmabesenyő, Templom megállótól Sajóbábonyba közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szirmabesenyő, Vasúti megállótól indul, 5:56-kor.
3769 Miskolc – Kazincbarcika – Rudabánya
A munkanapokon 6:20-kor Rudabányáról Miskolcra közlekedő rövidített útvonalon Rudabánya, Autóbusz-forduló helyett Rudabánya, Központi fürdőtől indul, 6:21-kor.
3770 Miskolc – Kazincbarcika – Putnok – Ózd – Borsodnádasd
A munkanapokon 22:25-kor Miskolcról Ózdra közlekedő autóbusz Miskolc, Levente vezér utca és Sajószentpéter, Parasznyai elágazás viszonylatban csak felszálló utasoknak áll meg.
3776 Miskolc – Sajókeresztúr – Sajóecseg – Borsodszirák – Edelény – Balajt
Új autóbusz indul tanítási napokon 7:38-kor Borsodszirák, Kultúrháztól Boldva, Községházához.
3795 Sajóbábony – Sajóecseg – Hangács – Edelény – Balajt
A munkanapokon 13:30-kor Balajtról Sajóbábonyba közlekedő autóbusz Ziliz, Kossuth utca 78. megállót is érinti 13:58-kor.
3804 Abaújdevecser – Encs – Abaújkér – Hejce
A tanítási napokon 16:00-kor Encsről Hejcére közlekedő autóbusz Novajidrány, Vasútállomás érintése nélkül közlekedik.
3885 Sárospatak – Sárazsadány – Olaszliszka – Tolcsva, Vasútállomás – Tokaj
A hetek első tanítási napján 5:55-kor Sárospatakról Tokajba közlekedő autóbusz helyett az eljutás az 1449-es jelzésű, 5:55-kor induló autóbusszal lehetséges.
A hetek első tanítási napján 6:55-kor Tokajból Sárospatakra közlekedő autóbusz helyett az eljutás az 1449-es jelzésű, 7:36-kor induló autóbusszal lehetséges.
3900 Sátoraljaújhely – Kovácsvágás – Pálháza – Nagyhuta – Hollóháza
3901 Sátoraljaújhely – Kovácsvágás – Pálháza – Nagyhuta – Nyíri – Hollóháza
3903 Sátoraljaújhely – Pálháza – Nyíri – Hollóháza – Pusztafalu
Az autóbuszok Hollóháza, Iskola megállót nem érintik.
3952 Tiszaújváros – Polgár – Hajdúnánás
Új autóbusz indul tanítási napokon 16:40-kor Polgár, Autóbusz-váróteremtől Tiszavasvári, Városháza tér megállóig.
3965 Tiszaújváros – Tiszatarján – Mezőcsát
A munkanapokon 15:35-kor Tiszaújvárosból Mezőcsátra közlekedő autóbusz Tiszaújváros, Autóbusz-állomástól 5 perccel később érinti a megállókat.
3976 Mezőcsát-Tiszakeszi
A munkanapokon 5:25-kor Tiszakesziből Mezőcsátra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 5:15-kor indul.
4010 Mezőkövesd – Négyes – Tiszadorogma – Mezőcsát
A munkanapokon 5:45-kor Mezőcsátról Ároktőre közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 5:30-kor indul.
A munkanapokon 6:00-kor Ároktőről Mezőcsátra közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 5:45-kor indul.
4013 Mezőkövesd – Szihalom – Egerfarmos
A Mezőkövesd, DELCO REMY bejárati út megálló neve Mezőkövesd, Szihalmi út elnevezésre változik.
4043 Kazincbarcika – Edelény – Balajt – Abod (Királykút)
A munkanapokon 20:15-kor Abodról Edelénybe közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 20:00-kor indul.
4048 Kazincbarcika – Berente
A tanítási napokon 7:00-kor Kazincbarcikáról Berentére közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:05-kor indul.
4050 Kazincbarcika – Sajószentpéter – Kondó – Varbó
Számos autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
Új autóbusz indul tanítási napokon 6:55-kor Sajószentpéter, Parasznyai elágazástól Kondó, Autóbusz-fordulóhoz.
A 22:30-kor Kazincbarcikáról Varbóra közlekedő autóbusz csak szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik, és rövidített útvonal jár: Kazincbarcika helyett Sajószentpéterről indul, 23:00-kor.
4051 Sajószentpéter – Alacska
Az alábbi új autóbuszok indulnak tanítási napokon:
- 5:59-kor Sajószentpéter, Vasútállomásról Alacska, Kossuth utca fordulóhoz
- 6:12-kor Alacska, Kossuth út autóbusz-fordulótól Sajószentpéter, Parasznyai elágazáshoz.
A 4:45-kor Sajószentpéterről Alacskára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:40-kor indul.
A munkanapokon 5:17-kor Sajószentpéterről Alacskára közlekedő autóbusz 7 perccel korábban, 5:10-kor indul.
A munkanapokon 5:00-kor Alacskáról Sajószentpéterre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:55-kor indul.
A munkanapokon 5:30-kor Alacskáról Sajószentpéterre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:25-kor indul.
4052 Berente – Kazincbarcika – Tardona
A munkanapokon 6:37-kor Kazincbarcikáról Tardonára közlekedő autóbusz rövidített útvonalon Kazincbarcika, Szent Flórián tér helyett Kazincbarcika, Autóbusz-állomástól indul, 6:46-kor.
4080 Kazincbarcika – Rudolftelep – Rudabánya – Kánó
4081 Berente – Kazincbarcika – Rudabánya – Jósvafő – Aggtelek, Vasútállomás – Aggtelek
4082 Berente/Kazincbarcika – Rudabánya – Szalonna – Meszes
4083 Kazincbarcika – Rudabánya – Szendrő – Rakaca – Viszló
4120 Rudabánya – Szendrő
Az autóbuszok nem érintik Rudabánya, Autóbusz-fordulót.
4101 Ózd – Farkaslyuk
A munkanapokon 21:35-kor Ózdról Farkaslyukba közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 3410-es jelzésű, 20:35-kor induló autóbusszal lehetséges. (Az autóbusz a Kórház érintése nélkül közlekedik.)
A munkanapokon 22:05-kor Farkaslyukból Ózdra közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 4161-es jelzésű, 21:16-kor induló autóbusszal lehetséges. (Az autóbusz a Kórház érintése nélkül közlekedik.)
4140 Ózd – Bánréve – Putnok – Ragály – Aggtelek – Jósvafő
A munkanapokon 16:40-kor Putnokról Jósvafőre közlekedő autóbusz Aggtelek, Autóbusz-váróterem és Jósvafő, Autóbusz-váróterem között csak utazási igény esetén közlekedik.
4102 Ózd – Hangony – Kissikátor – Domaháza
A munkanapokon 6:05-kor Ózdról Domaházára közlekedő autóbusz helyett az eljutás Szentsimonra és Domaházára az alábbiak szerint lehetséges:
- Ózd, Kórháztól Szentsimonig: új helyi autóbusz indul, 20-as jelzéssel, 6:10-kor.
- Ózd, Autóbusz-állomásról Domaházára: új autóbusz indul, 4186-os jelzéssel, 6:05-kor.
A szabad- és munkaszüneti napokon 14:30-kor Ózdról Domaházára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:35-kor indul.
4186 Ózd – Hangony – Kissikátor – Domaháza
A munkanapokon 6:30-kor Ózdról Domaházára közlekedő autóbusz helyett az eljutás az új 4102-es, 6:30-kor induló autóbusszal lehetséges.
A munkanapokon 6:50-kor Domaházáról Ózdra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 6:40-kor indul.
Fejér vármegye
A Móri térségben, valamint Székesfehérvár, Kisbér, illetve Tatabánya felé közlekedő autóbuszvonalakon jelentősen változik a menetrend. Ezekről részletesen itt írunk (link).
Az érintett vonalak:
1758 Balatonfüred-Veszprém-Tatabánya
1822 Székesfehérvár-Mór-Kisbér-Győr
1824 Dunaújváros-Székesfehérvár-Tatabánya-Komárom
1841 Tata - Tatabánya - Székesfehérvár - Dunaújváros
1842 Tatabánya-Székesfehérvár-Siófok-Fonyód
1843 Tatabánya - Székesfehérvár - Szekszárd - Pécs
1845 Tatabánya - Majk/Kecskéd - Oroszlány - Mór - Székesfehérvár
1846 Tatabánya - Székesfehérvár - Balatonfüred - Keszthely
8000 Székesfehérvár - Zámoly - Csákvár
8001 Székesfehérvár-Zámoly-Csákberény-Csókacső-Mór
8082 Székesfehérvár-Várpalota-Berhida-Balatonalmádi-Balatonfüred
8093 Székesfehérvár-Bodajk-Bakonycsernye
8094 Székesfehérvár-Bodajk-Mór (új)
8095 Székesfehérvár-Magyaralmás-Söréd
8096 Székesfehérvár-Mór-Kisbér
8097 Székesfehérvár-Csókakő-Mór
8099 Székesfehérvár-Söréd-Csákberény
8120 Bicske-Csákvár
8355 Mór-Pusztavám-Mór
8360 Csákberény-Csókakő-Bodajk-Mór
8370 Mór-Balinka-Bakonycsernye
8373 Mór-Bakonycsernye-Zirc
747 Székesfehérvár – Sukoró – Velence – Gárdony – Székesfehérvár
Tanítási napokon 6:30-kor új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz Velencéről Székesfehérvárra.
758 Székesfehérvár – Gárdony – Kápolnásnyék – Vereb
A tanítási napokon és tanszünet alatt munkanapokon Agárdról 14:25-kor Verebre közlekedő járat 10 perccel később, 14:35-kor indul. Az autóbusz Kápolnásnyék, Vasútállomástól 14:57-kor közlekedik tovább.
8011 Székesfehérvár – Lovasberény – Alcsútdoboz – Bicske
A tanítási napokon Óbarokról 7:25-kor Székesfehérvárra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:30-kor indul. Bicske, Vasútállomás megállóhelytől 7:50-kor közlekedik tovább.
8033 Székesfehérvár – Perkáta – Dunaújváros
A Székesfehérvárról 14:40-kor Dunaújvárosba közlekedő járat Perkáta, Községháza megállótól 5 perccel később, 15:40-kor indul.
Számos Székesfehérvárról Dunaújvárosba és visszairányban, Dunaújvárosból Székesfehérvárra induló járat megváltozott, 8034-es vonalszámmal, Szabadegyháza érintésével közlekedik.
8040 Székesfehérvár – Aba – Sárszentágota – Sárbogárd
Tanítási napokon új járat indul 5:50-kor Sárbogárdról Székesfehérvárra. Az autóbusz Belsőbáránd, Fő utca megállóhelyen is megáll.
Számos, leginkább Abát érintő járat menetrendje jelentősen megváltozik. Az autóbuszok egy része Aba, Kossuth utca megállóhelyen is megáll, valamint megváltozott, 8041-es vonalszámmal közlekedik, ezért kérjük, hogy indulás előtt nézze át a megállóhelyeken, vagy a honlapunkon található menetrendet.
Tanítási napokon 15:40-kor új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul Székesfehérvárról Sárbogárdra.
8046 Székesfehérvár – Sárbogárd – Alap – Előszállás
A járatok a továbbiakban megállnak Aba, Bacsó tanya megállóhelyen is.
8048 Székesfehérvár – Sárbogárd – Vajta – Pálfa
A járatok a továbbiakban megállnak Aba, Bacsó tanya megállóhelyen is.
8202 Dunaújváros – Dunavecse – Dunaföldvár – Solt – Dunavecse - Dunaújváros
A 14:30-kor Dunaújvárosból induló autóbusz munkanapokon Solt, Aranykulcs tér megállóhelyig közlekedik, megváltozott, 655-ös járatszámmal. Az autóbusz munkanapokon Dunaföldvár, Autóbusz-állomáson nem áll meg.
A munkanapokon 15:30-kor Dunaföldvárról Dunaújvárosba közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Soltról indul, és nem áll meg Dunaföldvár, Autóbusz-állomáson.
Munkanapokon 15:55-kor új eljutást biztosító autóbusz indul Dunaföldvárról Dunaújvárosba. Az autóbusz Solt, Aranykulcs megállóhelyen is megáll.
A tanítási napokon 6:15-kor Dunaegyházáról Dunaújvárosba közlekedő járat 5 perccel előbb, 6:10-kor indul.
A munkanapokon 4:40-kor Dunaegyházáról Dunaújvárosba közlekedő járat 5 perccel korábban, 4:35-kor indul.
8216 Dunaújváros – Dunaföldvár – Nagykarácsony
A Dunaújvárosból 10:20-kor Nagykarácsonyba közlekedő járat a továbbiakban 11:27-kor megáll Daruszentmiklós, Autóbusz-forduló megállóhelyen is.
8365 Mór – Bodajk – Fehérvárcsurgó – Isztimér:
A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 8:45-kor és 12:45-kor Isztimérről Mórra közlekedő autóbuszok 15 perccel később, 9:00-kor és 13:00-kor indulnak.
A munkanapokon 14:55-kor Isztimérről Mórra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:05-kor indul.
Az Isztimérről 18:15-kor Bodajkra közlekedő járat 10 perccel korábban, 18:05-kor indul.
Csongrád-Csanád vármegye
5000 Szeged – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer – Baks
A szabad- és munkaszüneti napokon, valamint május 1-től augusztus 31-ig munkanapokon 10:20-kor Szeged, Vasútállomástól Baksra induló autóbusz rövidített útvonalon jár: Szeged, Autóbusz-állomástól indul 10:30-kor.
A munkanapokon 16:45-kor Szegedről Baksra induló autóbusz rövidített útvonalon, Ópusztaszer, Takarékszövetkezetig közlekedik.
A május 1-től augusztus 31-ig munkanapokon 17:27-kor Baksról Szeged, Vasútállomásig induló autóbusz rövidített útvonalon jár: csak Szeged, Autóbusz-állomásig közlekedik.
5001 Szeged – Baks – Csanytelek – Tömörkény – Csongrád
A szabad- és munkaszüneti napokon 16:50-kor Tömörkényből Szeged, Vasútállomásig közlekedő járat rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomásig közlekedik.
5002 Szeged – Sándorfalva – Szeged
A 21:25-kor Szeged, Autóbusz-állomásról Sándorfalván át, Szeged, Autóbusz-állomásra közlekedő körjárat munkanapokon Sándorfalva, Autóbusz-állomásról 30 perccel később, 22:19-kor indul. Az autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon változatlanul közlekedik.
5004 Szeged – Hódmezővásárhely – Mindszent – Szentes – Csongrád
A tanítási napokon 5:45-kor Csongrádról Kórógyszentgyörgyre induló autóbusz 10 perccel korábban, 5:35-kor és Szentes, Kórház érintésével közlekedik.
5005 Szeged – Hódmezővásárhely
A 13:45-kor és 17:45-kor Hódmezővásárhelyről Szeged, Vasútállomásig induló autóbuszok rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomásig közlekednek.
5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád
Munkanapokon 12:35-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul.
5013 Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Makó
A munkanapokon 13:30-kor Makóról Szegedre közlekedő autóbusz Maroslele, Kossuth utca és Tulipán utca megállókban is megáll.
Tanítási napokon 16:00-kor Makóról Szegedre új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul.
5015 Szeged – Deszk – Kiszombor – Makó
Az autóbuszok menetrendje jelentős mértékben módosul.
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok indulnak:
- nyári tanszünetben szombati és vasárnapi napokon, valamint augusztus 31-én 0:35-kor Makóról Szegedre,
- nyári tanszünetben szombati és vasárnapi napokon, valamint augusztus 31-én 1:25-kor Szegedről Makóra,
- tanítási napokon 15:15-kor Szegedről Makóra.
5016 Szeged – Deszk – Szeged
A tanév tartama alatt munkanapokon 15:20-kor Szegedről Deszken át, Szegedre közlekedő körjárat megszűnik.
5018 Szeged – M43 autópálya – Makó – Mezőhegyes – Battonya – Gyula
A 6:00-kor Gyuláról Szegedre induló autóbusz Gyula és Lőkösháza között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
5020 [Szeged] – Makó – Pitvaros – Tótkomlós – Battonya
A 15:55-kor Szeged, Vasútállomásról Tótkomlósra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:50-kor indul, azonban Szeged, Autóbusz-állomásról változatlan időpontban indul tovább.
5022 [Szeged] – Makó – Csanádpalota – Pitvaros – Mezőhegyes
Az autóbuszok Lőkösháza és Gyula között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
A 11:05-kor és 14:05-kor Szeged, Autóbusz-állomásról Gyulára induló autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomástól közlekednek.
A 17:23-kor Szeged, Vasútállomástól Gyulára induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
5023 [Szeged] – Makó – Csanádpalota – Pitvaros – Mezőhegyes
A munkanapokon 4:50-kor Makóról Mezőhegyesre közlekedő autóbusz megáll Pitvaros, Körforgalom megállóhelyen is. (5:27-kor)
A 10:05-kor, a 12:05-kor és a 13:05-kor Szeged, Autóbusz-állomásról Mezőhegyesre közlekedő autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomástól indulnak.
5024 Szeged – Kübekháza
A 14:30-kor Kübekházáról Szegedre közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 14:15-kor indul.
A munkanapokon 17:20-kor közlekedő járat 15 perccel korábban, 17:05-kor indul.
A 19:20-kor Kübekházáról szegedre közlekedő járat 10 perccel korábban, 19:10-kor indul.
5030 Szeged – Röszke – Röszke, határátkelőhely
Hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 17:50-kor új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul.
5032 Szeged – Mórahalom – Zákányszék – Bordány – Üllés – Forráskút – Zsombó
Tanítási napokon 13:35-kor Mórahalomról Zákányszékre, valamint visszairányban 13:45-kor teszt jelleggel új eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok indulnak.
5035 Szeged – Ásotthalom – Mélykút – Baja
A hetek utolsó iskolai előadási napján, valamint a hetek első iskolai előadási napját megelőző napon 18:35-kor Szegedről Bajára induló autóbusz Szeged, Rókus vasútállomás bejárati út megállóhely érintésével közlekedik.
5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges
A munkanapokon 15:20-kor Szegedről Öttömösre ABC megállóig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:25-kor és meghosszabbított útvonalon, Öttömös Négyesjárás megállóig közlekedik. Ezzel egyidejűleg a munkanapokon 16:20-kor Öttömös, ABC megállótól Öttömös, ABC megállóig közlekedő járat megszűnik.
5055 Szeged – Zsombó – Forráskút – Csólyospálos – Kiskunmajsa
Az autóbuszok menetrendje kis mértékben változik.
5056 Szeged – Kiskunmajsa – Kiskunhalas – Kalocsa
Egyes autóbuszok menetrendje kis mértékben változik.
5058 Szeged – Kiskunmajsa – Kiskőrös – Kalocsa/Solt
Az alábbi autóbuszok Kiskunmaja és Szeged között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek:
- a munkanapokon 5:50-kor Kalocsáról Szegedre,
- a munkanapokon és szabadnapokon 6:45-kor Szegedről Kiskőrösre,
- a 7:15-kor Kiskőrösről Szegedre közlekedő autóbuszok.
5059 Szeged – Szatymaz – Balástya, Zöldmező autóbusz-forduló
5060 Szeged – Szatymaz – Zsombó
5061 Szeged – Szatymaz – Szeged
5062 Szeged – Szatymaz – Sándorfalva
A Szatymaz, Vasútállomáson történő kedvezőbb vasúti csatlakozás érdekében az autóbuszok menetrendje jelentősen változik.
5063 [Szeged] – Balástya – Kistelek – Csengele
A 12:10-kor Kistelekről Csengele, Vasútállomásig közlekedő autóbusz munkanapokon rövidített útvonalon, Csengele, Iskola megállóig közlekedik. Szabadnapokon (általában szombaton) változatlanul közlekedik.
A munkanapokon és szabadnapokon 13:20-kor Csengele, Vasútállomásról Szegedre közlekedő autóbusz munkanapokon rövidített útvonalon, Csengele Iskola megállótól indul. Szabadnapokon (általában szombaton) változatlanul közlekedik.
5064 Szeged – Kistelek – Baks
A 15:25-kor Baksról Kistelekre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:20-kor indul.
5071 Szeged – Kistelek – Pusztaszer – Csengele
Munkanapokon 12:40-kor Csengeléről Pusztaszerre, valamint visszairányban 13:05-kor új eljutási lehetőséget biztosító autóbuszok indulnak.
5100 Csongrád – Csongrád-Bokros – Tiszaalpár
A munkanapokon 4:40-kor Csongrádról Bokrosra, valamint visszairányban 5:00-kor közlekedő autóbuszok 5 perccel korábban, 4:35-kor valamint 4:55-kor indulnak.
5105 Csongrád – Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó
Az 5:30-kor Csongrádról Makóra induló autóbusz a továbbiakban szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik. Munkanapokon Csongrádról Hódmezővásárhelyre a továbbiakban Szentesen történő átszállással biztosított az eljutás.
A munkanapokon 6:15-kor Hódmezővásárhelyről Makóra közlekedő autóbusz 10 perccel később, 6:25-kor indul, valamint az útvonalon valamennyi megállóhelyen megáll.
A munkanapokon 13:45-kor Makóról Hódmezővásárhelyre közlekedő autóbusz megszűnik. Az eljutás továbbra is biztosított a 13:40-kor Makóról Hódmezővásárhelyre induló 1094-es autóbusszal.
5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Szentes
Az 5:52-kor Nagymágocsról Szentesre induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Orosháza, Autóbusz-állomásról indul 5:25-kor.
5160 Szeged – Hódmezővásárhely – Székkutas – Orosháza – Békéscsaba – Gyula
A tanítási napokon 6:40-kor Székkutasról Orosházára közlekedő autóbusz egyes megállóhelyek a korábbiaktól eltérő időpontban érinti.
A 16:28-kor Szeged, Vasútállomásról Békéscsabára közlekedő autóbusz 2 perccel később, 16:30-kor indul. Az autóbusz Szeged, Autóbusz-állomásról változatlan időpontban indul tovább.
5169 Hódmezővásárhely – Földeák – Óföldeák – Makó
Egyes autóbuszok menetrendje kis mértékben változik.
5188 Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Makó – Nagylak – Pitvaros
A munkanapokon 6:15-kor Szegedről Nagylakra közlekedő autóbusz Maroslele Kossuth utca és Tulipán utca megállókban is megáll.
5189 Szeged – Makó – Mezőhegyes – Békéscsaba – Gyula
A 9:27-kor Szeged, Vasútállomásról Gyulára induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
A 12:27-kor Szeged, Vasútállomásról Csanádpalotára induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
A 18:27-kor Szeged, Vasútállomásról Mezőhegyesre induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
5190 Szeged – Makó – Magyarcsanád – Nagylak
A tanév tartama alatt munkanapokon 7:00-kor Makóról Apátfalvára, valamint visszairányban 7:20-kor Apátfalváról Makóra induló autóbuszok megszűnnek.
Az eljutás továbbra is biztosított az alábbi autóbuszokkal:
- a 7:00-kor Makóról Apátfalvára induló 5188-as autóbusszal, valamint
- a 7:08-kor Apátfalváról Makóra induló 5189-es autóbusszal.
A 8:27-kor Szeged, Vasútállomástól Nagylakra induló autóbusz rövidített útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól közlekedik.
Győr-Moson-Sopron vármegye
Az alábbi megállóhely elnevezése módosul:
Megálló neve | Új elnevezés |
---|---|
Rajka, Calida kötöde | Rajka, Takarékszövetkezet |
7004 Győr – Vének – Nagybajcs – Vámosszabadi – Győr
A szabad- és munkaszüneti napokon 7:50-kor Vénekről Győrbe közlekedő autóbusz 25 perccel korábban, 7:25-kor indul.
7010 Győr – Rétalap – Bábolna
Az autóbuszok új, ütemes menetrend szerint közlekednek. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
7012 Győr – Bőny – Rétalap – Mezőörs
A tanítási napokon 7:20-kor Rétalap, Autóbusz-fordulótól Bábolnára közlekedő autóbusz helyett a munkanapokon Győr felől érkező, 7:20-kor tovább induló járattal biztosított az eljutás.
7020 Győr – Mezőörs – Kisbér – Bakonyszombathely
A hetek utolsó tanítási napján (általában pénteken) 13:50-kor Győrből Kisbérig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Mór, VÉRTES Áruház megállóhelyig jár, 7021-es jelzéssel.
A tanítási napokon 15:30-kor Mezőörsről Périg közlekedő autóbusz Mindszentpuszta, Autóbusz-fordulót is érinti, 15:38-kor.
A munkanapokon és szabadnapokon 15:20-kor Kisbér, Vasútállomástól Győrig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:30-kor indul.
7021 Győr – Kisbér – Mór
A szabadnapokon 16:45-kor Győrből Mórig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:55-kor indul.
7022 Győr – Mezőörs – Bakonyszombathely
A munkanapokon 4:25-kor Bársonyos, Templomtól Győrig közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
7032 Győr – Ravazd – Románd – Bakonyszentlászló
A munkanapokon 5:10-kor Győrből Bakonyszentlászlóig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 5:15-kor indul.
7043 Győr – Koroncó
A munkanapokon 16:20-kor Győrből Koroncóig közlekedő autóbusz 10 perccel később, 16:30-kor indul.
7050 Győr – Tét – Szany – Vág
A munkanapokon 5:10-kor Győrből Tétig közlekedő autóbusz 8 perccel később, 5:18-kor indul.
7055 Győr – Ikrény – Rábapatona
A tanítási napokon 5:35-kor Győrből Ikrénybe induló gyorsjárat helyett a munkanapokon 5:30-kor Győrből Rábapatonáig közlekedő autóbusz biztosítja az eljutást.
A munkanapokon 5:40-kor Rábapatonáról Győrbe induló autóbusz tanítási napokon is érinti Ikrény települést.
7063 Győr – Csorna – Rábapordány – Rábacsanak/Egyed
A tanítási napokon 6:25-kor Rábapordány, Községházától Győrig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:20-kor indul.
A tanítási napokon 13:45-kor Győrből Rábapordányig közlekedő autóbusz helyett a 13:50-kor induló, Kóny érintése nélkül közlekedő járat biztosítja az eljutást, Csorna, autóbusz-állomáson történő átszállással.
7070 Győr – Enese – Kóny – Csorna
A munkanapokon 13:50-kor Győrből Csornára közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár. Tanítási szünetben munkanapokon a 13:50-kor Győrből Csornán át Magyarkeresztúrig közlekedő járat biztosítja az eljutást.
A szabad- és munkaszüneti napokon 10:50-kor Győrből Csornára közlekedő autóbusz csak munkaszüneti napokon jár. Szabadnapokon a 10:20-kor Győrből Csornára induló járat biztosítja az eljutást.
7071 Győr – Csorna – Kapuvár – Sopron
A tanítási napokon 13:45-kor Sopronból Kapuvárig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:40-kor indul.
Új autóbuszok indulnak tanítási napokon 14:30-kor Sopronból Kapuvárig, és visszairányban 16:00-kor.
7072 Győr – Csorna – Kapuvár – Petőháza – Sopron
A munkanapokon 14:00-kor Sopronból Petőházáig közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár. Tanítási szünetben munkanapokon a 13:30-kor Sopronból Győrbe, valamint 14:35-kor Sopronból Kapuvárra induló járatok biztosítják az eljutást.
A munkanapokon 14:42-kor Petőházáról Sopronig közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár. Az eljutást a 14:54-kor Petőháza, Bejárati úttól Sopronig közlekedő járat biztosítja.
7074 Győr – Csorna – Bogyoszló – Magyarkeresztúr – Kapuvár
A tanítási szünetben munkanapokon 13:50-kor Győrből Magyarkeresztúrig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 13:45-kor indul.
7080 Győr – Enese – Tárnokréti – Bősárkány – Csorna
A munkanapokon 15:30-kor Győrből Markotabödögére közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:40-kor indul.
A munkanapokon 16:47-kor Enese, Vasútállomástól Rábcakapiig közlekedő autóbusz 3 perccel később, 16:50-kor indul.
7115 Csorna – Dör – Egyed – Árpás
A tanítási napokon 6:05-kor Csornáról Rábapordányig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:00-kor indul.
7146 Csorna – Bősárkány – Földsziget – Tárnokréti
A munkaszüneti napokon 16:05-kor Rábcakapi, Iskolától Csornáig közlekedő autóbusz Bágyogszovát, Vasút megállóhelyet nem érinti.
7193 Kapuvár – Fertőd – Fertőszentmiklós – Petőháza – Cirák
Az autóbuszok Fertőszentmiklós–Cirák települések között a korábbiaktól eltérő időpontban érintik a megállókat.
7196 Kapuvár – Fertőd – Fertőszentmiklós/Petőháza
A munkanapokon 22:30-kor Kapuvár, Iparteleptől Fertőszentmiklós, Autóbusz-váróteremig közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik, valamint Fertőszentmiklós, Vasútállomás bejárati út és Szerdahelyi utca megállókat is csak leszálló utasok esetén érinti.
A munkanapokon és szabadnapokon 4:43-kor Petőházáról Kapuvárig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 4:40-kor indul.
7205 Sopron – Fertőrákos
Egyes autóbuszok Sopron, Tómalom fürdő megállóhelyet nem érintik, valamint a délutáni időszakban Sopron és Fertőrákos között közlekedő járatok menetrendje és indulási ideje is változik. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
7209 Sopron – Balf – Kópháza
A munkanapokon 7:00-kor Kópházáról Sopronig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:55-kor indul.
7213 Kapuvár – Pusztacsalád – Fertőszentmiklós – Fertőd – Kapuvár
Az autóbuszok Kapuvár–Fertőszentmiklós települések között a korábbiaktól eltérő időpontban érintik a megállókat. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
A tanítási napokon 7:03-kor Kapuvárról Fertőszentmiklóson át Kapuvárra visszatérő körjárat 6 perccel korábban, 6:57-kor indul.
7214 Ebergőc – Röjtökmuzsaj – Fertőszentmiklós – Fertőd
7216 Fertőd – Ebergőc – Röjtökmuzsaj – Csapod
7219 Sopron – Ebergőc – Röjtökmuzsaj – Répceszemere – Cirák
7220 Sopron – Röjtökmuzsaj/Fertőszentmiklós – Répcelak
7224 Sopron – Csapod – Cirák – Beled
Az autóbuszok indulási ideje kismértékben változik, valamint egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
7246 Sopron – Ágfalva
Az autóbuszok Sopron, Berkenye utca megállónál nem állnak meg, helyette az Öntöde utca vagy Ágfalvi úti lakótelep megállókat javasoljuk.
A munkanapokon és szabadnapokon 16:10-kor Sopronból Ágfalvára, valamint visszairányban 16:30-kor induló autóbusz csak tanítási napokon jár. Az eljutást a továbbiakban 15:40-kor Sopronból Ágfalvára, és visszairányban 16:05-kor közlekedő járatok biztosítják.
7936 Csorna – Szany – Pápa
A munkanapokon és szabadnapokon 14:30-kor Csornáról Pápára közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár, és Szilsárkány települést nem érinti.
7982 Pápa – Marcaltő – Csikvánd
A 6:55-kor Csikvándról Pápára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
7986 Pápa – Marcaltő – Malomsok – Szany
A tanítási napokon 6:40-kor Marcaltőről Várkeszőre, és visszairányban 6:50-kor induló járatok megszűnnek.
Az eljutást a tanítási napokon 6:45-kor Szany, Kastélytól Pápára közlekedő autóbusz Várkesző, Forduló (6:55) és Egyházaskesző, Forduló (7:03) megállók érintésével biztosítja.
Hajdú-Bihar vármegye
4323 Debrecen – Mátészalka – Fehérgyarmat – Magosliget
A hetek első iskolai napját megelőző munkaszüneti napokon 15:40-kor Kocsordról Debrecenbe közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Fehérgyarmat, Autóbusz-állomástól indul, 15:40-kor.
4405 Debrecen – Hajdúsámson
Számos autóbusz indulási ideje és útvonal változik. Kérjük, indulása előtt tervezze meg utazását!
4408 Debrecen – Hajdúsámson
Új autóbusz indul tanítási napokon 6:15-kor Hajdúsámson, Városházáról Debrecen, Autóbusz-állomásra.
4416 Debrecen – Vámospércs – Bagamér – Létavértes
A tanítási napokon 5:49-kor Álmosdról Debrecenbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:44-kor indul, és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
Új autóbusz indul utazási igény esetén: munkanapokon 22:15-kor Vámospércs, Autóbusz-fordulótól Létavértes, Autóbusz-fordulóig.
4420 Debrecen – Sáránd – Létavértes – Bagamér – Vámospércs – Debrecen
A tanítási napokon 6:10-kor Monostorpályiból Debrecenbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:05-kor indul, és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
Új autóbusz indul utazási igény esetén: munkanapokon 22:10-kor Sáránd, Autóbusz-fordulótól Létavértes, Autóbusz-váróteremig.
4421 Debrecen – Katihíd – Létavértes – Bagamér – Vámospércs – Debrecen
A munkanapokon 5:30-kor Monostorpályiból Debrecenbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:25-kor indul.
A hetek első munkanapját megelőző napon 20:00-kor Debrecenből Létavértesre közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Bagamérig jár.
4422 Debrecen – Létavértes – Bagamér – Vámospércs – Debrecen
A tanítási napokon 5:58-kor Vámospércsről Debrecenbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:53-kor és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
4423 Debrecen – Konyár – Pocsaj
A tanítási napokon 6:10-kor Debrecenből Konyárra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:05-kor indul.
4426 Debrecen – Sáránd – Berettyóújfalu (új autóbusz vonal)
4430 Debrecen – Berettyóújfalu
A tanítási napokon 6:50-kor Debrecenből Derecskére közlekedő járat meghosszabbított útvonalon Berettyóújfaluig közlekedik és az útvonalon az összes megállóhelyen megáll.
A tanítási napokon 7:35-kor Derecske, Vasút utca megállóhelyről Berettyóújfaluba közlekedő járat helyett az eljutás 10 perccel korábban, 7:25-kor induló autóbusszal lehetséges.
A tanítási napokon 15:15-kor Debrecenből Derecskére közlekedő járat 5 perccel korábban, 15:10-kor indul és meghosszabbított útvonalon Tépe, Községháza megállóig közlekedik.
A munkaszüneti napok kivételével naponta (általában hétfőtől szombatig) 21:35-kor Debrecenből Derecskére közlekedő autóbusz helyett az eljutás, munkanapokon 4426-os jelzésű 21:35-kor induló járattal lehetséges, szabadnapokon az eljutási lehetőség nem változik.
A tanítási napokon 7:25-kor Derecske, Autóbusz-váróteremtől Derecske, Vasút utca megállóig közlekedő autóbusz megszűnik.
A tanítási napokon 8:25-kor Berettyóújfaluból Debrecenbe közlekedő járat helyett 7:55-kor és 8:32-kor lehetséges az eljutás.
A tanítási napokon 15:55-kor Derecskéről Debrecenbe közlekedő autóbusz helyett az eljutás az 1373-as jelzésű 15:45-kor induló autóbusszal lehetséges.
A 16:55-kor Berettyóújfaluból Debrecenbe közlekedő járat munkanapokon az eljutás a 4431-es jelzésű autóbusszal 16:50-kor továbbra is lehetséges.
4431 [Debrecen –] Berettyóújfalu – Komádi
A munkanapokon 15:45-kor Komádiból Berettyóújfaluba közlekedő autóbusz 5 perccel később indul, egyes járatokat a korábbaiktól eltérő időpontban érint és meghosszabbított útvonalon Debrecenig közlekedik.
4436 Berettyóújfalu – Derecske – Konyár
A tanítási napokon 6:55-kor Konyárról Berettyóújfaluba közlekedő 2 sz. járat 5 perccel korábban, 6:50-kor Tépe, Községháza megállóhely érintésével közlekedik.
Új autóbusz indul tanítási napokon 16:00-kor Tépe, Községházától, Konyár, Községháza megállóhelyre.
4445 Debrecen – Hajdúszoboszló
A tanítási napokon 6:50-kor Debrecenből Hajdúszoboszlóra közlekedő autóbusz helyett az eljutás az alábbi módon lehetséges:
- 4446-os jelzésű 10 perccel korábban, 6:40-kor induló autóbusszal
- 4445-ös jelzésű 10 perccel később, 7:00-kor induló autóbusszal.
4459 Debrecen – Hajdúböszörmény, Külső – Újvárosi utca
A tanítási napokon 12:45-kor Debrecenből Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
4460 Debrecen – Hajdúböszörmény
A tanítási napokon 6:20-kor Debrecenből Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz helyett az eljutás a 4466-os jelzésű, 5 perccel korábban, 6:15-kor induló autóbusszal lehetséges.
A tanítási napokon 6:45-kor Debrecenből Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:40-kor indul, és egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
A tanítási napokon 16:50-kor Debrecenből Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:55-kor indul.
4463 Debrecen – Hajdúböszörmény – Polgár
A munkanapokon 4:20-kor Görbeházáról Debrecenbe közlekedő autóbusz 2 perccel korábban, 4:18-kor indul, illetve Görbeháza és Hajdúböszörmény között egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érinti.
A tanítási napokon 6:15-kor Hajdúböszörményből Debrecenbe közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon közlekedik: Görbeházától indul 5:45-kor.
4466 Debrecen – Hajdúdorog – Hajdúnánás
A tanítási napokon 14:20-kor Debrecenből Hajdúdorogra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Hajdúnánásig közlekedik.
A tanítási napokon 15:25-kor Hajdúdorogról Debrecenbe közlekedő autóbusz helyett az eljutás 15:12-kor induló autóbusszal lehetséges.
A tanítási napokon 15:40-kor Hajdúnánásról Hajdúdorogra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Debrecenig közlekedik.
A tanítási napokon 16:10-kor Hajdúböszörményből Hajdúvidre közlekedő autóbusz helyett, az eljutás 16:05-kor és 16:35-kor induló autóbuszokkal lehetséges.
A tanítási napokon 16:25-kor Hajdúvidről Hajdúböszörménybe közlekedő autóbusz helyett az eljutás 16:40-kor továbbra is biztosított.
4470 Vámospércs – Újléta
4471 Álmosd – Bagamér – Vámospércs – Újléta
A 4470-es vonal megszűnik, az eljutás Vámospércs és Újléta között továbbra is lehetséges a 4471-es jelzésű új autóbuszokkal.
4476 Hajdúszoboszló – Nagyhegyes – Balmazújváros
A tanítási napokon 7:25-kor Hajdúszoboszlóról Balmazújvárosra közlekedő autóbusz helyett az eljutás 7:30-kor lehetséges.
A 18:55-kor Hajdúszoboszlóról Balmazújvárosra közlekedő autóbusz Hajdúszoboszló, Vasútállomás és Hajdúszoboszló, Autóbusz-állomás között 5 perccel később érinti a megállókat.
4521 [Debrecen –] Berettyóújfalu – Nagyrábé – Püspökladány
A munkanapokon 15:00-kor Berettyóújfaluból Püspökladányba közlekedő autóbusz Berettyóújfalu, Vasútállomás érintése nélkül közlekedik.
4542 Derecske – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló
A szabadnapokon 6:45-kor Derecskéről Hajdúszoboszlóra közlekedő autóbusz tanítási napokon is közlekedik.
4570 Nyíregyháza – Újfehértó – Téglás – Debrecen, BMW Gyár
4571 Nyírbátor – Nyírbogát – Nyíradony – Debrecen, BMW Gyár
4572 Létavértes – Hosszúpályi – Mikepércs – Debrecen, BMW Gyár
A Debrecen, BMW körút 6-os kapu megálló neve Debrecen, Beszállítói Park elnevezésre változik.
A Debrecen, BMW Gyár megálló neve Debrecen, Észak-Nyugati Gazdasági Övezet elnevezésre változik.
Heves vármegye
1427 Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – Hatvan
Az autóbuszok menetidő-korrekcióval közlekednek, egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érintenek.
3424 Eger – Kerecsend/Maklár – Füzesabony – Heves – Jászapáti – Jászberény
Munkanapokon 6:15-kor Hevesről Egerbe közlekedő járat 10 perccel később, 6:25-kor indul, és nem érinti Füzesabonyt.
3431 Eger – Kerecsend/Maklár – Tiszanána – Poroszló – Tiszafüred
Egyes autóbuszok menetidő korrekcióval közlekednek.
Az 5:40-kor Poroszlóról Egerbe közlekedő járat 10 perccel később 5:50-kor indul és menetidő-módosítással közlekedik, és egyes köztes megállóhelyeket a korábbitól eltérő időpontokban érint, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
3442 Eger – Kápolna – Heves
A tanítási napokon Tenkről Egerbe 6:18-kor induló autóbusz megáll Eger, Nagyváradi út megállóban.
3455 Eger – Verpelét
A tanítási napokon 6:45-kor Egerből Egerszalókra, valamint a 7:05-kor Egerszalókról Egerbe közlekedő autóbuszok meghosszabbított útvonalon közlekednek Egerszalók, Széchényi István út megállóhelyig. Az autóbusz indulási ideje Egerszalók, Széchenyi út megállóból: 7:02.
3462 Eger – Verpelét – Bükkszék – Terpes – Pétervására
A 10:20-kor Egerből Terpesre közlekedő autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon meghosszabbítva, Pétervásáráig közlekedik.
3490 Pétervására – Bükkszék – Sirok – Kőkútpuszta
A szabadnapokon 14:15-kor Terpesről Pétervásárára közlekedő autóbusz a továbbiakban nem közlekedik.
3471 Eger – Parád – Mátraháza – Gyöngyös
A munkaszüneti napok kivételével naponta 11:50-kor Egerből Gyöngyösre induló autóbusz megáll Parád, Bodonyi elágazás megállóhelyen is.
3478 Pétervására – Váraszó – Szederkénypuszta
A munkaszüneti napok kivételével naponta 15:05-kor Istenmezeje-Szederkénypusztáról Pétervásárára közlekedő autóbusz a továbbiakban szombatonként nem, csak munkanapokon közlekedik. Helyette szombatonként 15:40-kor új autóbusz indul Istenmezeje-Szederkénypusztáról Pétervásárára Váraszó érintésével, mely Pétervásárán csatlakozik a 1031-es vonalszámú Budapest felé közlekedő autóbuszhoz.
A tanítási napokon 7:20-kor Istenmezeje, Központból induló autóbusz helyett a Szederkénypusztáról Pétervásárára közlekedő autóbusszal utazhatnak, mely Szederkénypusztáról 2 perccel korábban, 7:18-kor indul, és az útvonalán érintett összes megállóban megáll.
3484 Eger – Tarnalelesz – Pétervására
Tanítási napokon új autóbuszok indulnak Fedémesről Szentdomonkosra 7:03-kor, és Tarnaleleszről Pétervásárára 7:22-kor.
A tanítási napokon 7:45-kor Pétervásáráról Egerbe közlekedő autóbusz 10 perccel később, 7:55-kor indul.
3487 Tarnalelesz – Szentdomonkos, Tipászó
A 7:26-kor, 11:22-kor 13:22-kor Szentdomonkos, Tipászóról Tarnaleleszre induló autóbuszok 10 perccel korábban indulnak.
3494 Pétervására – Mátraballa – Parád – Parádsasvár
A munkanapokon 9:55-kor Parádfürdőről Pétervásárára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 9:50-kor indul, és menetidő-korrekcióval közlekedik.
3511 Füzesabony – Mezőtárkány – Egerfarmos
A munkanapokon 17:50-kor Füzesabonyból Egerfarmosra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 17:55-kor indul, csatlakozást biztosítva az Eger felől érkező 3433 vonalszámú autóbuszhoz.
3550 Heves – Kál-Kápolna vá.
A vasúti csatlakozás biztosítása érdekében a munkanapokon 13:18-kor Hevesről Erdőtelekre induló, valamint a 14:05-kor Erdőtelekről Hevesre közlekedő autóbuszjáratok útvonala Kál-Kápolna vasútállomásig meghosszabbodik, az autóbusz Kál-Kápolna vasútállomásról 13:56-kor indul.
A munkanapokon 4:50-kor Kál-Kápolna, Vasútállomásról Hevesre közlekedő autóbusz megáll, Heves. Tópart megállóhelyen is.
3602 MVM Mátra Energia Zrt. – Gyöngyös – Hatvan – Lőrinci – Apc
Az autóbuszok menetidő-korrekcióval közlekednek.
3608 Hatvan – Vörösmajor – Petőfibánya – Rózsaszentmárton – Gyöngyös
A tanítási napokon 13:45-kor Hatvanból Gyöngyösre induló autóbusz 5 perccel korábban, 13:40-kor indul.
3609 Apc – Petőfibánya – Lőrinci, temető
Az Apcról Lőrinci, Temető felé 8:20-kor, valamint Lőrinci, Temetőtől Apcra 10:20-kor induló autóbuszok 10 perccel később, 8:30-kor és 10:30-kor indulnak. Az autóbuszok március 29-étől október 25-éig szabadnapokon, valamint november 1-jén és 2-án is közlekednek.
3610 Hatvan – Ecséd – Rózsaszentmárton – Szűcsi – Gyöngyöspata – Gyöngyös
A Rózsaszentmárton, ÁFÉSZ megállóból induló vagy odáig közlekedő autóbuszok a továbbiakban csak az Autóbusz-váróterem megállóból indulnak és odáig is közlekednek.
A munkanapokon 5:40-kor Hatvanból Gyöngyösre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban 5:35-kor indul.
3625 Hatvan – Heréd – Palotás – Buják
A munkanapokon Hatvanból 16:00-kor Bujára közlekedő autóbusz nem érinti Hatvan, Kossuth tér megállót.
3655 Gyöngyös – Mátraháza – Kékestető / Mátraszentimre
A tanítási napokon, kivéve a hetek utolsó tanítási napján Mátrafüredről Gyöngyösre 13:38-kor induló autóbusz megáll Gyöngyössolymosi elágazás, Gyöngyös, Kollégium, Gyöngyös, Főiskola, Gyöngyös Mátrai úti ABC megállóhelyeken.
3665 Gyöngyös – Visonta – Detk – Ludas – Heves
Az 5:30-kor Detkről Gyöngyösre közlekedő autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Ludas, Vasútállomástól indul 5:25-kor.
A korábban 6:10-kor Gyöngyösről Detkre közlekedő, valamint 6:48-kor Detkről Gyöngyösre közlekedő autóbuszok munkanapokon Gyöngyös és Ludas között közlekednek. Ludas, Vasútállomásról Gyöngyös felé 6:40-kor indul. Szabadnapokon az autóbuszok Gyöngyös és Detk között közlekednek.
3676 Gyöngyös – Hort – Ecséd
A munkanapokon 16:45-kor Gyöngyösről Ecsédre közlekedő autóbusz Ecséden a Hársfa utca megállót is érinti.
3677 Gyöngyös – Szűcsi – Petőfibánya – Apc – Rózsaszentmárton
A munkanapokon 5:30-kor Apcról Gyöngyösre induló autóbusz 5 perccel korábban, 5:25-kor indul.
3678 Gyöngyös – Rózsaszentmárton – Petőfibánya – Vörösmajor – Hatvan
A Rózsaszentmárton, ÁFÉSZ megállóból induló vagy odáig közlekedő autóbuszok a továbbiakban csak az Autóbusz-váróterem megállóból indulnak és odáig is közlekednek.
3680 Gyöngyös – Gyöngyöstarján – Gyöngyöspata – Rózsaszentmárton
A Rózsaszentmárton, Ecsédi elágazás megállóból induló vagy odáig közlekedő autóbuszok a továbbiakban csak az Autóbusz-váróterem megállóból indulnak és odáig is közlekednek.
3693 Gyöngyös – Visonta – MVM Mátra Energia Zrt.
A munkanapokon 10:30-kor Gyöngyösről az MVM Mátra Energia Zrt-ig induló autóbusz 10 perccel később, 10:40-kor indul.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
499 Jászberény – Nagykáta
A továbbiakban tanítási napokon a 14:20 órakor Jászberényből Nagykátára közlekedő autóbusz érinti az Electroluxot, míg a 14:15 órakor Jászberényből Nagykátára közlekedő autóbusz szolgálja ki a Jászsági ÁG megállót.
A munkaszüneti napok kivételével naponta 5:50-kor Jászberényből Nagykátára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 5:40-kor indul.
A tanítási napokon 15:40-kor Nagykátáról Jászberénybe közlekedő autóbusz 10 perccel később, 15:50-kor indul.
1078 Budapest – Jászberény – Jászalsószentgyörgy
1464 Szolnok – Nagykőrös
A vonalon közlekedő autóbuszok menetidő-korrekcióval közlekednek, valamint több helyen megállnak.
A munkanapokon 5:18-kor Jászberényből Budapestre 1078-as vonalszámú autóbusz 3 perccel korábban, 5:15-kor indul.
4602 Kunszentmárton – Szolnok – Jászberény – Gyöngyös
A munkaszüneti napok kivételével naponta 13:35-kor Gyöngyösről Kunszentmártonba közlekedő autóbusz Rákócziújfaluban, Martfűn és Tiszaföldváron minden megállóban megáll.
4603 Szolnok – Jászladány – Jászivány
A szabadnapokon 14:40-kor és munkanapokon 16:35-kor Szolnokról Jásziványba közlekedő autóbuszok nem érintik Jászapáti, Vasútállomás megállóhelyet.
4610 Szolnok – Törökszentmiklós
A munkanapokon 12.40-kor Törökszentmiklósról Szolnokra közlekedő járat 10 perccel korábban, 12:30-kor indul. Csatlakozást biztosítva az autóbusz-állomáson 13:19-kor, a Vásárcsarnoknál a 13:14-kor induló helyi járatokra a Déli ipari park irányába.
4613 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Abádszalók – Tiszafüred
A vasúti csatlakozás biztosítása miatt a vonalon közlekedő autóbuszok menetrendje jelentősen módosul, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
4620 Szolnok – Rákóczifalva – Martfű – Cibakháza
A vonalon közlekedő autóbuszok menetrendje az egyenletesebb indulási időpontok biztosítása, valamint a vasúti csatlakozások miatt jelentősen változik, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
4621 [Szolnok –] Cibakháza – Tiszakürt – Kunszentmárton
A munkanapokon 16:50-kor Szolnokról Nagyrévre közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Szolnokon a Vasútállomásról indul 16:55-kor indul.
A tanítási napokon 15:10-kor Martfűről Kunszentmártonba közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 14:55-kor indul, és Kunszentmártonban az autóbusz-állomásig közlekedik.
4622 Szolnok – Rákóczifalva
A szabadnapok kivételével naponta 7:00-kor Rákóczifalváról Szolnokra közlekedő autóbusz csak munkaszüneti napokon közlekedik, munkanapokon a 7:05-kor induló autóbusszal utazhatnak.
A munkanapokon 7:15-kor Rákóczifalváról Szolnokra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 7:05-kor indul.
A munkanapokon 7:30-kor Szolnokról Rákóczifalvára induló autóbusz a vasútállomástól indul 7:25-kor, valamint a visszairányban 8:00-kor Rákóczifalváról Szolnokra közlekedő autóbusz is a vasútállomásig közlekedik.
4655 Jászberény – Jászapáti – Jászszentandrás
A munkaszüneti napok kivételével naponta 15:40-kor Jászszentandrásról Jászberénybe közlekedő autóbusz szabadnapokon 10 perccel korábban, 15:30-kor indul.
4686 Jászberény – Jászfényszaru – Boldog – Hatvan – Kerekharaszt
A munkanapokon 22:30-kor Jászberény, Electroluxtól Jászfényszaruba közlekedő autóbusz menetidő-korrekcióval közlekedik.
4760 Tiszafüred – Tiszaroff – Kunhegyes
A vasúti csatlakozás biztosítása miatt az autóbuszok menetrendje jelentősen módosul, ezért kérjük, hogy utazása előtt nézze át a megállóhelyeken vagy a honlapunkon megtalálható új menetrendet.
4775 Mezőtúr – Tiszaföldvár
A vonalon közlekedő számos autóbusz módosított rend szerint közlekedik. Az autóbuszok egy része Tiszaföldváron nem közlekedik a Városháza és az Autóbusz-állomás között.
4776 [Mezőtúr–] Mezőhék – Mesterszállás – Kunszentmárton
Az autóbuszok megállnak Mezőtúr, Teleki Blanka Gimnázium megállóban.
A munkanapokon 4:33-kor Mezőtúrról Kunszentmártonba közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 4:30-kor indul, és Öcsöd, Bölcsőde és Kunszentmárton, Vég utca autóbusz forduló érintésével közlekedik.
4782 Kunszentmárton – Öcsöd – Mesterszállás
A munkanapokon 22:25-kor Kunszentmártonról Öcsödre közlekedő autóbusz Kunszentmárton, Vég utca autóbusz-forduló érintésével közlekedik.
A munkanapokon 22:48-kor Öcsödről Kunszentmártonba közlekedő autóbusz 3 perccel később, 22:51 órakor indul.
4783 Kunszentmárton – Csépa – Lakitelek
A munkanapokon 20:40-kor Tiszaugról Kunszentmártonba közlekedő autóbusz 15 perccel korábban, 20:25-kor indul, és rövidített útvonalon Kunszentmárton, Autóbusz-állomásig közlekedik.
A munkanapokon 22:15-kor Kunszentmárton, Vég utca autóbusz-fordulótól Tiszaugra közlekedő autóbusz az autóbusz-állomásról indul. Az autóbusz indulási ideje változatlanul 22:20.
Megállóhelyeket érintő változások
A Jászberény, Sorompó megállóhely elnevezése Jászberény, Vaspálya utcára módosul.
A Kecskemét, Daimler 1. kapu megállóhely elnevezése Kecskemét, Mercedes 1. kapura módosul.
4607 Szolnok – Szajol
4608 Szolnok – Kunhegyes – Tiszafüred
4609 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Kunhegyes – Tiszafüred
4610 Szolnok – Törökszentmiklós
4611 Szolnok – Tiszapüspöki
4612 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Fegyvernek – Tiszabő
4613 [Szolnok –] Törökszentmiklós – Abádszalók – Tiszafüred
4614 Szolnok – Kunhegyes – Tiszafüred
4616 Szolnok – Kunhegyes – Karcag
4617 Szolnok – Kuncsorba – Túrkeve
4618 Szolnok – Törökszentmiklós – Mezőtúr [–Túrkeve]
4619 Szolnok – Kisújszállás – Karcag
4620 Szolnok – Rákóczifalva – Martfű – Cibakháza
4621 [Szolnok –] Cibakháza – Tiszakürt – Kunszentmárton
4622 Szolnok – Rákóczifalva
4623 Szolnok – Martfű – Öcsöd – Kunszentmárton
Az autóbuszok Szolnok, Pólya Tibor út megállóban leszálló utasok részére megállnak.
Komárom-Esztergom vármegye
Komárom-Esztergom vármegyében, valamint Fejér vármegye északi részében (Mór térségében) jelentős mértékben változik az autóbuszok menetrendje.
Ezekről részletesen itt írunk (link).
Nógrád vármegye
1020 Budapest – Mátraverebély – Salgótarján
A folyamatosan növekvő utazási igények kiszolgálása érdekében több járat közlekedik Budapest és Salgótarján között. Ennek köszönhetően munkanapokon Budapestről Salgótarjánba már 11:40-től kezdődően legalább félóránként indulnak az autóbuszok, míg Salgótarjánból Budapestre 13:40 és 16:40 között szintén félóránként biztosítunk utazási lehetőséget, mivel a tanév tartama alatt a hetek utolsó munkanapján 12:10-kor és 13:10-kor Budapestről Salgótarjánba induló autóbuszok a továbbiakban minden munkanap közlekednek, valamint munkanapokon 15:10-kor és 16:10-kor Salgótarjánból Budapestre új eljutást biztosító autóbuszok indulnak.
1021 Budapest – Pásztó – Bátonyterenye – Salgótarján
A szabad- és munkaszüneti napokon 15:20-kor Salgótarjánból Budapestre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 15:10-kor indul.
1301 Salgótarján – Gyöngyös – Tiszafüred – Debrecen
A hetek utolsó tanítási napjain Debrecenből 14:05-kor Salgótarjánba közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 14:00-kor indul.
1305 Salgótarján – Bátonyterenye – Pásztó – Gyöngyös
Szabad- és munkaszüneti napokon az 5:35-kor Salgótarjánból Gyöngyösre induló autóbusz Gyöngyöstarján érintésével közlekedik.
3070 Salgótarján – Lucfalva – Kisbárkány – Tar – Pásztó
A tanítási napokon 14:35-kor Salgótarjánból Lucfalvára közlekedő autóbusz helyett az azonos időben Pásztóra induló autóbusszal utazhatnak.
A tanítási napokon 16:25-kor Sámsonházáról Salgótarjába induló autóbuszok helyett a 16:35-kor Pásztó felől érkező autóbusszal utazhatnak.
3090 Salgótarján – Karancskeszi – Ipolytarnóc
Tanítási napokon a Mihálygergéről 7:00-kor Karancsberénybe közlekedő autóbusz helyett karancslapujtői átszállással utazhatnak Karancsberény felé. A Szécsény felől 6:50-kor érkező 3084-es vonalszámú autóbusszal és Karancslapujtőn 7:15-kor Karancsberénybe közlekedő autóbuszokkal.
3092 Salgótarján – Etes
A tanítási napokon 6:55-kor Etesről Salgótarjánba közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:50-kor indul, és menetidő-korrekcióval közlekedik.
3094 Salgótarján – Karancsberény
A tanítási napokon 7:30-kor Karancsberényből Salgótarjánba közlekedő autóbusz helyett a 10 perccel később induló, 3094 vonalszámúszámú autóbusszal utazhatnak.
3108 Bátonyterenye – Kazár – Mátraszele
A tanítási napokon 6:15 órakor Bátonyterenyéről Bárnára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:10 órakor indul, valamint menetidő-korrekcióval közlekednek.
3258 Becske – Galgaguta
A szabad- és munkaszüneti napokon 7:25-kor Becskéről Nógrádkövesdre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:30-kor indul.
3314 Balassagyarmat – Galibapuszta
A tanítási időszakban munkanapokon 15:02-kor Galibapusztáról Balassagyarmatra közlekedő autóbusz 12 perccel korábban, 14:50 órakor indul.
3259 Szécsénke – Nógrádkövesd – Galgaguta – Bercel
A szabad- és munkaszüneti napokon 7:20-kor Nógrádkövesdről Szécsénkére közlekedő autóbusz 20 perccel később, 7:40-kor indul.
3286 Rétság – Tolmács
A tanítási napokon 15:50-kor Rétságról Tolmácsra autóbusz munkanapokon is közlekedik.
A tanítási napokon 16:01-kor Tolmácsról Rétságra közlekedő autóbusz munkanapokon is közlekedik.
3326 Balassagyarmat – Bercel – Nógrádkövesd
A szabad- és munkaszüneti napokon 7:40-kor Szécsénke, központ megállóhelyről Balassagyarmatra közlekedő autóbusz 15 perccel később, 7:55-kor indul.
A munkanapokon 18:34-kor Bercelről Balassagyarmatra közlekedő autóbusz rövidített útvonalon jár: Bercel, Kisáruház megállóhelyről indul 18:35-kor.
A Balassagyarmatról Nógrádkövesdre 11:20-kor közlekedő járat munkanapokon 20 perccel később, 11:40-kor indul, és Szécsénkéig közlekedik.
3343 Balassagyarmat – Nagyoroszi/Pusztaberki – Rétság
Új járatok indulnak tanítási napokon Rétságról 15:30-kor, és 17:30-kor Pusztaberkibe csatlakozást biztosítva a Vác felől érkező 1013-as vonalszámú autóbuszokhoz.
1308 [Balassagyarmat –] Herencsény – Gyöngyös
3235 Pásztó – Ecseg – Bokor
Az autóbuszok megállnak Garáb, Faluház megállóhelyen.
Pest vármegye
Megállóhelynév módosítás Pest vármegyében:
Régi elnevezés | Új elnevezés |
---|---|
Tárnok, 3-as sz. óvoda | Tárnok, Óvoda |
Érd, Állami Gazdaság | Érd, Duna utca |
Vác térsége
332 Vác – Rétság – Bernecebaráti – Szob
A munkanapokon 6:13-kor Drégelypalánk vasútállomástól Rétságra induló autóbusz ezentúl betér a borsosberényi iskolához is, ezáltal biztosítva az átszállást Pusztaberki és Rétság között.
334 Vác – Penc – Nézsa – Galgaguta
Módosul a Penc, Acsai elágazástól induló autóbuszok menetrendje a kora délelőtti időszakban:
Ezentúl a 8:35-kor induló autóbuszok helyett egy-egy autóbusz indul 8:12-kor és 8:35-kor Vác felé.
339 Vác – Vácduka – Váchartyán – Püspökszilágy
Tanítási napokon 6:58-kor Vácdukáról Vácra ezentúl kettő helyett egy autóbusz indul, emellett új időpontban, 7:13-kor is indul autóbusz.
345 Vác – Göd
Módosul a tanítási napokon Göd, Duna útról induló autóbuszok menetrendje a kora reggeli időszakban:
Ezentúl a 7:15-kor induló autóbuszok helyett egy-egy autóbusz indul 7:10-kor és 7:15-kor Vác felé.
371 Vác – Dunakeszi – Fót
Az 371-es autóbuszok menetideje módosul.
A tanítási napokon 7:00-kor Vácról Fótra induló autóbusz 15 perccel korábban, 6:45-kor indul.
1010 Budapest – Balassagyarmat – Szécsény – Salgótarján
1011 Budapest – Balassagyarmat – Szécsény – Litke
1012 Budapest – Nógrádmegyer – Salgótarján
1013 Budapest – Rétság – Romhány – Balassagyarmat – Szécsény
A könnyebb tájékozódás érdekében a Vác és Salgótarján között közlekedő betétjáratok új, 300-al kezdődő jelzést kapnak.
360 Vác – Rétság – Balassagyarmat – Szécsény – Salgótarján
361 Vác – Rétság – Tereske – Balassagyarmat – Szécsény – Salgótarján
362 Vác – Rétság – Romhány – Érsekvadkert
363 Vác – Rétság
A tanszünetben munkanapokon 15:15-kor Érsekvadkertről induló autóbusz 6 perccel később, 15:21-kor indul és Tolmácsra ezentúl nem tér be. Tolmács Rétság felől a 3686-os autóbusszal érhető el 18 perccel később.
Gödöllő térsége
318-319 Budapest – Fót – Veresegyház – Galgamácsa
A tanév idején munkanapokon 13:10 és 14:10 között Újpestről induló autóbuszok menetrendje kismértékben módosul.
Ezentúl a korábbi 30 helyett sűrűbben, 20 percenként indulnak autóbuszok Erdőkertes felé.
396-399 Budapest – Szada – Veresegyház – Őrbottyán
- A munkanapokon 7:00-kor Veresegyház, Autóbusz-fordulótól induló autóbusz 5 perccel korábban, 6:55-kor indul.
- A jellemzően vasárnapi napokon 17:42-kor Verseg, Községházától induló autóbusz 28 perccel korábban, 17:14-kor indul.
400, 402 Budapest – Gödöllő – Bag – Tura
A hetek utolsó munkanapján 14:00-kor Budapestről Hévízgyörkre ezentúl kettő helyett egy autóbusz közlekedik, valamint új időpontban, 13:50-kor is indul autóbusz.
Indulási idő | Vonal | Célirány |
---|---|---|
13:50 | 400 | Hévízgyörk |
14:00 | 400 | Tura |
403-409 Gödöllő – Aszód – Bag – Tura – Hatvan
A tanítási napokon 6:05-kor Aszód vasútállomástól induló autóbusz Turán, a Zsámboki utca autóbusz-fordulóban ezentúl 6 percet várakozik.
410, 412 Budapest – Gödöllő – Hatvan
- A jellemzően szombati napokon 5:20-kor Hatvanból induló autóbusz 5 perccel később, 5:25-kor indul. Ezáltal biztosítjuk az átszállást a Verseg felől érkező autóbuszról Gödöllő felé az Aszód, Vasútállomás bejárati út megállónál. Ez az autóbusz Gödöllő, Autóbusz-állomáson ezentúl csak 2 percet várakozik.
- A hétvégi napokon 18:40-kor Budapest, Stadiontól induló autóbusz 5 perccel korábban, 18:35-kor indul, ezáltal biztosítjuk az átszállást Verseg felé Aszódon, a vasútállomás bejárati útnál.
- A munkanapokon 18:45-kor Budapest, Stadiontól induló autóbusz 5 perccel korábban, 18:40-kor indul, ezáltal biztosítjuk az átszállást Verseg felé az Aszód, Vasútállomás bejárati út megállónál.
426 Gödöllő – Kartal – Kálló – Erdőkürt / Erdőtarcsa
428 Aszód – Kartal – Kálló – Erdőkürt / Erdőtarcsa
- A munkanapokon 8:18-kor Verseg, Községházától induló 428-as autóbusz helyett 6 perccel később, 8:24-kor indul autóbusz 426-os jelzéssel. Ez az autóbusz Aszód vasútállomás érintésével Gödöllő, Autóbusz-állomásig közlekedik.
- A korábban tanítási napokon 9:13-kor Verseg, Községházától induló 426-os autóbusz ezentúl minden munkanapon közlekedik, 11 perccel később, 9:24-kor indul, valamint érinti Aszódon a vasútállomást is.
432, 433, 434, 435 Budapest – Aszód – Szirák – Buják
A 15:40-kor Budapest, Stadiontól induló autóbusz hétvégi napokon Gödöllő és Verseg között számos új megállóhelyen is megáll.
436, 437 Budapest – Aszód – Vanyarc – Bér/Buják
A jellemzően vasárnapi napokon 18:05-kor Szirák, Római katolikus templomtól induló autóbusz 28 perccel korábban, 17:37-kor indul.
450, 452, 454 Gödöllő – Veresegyház – Őrbottyán – Váckisújfalu
Tanítási napokon 14:25-kor Gödöllőről Veresegyház felé kettő helyett egy autóbusz közlekedik, valamint új időpontban, 14:10-kor is indul autóbusz.
Indulási idő | Vonal | Célirány |
---|---|---|
14:10 | 451 | Erdőkertes – Gödöllő |
14:25 | 450 | Veresegyház |
Monor térsége
515-516 Monor – Gomba – Pánd
A hétvégi napokon 10:34-kor Pándról induló autóbusz ezentúl szombati napokon Gombára nem tér be.
517-518 Monor – Pánd – Nagykáta
- A munkanapokon 5:05-kor Monor vasútállomástól induló autóbusz 5 perccel korábban, 5:00-kor indul, és Gombán betér a Református templomhoz.
- A tanítási napokon 7:45-kor Monor vasútállomástól induló autóbusz ezentúl minden munkanapon közlekedik, és Gombán betér a Református templomhoz.
- A 18:45-kor Monor vasútállomástól induló autóbusz munkanapokon ezentúl érinti Gomba, Autóbusz-fordulót is.
Cegléd térsége
535 Cegléd – Abony
- A munkanapokon 12:40-kor Abony vasútállomástól induló autóbusz tanítási napokon 15 perccel később, 12:55-kor indul.
- Az Abony vasútállomástól 13:40-kor induló autóbusz tanítási napokon 15 perccel később, 13:55-kor indul.
- A tanítási napokon 14:40-kor Abony vasútállomástól induló autóbusz 15 perccel később, 14:55-kor indul.
- Tanszünetben a járatok menetrendje változatlan.
545 Nagykőrös – Kocsér
546 Nagykőrös – Tiszakécske
549 Nagykőrös, Vasútállomás – Nagykőrös, Szabadság tér
A vasúti és buszos csatlakozások bővítése érdekében ezentúl több autóbusz érinti a vasútállomást Nagykőrösön. Számos 545-ös és 546-os autóbusz meghosszabbított útvonalon közlekedik, és csatlakozik a Kecskemét, valamint Budapest felé/felől érkező vonatokhoz.
Az 545-ös és az 546-os mellett, az 549-es autóbuszok menetrendje is változik.
Érd térsége
702 Bicske – Vál – Baracska – Martonvásár
A 21:05-kor Bicske, Tesco áruháztól induló autóbusz Baracska vasúti megállóhelyet követően a Sportpályáig közlekedik, de az Alcsútdobozi elágazástól csak leszállás esetén áll meg.
741-742 Érd – Tárnok
A 741-es és 742-es autóbuszok a Hazatérők útja helyett ezentúl a Sóskúti úton át járnak, ezáltal Margitligetről is közvetlenül elérhetővé válik Tárnok központja.
Megszűnő megállók:
- Tüzéptelep
- Hazatérők útja 102.
Újonnan érintett megálló:
- Margitliget
760 Budapest – Biatorbágy – Etyek – Bicske
- A hétvégi napokon 6:45-kor Etyek, Botpusztától Kelenföldre induló autóbusz Biatorbágy, Ipari és Technológiai Parkhoz csak leszálló utas esetén tér be.
- Az Etyek, Botpusztától 15:45-kor Kelenföldre induló autóbusz tanítási napokon hosszabb útvonalon közlekedik, Bicskéről indul 14:30-kor.
762 Budapest – Biatorbágy, Vasútállomás – Sóskút
- A tanítási napokon 7:15-kor Kelenföld vasútállomástól induló autóbusz a Premier Outlethez nem tér be.
- A tanszünetben munkanapokon 7:20-kor Kelenföld vasútállomástól induló autóbusz érinti a Biatorbágy, Ipari és Technológiai Parkot is.
766-767 Budapest – Biatorbágy – Etyek – Bicske
A tanszünetben munkanapokon 15:10-kor Kelenföld vasútállomástól induló autóbusz Etyeken az autóbusz-forduló és Botpuszta között csak leszállás esetén áll meg.
Pilis térsége
800 Budapest – Pilisvörösvár – Piliscsaba – Dorog – Esztergom
815 Budapest – Pilisvörösvár – Dorog – Nyergesújfalu – Süttő
Módosul az autóbuszok menetrendje a 10-es út térségében, a Budapest és Süttő között közlekedő 815-ös autóbuszok megszűnnek, helyettük a rövidebb útvonalon közlekedő 800-as autóbuszok közlekednek munkanapokon:
Indulási idő | Indulási hely | Célirány |
---|---|---|
14:15 | Budapest, Árpád híd | Piliscsaba, Vasútállomás |
15:15 | Budapest, Árpád híd | Piliscsaba, Vasútállomás |
16:15 | Budapest, Árpád híd | Esztergom, Vasútállomás |
17:15 | Budapest, Árpád híd | Esztergom, Vasútállomás |
18:15 | Budapest, Árpád híd | Dorog, Volán-telep |
5:12 | Dorog, Volán-telep | Budapest, Árpád híd |
831 Solymár – Pilisszentiván – Pilisvörösvár – Pilisszántó
A Solymár, Templom tér és a vasútállomás között közlekedő 831-es autóbuszok a reggeli időszakban ritkábban közlekednek, helyettük a 64-es és az új 64B, 164B jelzésű autóbuszokkal utazhatnak.
Új menetrend lép életbe a 64-es 64A, 164-es és 264-es agglomerációs ("kék") buszvonalakon: jelentősen bővül a Solymár vasútállomáson a budapesti vonatokhoz csatlakozó autóbuszok száma, így minden napszakban (este valamint hétvégén is) kényelmes utazási lehetőség adódik a Templom tér és a Mátyás király utca térsége, valamint Újpest és a Nyugati pályaudvar között.
880–889 Budapest – Szentendre – Visegrád – Esztergom
- A tanítási napokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 5:25-kor Pilismarót, Községházáig közlekedő 889-es autóbusz 25 perccel később, 5:50-kor indul és rövidebb útvonalon, csak Visegrád, Újtelepig jár.
- A munkanapokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 5:45-kor Visegrád, Újtelepig közlekedő 882-es, valamint a Dömös, Templomtól 6:31-kor Esztergom, Vasútállomásig közlekedő 880-as autóbusz összevonva, Szentendre – Esztergom között közlekedik. Szentendre, Autóbusz-állomásról 10 perccel korábban, 5:35-kor indul.
- A munkanapokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 7:45-kor Visegrád, Újtelepig közlekedő 882-es autóbusz Esztergom, Vasútállomásig meghosszabbított útvonalon jár.
- A jellemzően hétvégi napokon Budapest, Újpest-városkaputól 9:15-kor Esztergom, Vasútállomásig közlekedő 880-as autóbusz rövidebb útvonalon, csak Pilismarót, Községházáig közlekedik.
- A munkanapokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 13:15-kor Visegrád, Újtelepig közlekedő 882-es autóbusz ezentúl csak tanítási napokon jár.
- A munkanapokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 13:45-kor Esztergom, Vasútállomásig közlekedő 880-as autóbusz rövidebb útvonalon, csak Visegrád, Újtelepig közlekedik.
- Új 889-es autóbusz közlekedik a téli időszámítás tartama alatt jellemzően a hétvégi napokon Szentendre – Pilismarót között, amely Szentendre, Autóbusz-állomásról 14:45-kor indul.
- Új 889-es autóbusz közlekedik a nyári időszámítás tartama alatt jellemzően hétvégi napokon Szentendre – Pilismarót között, amely Szentendre, Autóbusz-állomásról 15:45-kor indul.
- A munkanapokon Szentendre, Autóbusz-állomásról 19:45-kor Dunabogdány, Községházáig közlekedő 884-es autóbusz ezentúl Pilismarót, Községházáig meghosszabbított útvonalon jár.
- A munkanapokon Pilismarót, Községházától 4:52-kor Budapest, Újpest-városkapuig közlekedő 889-es autóbusz meghosszabbított útvonalon, Esztergom, Vasútállomástól indul.
- A munkanapokon Esztergom, Vasútállomástól 5:50-kor Dömös, Templomig közlekedő 880-as autóbusz megszűnik.
- A munkanapokon Dunabogdány, Községházától 6:31-kor Szentendre, Autóbusz-állomásig közlekedő 884-es autóbusz meghosszabbított útvonalon Visegrád, Újteleptől indul.
- A munkanapokon Visegrád, Újteleptől 6:38-kor Budapest, Újpest-városkapuig közlekedő 882-es autóbusz meghosszabbított útvonalon Pilismarót, Községházától indul.
- A tanítási napokon Pilismarót, Községházától 6:32-kor Budapest, Újpest-városkapuig közlekedő 889-es autóbusz rövidebb útvonalon, csak Visegrád, Újteleptől közlekedik.
- Az Esztergom, Vasútállomástól 7:45-kor Budapest, Újpest-városkapuig közlekedő 880-as autóbusz 10 perccel korábban, 7:35-kor közlekedik.
- A munkanapokon Visegrád, Újteleptől 8:33-kor Szentendre, Autóbusz-állomásig közlekedő 882-es autóbusz megszűnik.
- Új 889-es autóbusz közlekedik a téli időszámítás tartama alatt jellemzően a hétvégi napokon Pilismarót – Szentendre között, amely Pilismarót, Községházától 12:02-kor indul.
- Új 889-es autóbusz közlekedik a nyári időszámítás tartama alatt jellemzően a hétvégi napokon Pilismarót – Szentendre között, amely Pilismarót, Községházától 13:02-kor indul.
- Új 882-es autóbusz közlekedik tanítási napokon Visegrád – Szentendre között, amely Visegrád, Újteleptől 14:03-kor indul.
- A tanítási napokon Esztergom, Vasútállomástól 14:05-kor Visegrád, Nagymarosi révig közlekedő 880-as és a munkanapokon Visegrád, Újteleptől 14:43-kor Budapest, Újpest-városkapuig közlekedő 889-es autóbusz összevonva, Esztergom – Budapest között közlekedik, amely Esztergom, Vasútállomástól munkanapokon 14:05-kor indul.
890 Budapest – Szentendre – Tahitótfalu – Váci rév
A munkanapokon 5:35-kor Szentendréről Tahitótfaluba induló autóbusz 10 perccel korábban, 5:25-kor indul.
Szigethalom térsége
635 Budapest – Ócsa
- A munkanapokon 5:55-kor Budapest, Népligetből Ócsára induló 635-ös autóbusz megszűnik.
- A munkanapokon 6:05-kor Ócsa, Akácos utcától Budapestre induló 635-ös autóbusz 5 perccel korábban, 6:00-kor indul.
- A munkanapokon 6:50-kor Ócsa, Akácos utcától Budapestre induló 635-ös autóbusz 5 perccel később, 6:55-kor közlekedik.
637 Budapest – M5 – Ócsa (új autóbuszvonal)
637-es jelzéssel új járat indul tanítási napokon 6:20-kor Ócsa, Akácos utcától az M5 autópályán át Budapestre.
Menetrend:
Megállóhelyek: | Indulási idő: |
---|---|
Ócsa, Akácos utca | 6:20 |
Ócsa, Dózsa György utca | 6:22 |
Ócsa, Martinovics utca 2. | 6:24 |
Ócsa, Temető | 6:26 |
Ócsa, Városháza | 6:29 |
Ócsa, Katolikus templom | 6:30 |
Ócsa, Bolyai János Gimnázium | 6:32 |
Ócsa vasútállomás | 6:34 |
Ócsa, Köztársaság tér | 6:37 |
Ócsa, Árpád utca | 6:40 |
Budapest, Nagysándor József utca | 7:03 |
Budapest, Népliget | 7:11 |
689, 691 Budapest – Szigetszentmiklós – Szigethalom
A 689-es autóbuszok ezentúl hétvégén sűrűbben, napközben jellemzően óránként indulnak.
Zsámbék térsége:
770 Budapest – M1 – Zsámbék – Tatabánya – Kisbér
A 770-es autóbuszok ezentúl új menetrend szerint, valamint Tatabánya és Kisbér között módosított útvonalon közlekednek.
A 6:30-kor Zsámbékról Kelenföldre induló autóbusz a jövőben 15 perccel korábban, 6:15-kor indul.
Kivonatos menetrend:
Megállóhelyek: | Indulási időpontok: | ||
---|---|---|---|
Budapest, Déli pályaudvar | 12:20 | 16:20 | |
Budapest, Kelenföld vasútállomás | 12:45 | 14:45 | 16:45 |
Zsámbék, Autóbusz-forduló | 13:22 | 15:22 | 17:22 |
Mány, Felsőörspuszta | 13:28 | 15:28 | 17:28 |
Szomor, Autóbusz-váróterem | 13:32 | 15:32 | 17:32 |
Gyermely, Községháza | 13:39 | 15:39 | 17:39 |
Tarján, Autóbusz-váróterem | 13:56 | 15:56 | 17:56 |
Tatabánya, Autóbusz-állomás | 14:30 | 16:30 | 18:30 |
Környe, Faluközpont | 14:41 | 16:41 | |
Kömlőd, Községháza | 14:54 | 16:54 | |
Dad, Templom | 15:01 | 17:01 | |
Császár, Posta | 15:11 | 17:11 | |
Vérteskethely, Posta | 15:19 | 17:19 | |
Kisbér, Autóbusz-állomás | 15:28 | 17:28 |
Megállóhelyek: | Indulási időpontok: | ||
---|---|---|---|
Kisbér, Autóbusz-állomás | 4:15 | 4:55 | 6:20 |
Vérteskethely, Posta | 4:24 | 5:04 | 6:29 |
Császár, Posta | 4:32 | 5:12 | 6:37 |
Dad, Templom | 4:42 | 5:22 | 6:47 |
Kömlőd, Községháza | 4:49 | 5:29 | 6:54 |
Környe, Faluközpont | 5:01 | 5:41 | 7:06 |
Tatabánya, Autóbusz-állomás | 5:12 | 6:00 | 7:30 |
Tarján, Autóbusz-váróterem | 5:39 | 6:22 | 7:54 |
Gyermely, Községháza | 5:56 | 6:39 | 8:11 |
Szomor, Autóbusz-váróterem | 6:00 | 6:44 | 8:15 |
Mány, Felsőörspuszta | 6:04 | 6:48 | 8:19 |
Zsámbék, Autóbusz-forduló | 6:15 | 7:00 | 8:30 |
Budapest, Kelenföld vasútáll. (Őrmező) | 6:41 | 7:26 | 8:56 |
Budapest, Déli pályaudvar | 7:41 | 9:11 |
773, 774 Budapest – M1 – Páty – Budajenő – Perbál – Zsámbék
793, 794, 795 Budapest – Perbál – Zsámbék
798, 799 Budapest – Zsámbék – Piliscsaba – Pilisvörösvár
A 773-as, 774-es és a 798-as autóbuszok ezentúl a hétvégi napokon is közlekednek.
Kelenföldről új 774-es autóbuszok indulnak Perbál felé 8 és 18 óra között kétóránként, illetve vissza Budapestre 6:56 és 16:56 között szintén minden második órában.
A hétvégi napokon túl munkanapokon reggel is sűrűbb menetrendet vezetünk be a főváros felé:
Ezentúl 5:25 és 6:25 között 30 helyett 20, 6:25 és 6:55 között pedig 15 helyett 10 percenként indulnak a 773-as és a 774-es autóbuszok Kelenföld felé.
Ezen felül a 798-as autóbuszok hétvégén 2-2 új járatpárral segítik az eljutást Perbál és Kelenföld között, ezek az autóbuszok Zsámbék és Budapest között az M1 autópályán át közlekednek.
Az új 798-as autóbuszok indulási ideje Perbálról és Kelenföldről:
Indulási idő | Indulási hely | Célirány |
---|---|---|
9:00 | Perbál, Központ | Kelenföld vasútállomás |
15:00 | Perbál, Központ | Kelenföld vasútállomás |
15:15 | Kelenföld vasútállomás | Perbál, Központ |
18:15 | Kelenföld vasútállomás | Perbál, Központ |
Emellett kismértékben módosul a Zsámbéki-medencében közlekedő egyéb autóbuszvonalak menetrendje is (781, 783, 785, 794, 795).
775 Budapest – M1 – Zsámbék – Gyermely
A munkanapokon 6:48-kor Kelenföldről induló autóbusz ezentúl megáll a Budaörs, benzinkút megállóban is.
777 Budapest – M1 – Zsámbék – Bajna – Nagysáp
A munkanapokon 5:35-kor Nagysápról induló autóbusz 15 perccel később, 5:50-kor indul.
782 Budapest – Páty – Biatorbágy – Etyek
A reggeli órákban a 782-es autóbuszok 2-4 perccel korábban indulnak Budakesziről és Biatorbágyról.
Somogy vármegye
Az alábbi megállóhelyek elnevezése módosul:
Megálló neve | Új elnevezés |
---|---|
Balatonlelle, Rádpusztai elágazás | Balatonszemes, Kaposvári elágazás |
Kaposvár (Kaposfüred), Forduló | Kaposvár-Kaposfüred, Autóbusz-forduló |
Kaposvár (Kaposfüred), Kaposfüredi utca 104.Kaposvár (Kaposfüred), Kaposfüredi utca 244. | Kaposvár-Kaposfüred, Kaposfüredi út 104. |
Kaposvár, Kaposvári Egyetem | Kaposvár-Kaposfüred, Kaposfüredi út 244. |
Kaposvár, Hősök temploma (a Cukorgyár köztől keleti irányban található megállópár. 4 karós megálló, amelyből 2 kap új megnevezést ) |
Kaposvár, MATE Kaposvári Campus |
Kaposvár, Pécsi úti iskola | Kaposvár, Pécsi utcai vasúti átjáró |
Kaposvár, Fő utca | Kaposvár, Fő utca 48. és 37-39. |
Kaposvár, Berzsenyi utcai felüljáró | Kaposvár, Berzsenyi utca 2. Kaposvár, Kaposvár Plaza Kaposvár, Corso Bevásárlóközpont |
Kaposvár, Kisgát | Kaposvár, Klebelsberg Kollégium |
Kaposvár, Városi könyvtár | Kaposvár, Kanizsai utca |
5439 Baja – Szekszárd – Tamási – Siófok
A tanítási napokon 6:50-kor Tamási vasútállomástól Siófokra induló autóbusz 5 perccel korábban, 6:45-kor indul.
5688 Pécs – Barcs – Nagyatád – Csurgó – Nagykanizsa
A 12:50-kor Nagykanizsáról Pécsre közlekedő járat Csurgó, Autóbusz-állomásról 10 perccel korábban, 13:30-kor indul tovább.
5626 Pécs – Bonyhád – Zomba/Tevel – Tamási – Siófok
A jellemzően vasárnapi napokon 13:00-kor Pécsről Siófokra induló autóbusz ezentúl Hőgyész alsónál is megáll 15:48-kor.
A munkanapokon 5:40-kor Tamásiból Pécsre induló autóbusz ezentúl Hőgyész alsónál is megáll 6:04-kor.
5626 Pécs – Bonyhád – Zomba/Tevel – Tamási – Siófok
A jellemzően vasárnapi napokon 13:00-kor Pécsről Siófokra induló autóbusz ezentúl Hőgyész alsónál is megáll 15:48-kor.
A munkanapokon 5:40-kor Tamásiból Pécsre induló autóbusz ezentúl Hőgyész alsónál is megáll 6:04-kor.
5690 Pécs – Szentlőrinc – Kaposvár – Marcali
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul a hetek utolsó tanítási napján 10:15-kor Pécsről Kaposvárig.
5905 [Kaposvár –] Mernye – Fonyód [–Balatonmáriafürdő]
A munkanapokon 6:11-kor Balatonboglárról Gamás, Községházáig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Vadépuszta megállóig jár. Balatonlelle, Vasúti megállóhelytől 6:20-kor indul.
A munkanapokon 7:02-kor Gamás, Községházától Fonyódra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Gamás, Vadépusztától indul, 6:53-kor. A Községházát 7:01-kor érinti.
5906 Kaposvár – Látrány – Balatonszárszó – Siófok
A tanév tartam alatt munkanapokon 16:00-kor Siófokról Kaposvárig közlekedő autóbusz 16:18-kor Zamárdi, Csap utca megállóhelynél is megáll.
5942 Kaposvár – Simonfa – Szigetvár – Szentborbás
A munkanapokon és szabadnapokon 10:57-kor Lakócsa, Autóbusz-váróteremtől Kaposvárig közlekedő autóbusz Szigetvártól 5 perccel később, 12:05-kor indul tovább. A járat 12:23-kor Szentlászló, Fordulónál is megáll.
A munkaszüneti napokon Szigetvártól Kaposvárig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 12:05-kor indul.
5969 Kaposvár – Kiskorpád – Rinyakovácsi – Kadarkút / Nagybajom
Egyes Kaposvár és Kiskorpád, Hősök tere között közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Kaposvár és Kiskorpád, Hunyadi utca között jár. Kiskorpád, Hűtőház és Hősök tere megállókat nem érintik. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
5974 Kaposvár – Böhönye – Balatonszentgyörgy – Keszthely
A munkanapokon 6:35-kor Balatonszentgyörgyről Böhönye, Központi autóbusz-váróteremig közlekedő autóbusz tanítási napokon 10 perccel korábban indul és Sávoly települt is érinti. Somogysámsontól változatlan menetrend szerint közlekedik.
5988 [Kaposvár –] Somogyjád – Balatonboglár – Fonyód
Egyes autóbuszok Öreglak, Kis utca megállóhelynél is megállnak. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
6008 Siófok – Balatonszabadi – Ádánd – Tab
A munkanapokon 12:40-kor Siófokról Ádándig közlekedő autóbusz Balatonszabadi, Alsó érintésével (13:01-kor) jár, míg a visszairányban munkanapokon 5 perccel később induló járat Balatonszabadi, Alsót nem érinti.
6015 Siófok – Ságvár – Tab
6018 Siófok – Tab – Törökkoppány – Fiad / Somogymeggyes
A tanítási napokon 7:05-kor Siófokról Tab, Autóbusz-állomásig közlekedő autóbusz 6018-as jelzéssel, meghosszabbított útvonalon Tab, Kossuth Lajos utca megállóhelyig jár.
6038 Siófok – Balatonföldvár – Kötcse
A 19:41-kor Balatonszárszó, Vasútállomástól Kötcsére közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 19:36-kor indul.
6041 Siófok – Látrány – Kaposvár – Nagyatád – Barcs
Az 5:25-kor Barcsról Kaposvárig közlekedő autóbusz munkanapokon és nyári tanítási szünetben munkanapokon jár. 10 perccel később, 5:35-kor indul és Gamás települést nem érinti.
6051 Tab – Ádánd – Siófok – Balatonföldvár – Kötcse
A munkanapokon 5:44-kor Kötcséről Siójutig közlekedő autóbusz 1 perccel később, 5:45-kor indul. Siófok, Autóbusz-állomástól változatlan menetrend szerint közlekedik.
6071 Tab – Andocs – Karád – Balatonboglár – Fonyód
A tanév tartama alatt munkanapokon 6:15-kor Karád, Temetőtől Fonyód, Vasútállomásig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:10-kor indul. Balatonlelle, Vasúti megállóhelytől 6:45-kor indul tovább.
6096 Barcs – Babócsa – Bélavár – Csurgó
A munkanapokon 22:35-kor Barcs, Vasútállomástól Vízvár, Községházáig közlekedő autóbusz csak leszálló utasok esetén érinti Péterhidát.
6134 Csurgó – Szenta
A tanítási napokon 7:00-kor Csurgóról Szenta, Autóbusz-váróteremig közlekedő autóbusz 7:01-kor Csurgó, Evangélikus templomnál is megáll.
6162 Marcali – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Hévíz – Zalaegerszeg
A munkanapokon 4:55-kor Marcaliból Zalaegerszegre közlekedő autóbusz menetrendje Keszthely és Zalaegerszeg között kismértékben változik.
6170 Marcali – Táska – Lengyeltóti – Balatonboglár
Egyes autóbuszok szabadnapokon meghosszabbított útvonalon Pusztakovácsi, Kürtöspuszta megállótól indulnak, illetve oda is érkeznek.
6175 Marcali – Táska – Lengyeltóti – Balatonboglár
A június 1-től augusztus 31-ig 22:40-kor Balatonboglárról Lengyeltóti, Városházáig közlekedő autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon leszálló utasok esetén meghosszabbított útvonalon, Hács, Mezőgazdasági telepig jár.
6180 Marcali – Mesztegnyő – Böhönye [–Nagybajom]
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul tanítási napokon 6:30-kor Marcaliból Tapsony, Alsó megállóhelyig.
6184 Marcali – Szőcsénypuszta – Balatonszentgyörgy
A tanítási napokon 15:58-kor Somogysámson, Marótpusztától Marcaliba közlekedő autóbusz Sávoly, Iskolától 6 perccel később, 16:15-kor indul tovább.
6186 Marcali – Nemesvid – Zalakaros
Új autóbuszjárat indul a hetek utolsó tanítási napján 12:22-kor Zalakomár, Vasútállomástól Marcali, Autóbusz-állomásig.
A tanítási napokon 6:21-kor Zalakomár, Vasútállomástól Marcaliig közlekedő autóbusz 8 perccel később, 6:29-kor indul, és Nemesdéd érintésével közlekedik. A továbbiakban nem érinti Nagyszakácsi és Tapsony településeket.
Új autóbuszjárat indul tanítási napokon 7:01-kor Tapsony, Alsótól Marcali, Autóbusz-állomásig.
6189 Vése – Nemesdéd – Szőcsénypuszta – Sávoly (a vonal megszűnik)
A tanítási napokon 7:33-kor Vése, Varászlói elágazástól Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta), Iskoláig közlekedő autóbusz megszűnik.
A tanítási napokon 6:50-kor Sávoly, Iskolától Vése, Varászlói elágazásig közeledő autóbusz helyett a Sávolyról 6:53-kor Somogyzsitfára induló járattal biztosított az eljutás.
A hetek utolsó tanítási napján 11:40-kor Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta), Iskolától Nemesdéd, Autóbusz-fordulóig közlekedő autóbusz 6186-os jelzéssel, meghosszabbított útvonalon Zalakomár, Iskoláig jár.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
4214 Nyíregyháza – Kemecse – Nagyhalász – Dombrád
A tanítási napokon 7:50-kor Tiszatelekről Nyíregyházára közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:55-kor indul.
4215 Nyíregyháza – Apagy – Baktalórántháza
Új autóbuszok indulnak szabadnapokon 18:35-kor Nyíregyházáról Baktalórántházára, és visszairányban 20:00-kor.
4233 Nyíregyháza – Nyírpazony – Sényő
A tanszünetben munkanapokon 4:40-kor Sényőről Nyíregyházára közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 4:30-kor indul.
4241 Nyíregyháza – Tiszalök – Polgár – Tiszaújváros
A tanítási napokon 5:30-kor Tiszaújvárosból Nyíregyházára közlekedő autóbusz Nyíregyháza, Szakiskola és kollégium megálló érintésével közlekedik. (7:10-kor)
4251 Kisvárda – Szabolcsveresmart
4254 Kisvárda – Mándok – Tiszamogyorós
4259 Kisvárda – Aranyosapáti – Vásárosnamény
4261 Kisvárda – Szabolcsbáka – Vásárosnamény [-Mátészalka]
4263 Kisvárda – Baktalórántháza
4267 Kisvárda – Székely [-Kemecse]
4270 Kisvárda – Újdombrád – Gégény
A Kisvárda, GE megálló neve Kisvárda, Temesvári utca 62. elnevezésre változik.
4258 Mándok – Tuzsér – Záhony
A tanítási napokon 15:45-kor Mándokról Tuzsérra közlekedő autóbusz egyes megállókat a korábbiaktól eltérő időpontban érinti, és meghosszabbított útvonalon, Mándokig közlekedik.
A tanítási napokon 16:07-kor Tuzsérról Mándokra közlekedő autóbusz helyett az eljutás 4 perccel később, 16:11-kor lehetséges.
4281 Nyíregyháza – Újfehértó – Nyíregyháza
A tanítási napokon 16:40-kor Nyíregyházáról Újfehértóra közlekedő autóbusz 20 perccel később, 17:00-kor indul.
4570 Nyíregyháza – Újfehértó – Téglás – Debrecen, BMW Gyár
4571 Nyírbátor – Nyírbogát – Nyíradony – Debrecen, BMW Gyár
4572 Létavértes – Hosszúpályi – Mikepércs – Debrecen, BMW Gyár
A Debrecen, BMW körút 6-os kapu megálló neve Debrecen, Beszállítói Park elnevezésre változik.
A Debrecen, BMW Gyár megálló neve Debrecen, Észak-Nyugati Gazdasági Övezet elnevezésre változik.
Tolna vármegye
5410 Szekszárd – Bátaszék – Baja
A 6:30-kor Szekszárdról Bajára induló autóbusz Szekszárdon a belváros érintésével közlekedik, és megáll ezentúl a Nyomdánál lévő megállóhelyen is 6:33-kor.
5411 Szekszárd – Bátaszék – Mohács – Harkány
Az 5411-es autóbuszok ezentúl megállnak a Mohács, Újváros és a Siklós, Városháza megállóhelyeken is.
5412 Szekszárd – Alsónána – Bátaszék – Dunaszekcső
A munkanapokon 4:30-kor Báta, Iskolától Bátaszékre induló autóbusz 15 perccel korábban, 4:15-kor indul és meghosszabbított útvonalon, Bátaszék vasútállomásig közlekedik.
A tanítási napokon 6:10-kor Bátaszék, Autóbusz-váróteremtől Bátára induló autóbusz 30 perccel később, 6:40-kor indul.
5422 Szekszárd – Sióagárd – Harc
A tanítási napokon 14:30-kor Sióagárd, Községházától Szekszárdra induló autóbusz ezentúl nem érinti Szekszárdon a Bor utca, Kadarka lakótelep, Babits iskola és a Szent László utcai megállókat.
5426 Szekszárd – Szálka – Mőcsény – Bonyhád – Dombóvár
A tanítási napokon 7:04-kor Szálka, Petőfi Sándor utca 49-től Szekszárdra induló autóbusz ezentúl Szekszárdon hosszabb útvonalon, az autóbusz-állomást követően a Csecsemőotthonig közlekedik.
5430 Szekszárd – Kakasd – Bonyhád
A munkanapokon 14:10-kor Szekszárdról Bonyhádra induló autóbusz ezentúl 5 perccel később indul, és nem érinti Szekszárd belvárosát.
5431 [Szekszárd–] Bonyhád – Kurd [Dombóvár]
A munkanapokon 6:00-kor Bonyhádról Dombóvárra közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 5:50-kor indul.
5434 Szekszárd – Bonyhád – Nagymányok – Izmény – Kárász
A munkanapokon 13:55-kor Szekszárd, Tolnatej Zrt-től Szászvárra induló autóbusz Szekszárdon a belváros érintésével közlekedik, ezért megáll a Liszt Ferenc téren és a Tanítóképzőnél is.
5439 Baja – Szekszárd – Tamási – Siófok
A tanítási napokon 6:50-kor Tamási vasútállomástól Siófokra induló autóbusz 5 perccel korábban, 6:45-kor indul.
5440 Szekszárd – Harc – Kölesd – Gyönk
A munkanapokon 15:30-kor Szekszárdról Sióagárdra induló autóbusz ezentúl 5422-es jelzéssel közlekedik, valamint érinti Szekszárd belvárosát és a Bor utca térségét.
5447 Szekszárd – Nagydorog – Simontornya/Székesfehérvár
A tanítási napokon 6:43-kor Szekszárdról Tengelic-Jánosmajor felé, valamint a 7:05-kor Tengelic-Jánosmajortól Szekszárdra közlekedő autóbuszok a jövőben nem közlekednek.
5454 Nagydorog – Sárszentlőrinc
A munkanapokon 15:03-kor Sárszentlőrinc-Uzdról Nagydorog vasútállomáshoz induló autóbusz 13 perccel korábban, 14:50-kor indul.
5455 Paks – Nagydorog,
5456 [Paks-]Nagydorog – Bikács – Pálfa (Felsőrácegres)
5457 Paks – Németkér – Cece autóbuszvonalakon közlekedő járatok megállnak Paks,
Az autóbuszok ezentúl megállnak Pakson az alábbi megállókban is:
- Orvosi rendelő
- Táncsics Mihály utca sarok
- Árnyas utca (volt II. számú iskola)
5491 Bonyhád – Kisvejke – Závod – Tevel – Bonyhád
A tanítási napokon 15:30-kor Bonyhádról Lengyel felé közlekedő autóbusz ezentúl Lengyel, Bejárati út megállóban is megáll (16:11-kor).
5502 [Dombóvár-]Tamási – Dunaföldvár – Kecskemét
A munkaszüneti napokon 14:10-kor Dombóvárról Dunaföldvárra induló autóbusz Tamási, Vasútállomástól rövid várakozást követően, 15:00-kor indul tovább, ezért a Tamási és Dunaföldvár közötti megállókat 10 perccel korábban érinti.
5562 Gyönk – Kölesd – Nagydorog –[Paks]/Cece
A munkanapokon 14:25-kor Vajta, Szabadság térről Sárszentlőrinc felé induló autóbusz 13 perccel korábban, 14:12-kor indul.
5569 Tamási – Regöly – Gyönk
A munkanapokon 14:25-kor Gyönkről Tamásiba induló autóbusz Tamási, Vasútállomás helyett meghosszabbított útvonalon Tamási, Szolgáltatóház megállóig közlekedik.
5575 Tamási – Értény – Törökkoppány
A tanítási napokon 15:50-kor Tamásiból Koppányszántóba, és a 16:30-kor Koppányszántóból Tamásiba induló autóbuszok 10 perccel később indulnak.
5608 Pécs – Dombóvár – Tamási – Siófok
A hetek utolsó két tanítási napján 14:40-kor Pécsről Siófokra induló autóbusz ezentúl Siófokon a Kiliti, Posta megállóban is megáll 16:56-kor.
5626 Pécs – Bonyhád – Zomba/Tevel – Tamási – Siófok
A jellemzően vasárnapi napokon 13:00-kor Pécsről Siófokra induló autóbusz ezentúl 15:48-kor Hőgyész alsónál is megáll.
A munkanapokon 5:40-kor Tamásiból Pécsre induló autóbusz ezentúl 6:04-kor Hőgyész alsónál is megáll.
5560 Gyönk – Keszőhidegkút-Gyönk vasútállomás – Pincehely
A munkanapokon 6:55-kor Gyönkről Belecska, Községházáig közlekedő autóbusz ezentúl csak tanszünetben munkanapokon közlekedik.
A munkanapokon 7:15-kor Belecskáról Gyönkre induló autóbusz ezentúl csak tanszünetben munkanapokon közlekedik.
A munkanapokon 13:10-kor Pincehely vasútállomástól Gyönkre induló autóbusz ezentúl 10 perccel korábban, 13:00-kor indul.
5405 Szekszárd – Paks – Dunaföldvár
A jellemzően pénteki napokon 13:30-kor Paksról Szekszárdra induló autóbusz ezentúl minden tanítási napon közlekedik.
A jellemzően pénteki napokon 14:15-kor Szekszárdról Paksra induló autóbusz ezentúl minden tanítási napon közlekedik és 5 perccel később,14:20-kor indul.
Vas vármegye
Az alábbi megállóknál a továbbiakban helyközi autóbuszok nem állnak meg:
- Nárai, Bárnevolnamajor
- Szombathely, Szent Gellért utca 64
- Vámoscsalád, Autóbusz-forduló.
Helyettük Nárai, Felső; Szombathely, Vásártér utca 3. és Vámoscsalád, Fő utca 37. megállóhelyek igénybevételét javasoljuk.
6602 Szombathely – Gencsapáti – Lukácsháza – Velem – Bozsok
A tanítási napokon 7:00-kor Szombathelyről Gyöngyösfaluig közlekedő autóbusz rövidített útvonalon Perenye, Autóbusz-váróteremig jár.
A tanítási napokon 7:17-kor Gyöngyösfalutól Szombathelyre közlekedő autóbusz rövidebb útvonalon jár: Perenye, Autóbusz-váróteremtől indul, 7:15-kor. Továbbá Gencsapáti települést is érinti.
6604 Szombathely – Perenye – Lukácsháza – Kőszeg
A tanítási napokon 6:20-kor Kőszegről Szombathelyre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:15-kor indul.
A munkanapokon 13:00-kor Szombathelyről Kőszegre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 13:05-kor indul.
6605 Szombathely – Lukácsháza – Kőszeg
A tanítási napokon 6:43-kor Kőszeg, Autóbusz-állomásról Szombathelyre közlekedő autóbuszok 6:40-kor és 6:46-kor indulnak.
A tanítási napokon 15:20-kor Szombathelyről Kőszegre közlekedő autóbuszra Lukácsháza, Kossuth utca megállóhelynél felszállási lehetőség is biztosított, 15:55-kor.
A munkanapokon 16:15-kor Szombathelyről Kőszegre közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
A munkanapokon 17:00-kor Kőszegről Szombathelyre közlekedő autóbusz 10 perccel később, 17:10-kor indul.
6611 Szombathely – Kőszegpaty – Csepreg – Bük – Peresznye
A munkanapokon 7:17-kor Bükfürdőről Szombathelyre közlekedő autóbusz 7:27-kor Bük, Ipar utca megállóhelynél is megáll.
6630 Szombathely – Vép – Ikervár – Sárvár
A munkanapokon 15:26-kor Sárvárról Szombathelyre közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6640 Szombathely – Rum – Kám
A hetek utolsó tanítási napján 13:45-kor Szombathelyről Vasszécsenyig közlekedő autóbuszok 13:45-kor változatlanul, 13:35-kor rövidebb útvonalon csak Táplánszentkeresztig járnak.
Új járat indul 13:35-kor a hetek utolsó tanítási napján (általában pénteken) Táplánszentkereszt, Kutató Intézettől Szombathelyre.
6645 [Szombathely] – Rum – Meggyeskovácsi
A tanév tartalma alatt munkanapokon 14:30-kor Szombathelyről Meggyeskovácsiba közlekedő autóbusz 5 perccel később, 14:35-kor indul.
6660 Szombathely – Balogunyom – Ják – Körmend
A 14:05-kor Szombathelyről Körmendre közlekedő autóbusz Egyházasrádóc, Vasútállomás helyett az Iskola megállót érinti 14:49-kor.
6686 Szombathely – Pornóapáti – Felsőcsatár – Bucsu – Szombathely
Szombathely és Pornóapáti települések között egyes időpontokban többlet autóbuszjáratok indulnak.
A munkanapokon 5:10-kor és 6:23-kor Szombathelyről Bucsun át Szombathelyre visszatérő körjáratok pár perccel korábban, 5:05-kor és 6:20-kor indulnak.
A munkanapokon 6:25-kor Szombathelyről Bucsun át Szombathelyre visszatérő körjárat 6:58-kor Felsőcsatár, Iskola megállóhelynél is megáll.
6690 Szombathely – Torony – Bucsu
Új autóbuszjárat indul tanítási szünetben munkanapokon 6:15-kor Szombathelyről Bucsu, Autóbusz-fordulóig, valamint visszairányban 6:35-kor.
6702 Kőszeg – Peresznye – Zsira – Csepreg – Bükfürdő
A munkanapokon 16:42-kor Bük, Vasútállomástól Csepregre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 16:47-kor indul.
6703 Szombathely – Kőszeg – Peresznye – Zsira
A munkanapokon 14:20-kor Szombathelyről Zsiráig közlekedő autóbusz Gencsapáti települést is érinti, 14:36-kor.
6759 Sárvár – Ostffyasszonyfa – Kenyeri – Pápoc
A tanítási napokon 6:22-kor Pápocról Sárvárra közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6781 Sárvár – Ikervár – Rum – Rábatöttös
A tanítási napokon 15:28-kor Meggyeskovácsiból Ikervárig közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:33-kor indul.
6819 Celldömölk – Vönöck – Szergény
A 22:25-kor Celldömölkről Szergényig közlekedő autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 35 perccel korábban, 21:50-kor indul.
6973 Őriszentpéter – Velemér
Új eljutási lehetőséget biztosító autóbusz indul munkanapokon 8:15-kor Őriszentpéterről Velemér, Autóbusz-fordulóig, valamint visszairányban 9:02-kor.
Veszprém vármegye
Az alábbi megállóhelyek elnevezése módosul:
Megálló neve | Új elnevezés |
---|---|
Ajka (Ajkarendek), Petőfi Sándor utca | Ajka (Ajkarendek), Nyíres utca |
Tihany, Forduló | Tihany, Batthyány utca (parkoló) |
Tihany, Posta | Tihanyi apátság |
Tihany, Alsó | Tihany, Aranyház utca |
Tihany, Rév bejárati út | Tihany, Rév |
Tihany, Üdülő | Tihany, Hotel Garda |
Tihany, Hajóállomás bejárati út | Tihany, Hajóállomás |
Veszprém, Téglagyár bejárati út | Veszprém, Tirat-Carmel utca |
7303 Veszprém – Zirc – Bakonycsernye
A munkanapokon 14:12-kor Veszprém, Henger utcától Szápárig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Bakonycsernye, Kisgyóni elágazásig jár.
7311 Veszprém – Hajmáskér – Várpalota
Munkanapokon 4:45-kor Hajmáskér, Diófa utcától Veszprémig közlekedő autóbusz mellett 4:40-kor is indul járat.
7313 Veszprém – Hajmáskér – Székesfehérvár
Tanítási napokon 6:30-kor Várpalotáról Székesfehérvár, Vasútállomásig közlekedő autóbusz mellett 6:42-kor is indul járat.
A tanítási szünetben munkanapokon 6:30-kor Várpalotáról Székesfehérvárig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Veszprém, Autóbusz-állomástól indul 6:00-kor.
7315 Veszprém – Várpalota – Székesfehérvár
Veszprém és Székesfehérvár közötti utazási lehetőségek változnak, a korábbi autóbuszok helyett 1758-as jelzéssel Tatabánya–Székesfehérvár–Veszprém útvonalon közlekedő járatok biztosítják az eljutást közel azonos időben. Indulás előtt kérjük, tervezzék meg utazásukat.
7319 Veszprém – Berhida – Ősi
A munkanapokon 4:25-kor Berhidáról Veszprémig közlekedő autóbusz Vilonya, Újtelep és Királyszentistván, Balatonfűzfői elágazás és Veszprém, Viola utca megállóhelynél is megáll.
7320 Veszprém – Balatonfűzfő
Tanítási napokon Veszprémből Fűzfőgyártelepre 7:05-kor és 7:15-kor, valamint 12:15-kor és 12:25-kor is indul autóbusz.
Tanítási napokon Fűzfőgyártelepről Veszprémbe 7:36-kor és 7:40-kor, valamint 12:23-kor és 12:45-kor is indul autóbusz.
7323 Veszprém – Balatonfűzfő – Küngös
A munkanapokon 6:39-kor Balatonakarattyáról Veszprémig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Balatonfőkajár, Postától indul, 6:33-kor.
7350 Veszprém – Csopak – Balatonfüred
7357 Keszthely – Tapolca – Badacsonytomaj – Balatonfüred – Veszprém
A munkanapokon 6:45-kor Balatonfüredről Veszprémig közlekedő autóbusz Csopak, Vasúti megállóhely és Csopak, Központnál is megáll, 6:54-kor és 6:56-kor.
A munkanapokon és szabadnapokon 4:40-kor Keszthelyről Veszprémig közlekedő autóbusz Csopak, Vasút megállóhely és Csopak, Központ megállóhelyet nem érinti. Legközelebbi megállóhely: Csopak, Csonkatorony 73-as út, 6:58-kor.
7398 Veszprém – Ajka – Sümeg – Zalaegerszeg
A szabad- és munkaszüneti napokon 4:25-kor Ajkáról Veszprémbe közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 4:20-kor indul. Városlőd, Völgyhíd helyett Városlőd, Fordulót érinti, 4:43-kor.
7410 Zirc – Dudar – Szápár – Bakonycsernye
Új járat indul tanítási napokon 5:50-kor Zirc, Autóbusz-állomásról Csetény, Petőfi Sándor utca 156. megállóhelyig.
7420 Zirc – Lókút – Bakonybél
Új járat indul tanítási napokon 6:25-kor Zirc, Autóbusz-állomásról Bakonybél, Üdülő bejárati útig.
7673 Balatonfüred – Pécsely – Tótvázsony – Nagyvázsony
A munkanapokon és szabadnapokon 21:05-kor Balatonfüredről Nagyvázsonyig, valamint munkaszüneti napokon 21:05-kor Balatonfüredről Tótvázsonyig közlekedő autóbuszok 10 perccel később, 21:15-kor indulnak.
7722 Keszthely- Hévíz – Sümeg – Tapolca
Új járat indul tanítási napokon 15:15-kor Sümegről Sümegcsehi, Kultúrotthonig.
7773 Sümeg – Szalapa – Dabronc – Zalaerdőd
A munkanapokon 15:30-kor és 17:10-kor Sümegről Zalaerdődig közlekedő autóbuszok Szalapa, Bejárati út megállónál nem állnak meg, helyette Szalapa, Autóbusz-fordulót javasoljuk.
7811 Ajka – Székpuszta – Devecser – Sümeg
A munkanapokon 14:10-kor Ajkáról Sümegig közlekedő autóbusz mellett 14:05-kor és 14:20-kor indulnak járatok, melyek rövidebb útvonalon csak Devecserig járnak.
7814 Ajka – Székpuszta – Devecser – Somlószőlősi elágazás – Dabrony
Az autóbuszok Somlószőlős, Elágazást megállót a korábbiaktól eltérően érintik.
7834 Ajka – Halimba – Nyirád
A tanítási napokon 14:30-kor Ajkáról Halimbáig közlekedő autóbusz módosított útvonalon, Ajka, Somogyi Béla utca és Jószerencsét utca érintése nélkül jár.
7852 Ajka – Kolontár – Somlószőlősi elágazás – Dabrony
Új járat indul szabadnapokon 5:05-kor Devecser, Autóbusz-állomástól Ajkáig.
A szabad- és munkaszüneti napokon 14:20-kor és 22:20-kor Ajka, Timföldgyár főbejárattól Dabronyig közlekedő autóbuszok Somlószőlős, Elágazás megállónál csak 15:23-kor, valamint 23:25-kor állnak meg.
7932 Pápa – Noszlop – Ajka
A munkanapokon és szabadnapokon 16:05-kor Pápáról Ajkára közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár.
7936 Csorna – Szany – Pápa
A munkanapokon és szabadnapokon 14:30-kor Csornáról Pápára közlekedő autóbusz csak tanítási napokon jár, és Szilsárkány települést nem érinti.
7940 Pápa – Dáka – Dabrony
A munkanapokon 5:05-kor Nórápról Pápára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
7963 Pápa – Kemenesszentpéter
Új járat indul Mezőlak, Kultúrotthontól Mihályháza, Fordulóig.
7982 Pápa – Marcaltő – Csikvánd
A 6:55-kor Csikvándról Pápára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
7986 Pápa – Marcaltő – Malomsok – Szany
A tanítási napokon 6:40-kor Marcaltőről Várkeszőre, és visszairányban 6:50-kor induló járatok megszűnnek.
Az eljutást a tanítási napokon 6:45-kor Szany, Kastélytól Pápára közlekedő autóbusz Várkesző, Forduló (6:55) és Egyházaskesző, Forduló (7:03) megállók érintésével biztosítja.
8082 Székesfehérvár – Várpalota – Berhida – Balatonalmádi – Balatonfüred
A 6:15-kor Székesfehérvártól Balatonalmádiig közlekedő autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon rövidített útvonalon jár: Várpalotától indul, 6:45-kor.
8370 Mór – Balinka – Bakonycsernye
8373 Mór – Bakonycsernye – Zirc
A munkanapokon 5:25-kor Mórtól Bakonycsernyéig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Zirc, Autóbusz-állomásig jár.
A munkanapokon 6:30-kor Bakonycsernyéről Mórig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Zirc, Autóbusz-állomástól indul, 6:05-kor.
Zala vármegye
6162 Marcali – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Hévíz – Zalaegerszeg
A munkanapokon 4:55-kor Marcaliból Zalaegerszegre közlekedő autóbusz menetrendje Keszthely és Zalaegerszeg között kismértékben változik.
6186 Marcali – Nemesvid – Zalakaros / Nemesdéd
Új autóbuszjárat indul a hetek utolsó tanítási napján 11:40-kor Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta), Iskolától Zalakomár, Iskoláig.
Új autóbuszjárat indul a hetek utolsó tanítási napján 12:22-kor Zalakomár, Vasútállomástól Marcali, Autóbusz-állomásig.
A tanítási napokon 6:21-kor Zalakomár, Vasútállomástól Marcaliig közlekedő autóbusz 8 perccel később, 6:29-kor indul, valamint nem érinti Nemesvid és Tapsony településeket.
6200 Zalaegerszeg – Egervár – Győrvár – Lakhegy
A tanítási napokon 14:50-kor Zalaegerszegről Vasboldogasszonyig közlekedő autóbusz helyett a 14:45-kor Kispálin át Csöngetmajorig meghosszabbított útvonalon közlekedő járat biztosítja az eljutást. 15:27-kor Csöngetmajorból Kispálin át Zalaegerszegre is indul járat.
A tanítási napokon 16:01-kor Vasboldogasszonytól Zalaegerszegig közlekedő autóbuszjárat megszűnik.
A tanítási szünetben munkanapokon 15:25-kor Lakhegyről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 15:30-kor indul.
6210 Zalaegerszeg – Pókaszepetk
A tanítási napokon 7:17-kor Kemendollártól Pókaszepetkre induló autóbusz rövidített útvonalon csak Nagytilaj, Autóbusz-fordulóig jár.
6211 Zalaegerszeg – Pókaszepetk – Zalabér – Zalaszentgrót
Új járat indul tanítási napokon 14:23-kor Zalabér, Autóbusz-váróteremtől Zalaegerszegre.
A tanítási napokon 7:46-kor Pakod, Dötki elágazástól Zalaegerszegig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon jár: Nagytilaj, Autóbusz-fordultól indul 6213-as jelzéssel, 7:28-kor.
6214 Zalaegerszeg – Nagykapornak – Bezeréd – Pókaszepetk
A munkanapokon 6:10-kor Zalaegerszegről Pókaszepetkre közlekedő autóbusz tanítási szünetben munkanapokon 7 perccel korábban, 6:03-kor indul.
A munkaszüneti napokon 7:07-kor Pókaszepetkről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 8 perccel később, 7:15-kor indul.
6231 Zalaegerszeg – Alsónemesapáti – Nagykapornak – Pacsa – Zalaapáti – Keszthely
A munkanapokon 4:25-kor Pacsáról Hévízre közlekedő autóbusz Pacsáról 5 perccel később 4:30-kor indul.
6235 Zalaegerszeg – Bocfölde – Csatár – Sárhida – Bak
A munkanapokon 17:15-kor Zalaegerszegről Csatárig, valamint a visszairányban 17:44-kor közlekedő autóbuszok 5 perccel később, 17:20-kor és 17:49-kor indulnak.
6237 Zalaegerszeg – Bak – Pacsa – Zalaapáti – Keszthely
A munkanapokon és szabadnapokon 10:50-kor Zalaegerszegről Keszthelyre közlekedő autóbusz Reischl Imre utca helyett a Szent Miklós utca megállót érinti.
6240 Zalaegerszeg – Bak – Bánokszentgyörgy
A munkanapokon 17:20-kor Zalaegerszegről Sárhidára közlekedő autóbusz Bocfölde, Bogárd és Ady utca megállóknál csak felszálló utastok esetén áll meg.
6243 Zalaegerszeg – Bak – Gutorfölde – Páka / Szentpéterfölde
A munkanapokon 5:30-kor Szentpéterföldéről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 5:25-kor indul.
6245 Zalaegerszeg – Bak – Bánokszentgyörgy – Letenye – Nagykanizsa
A munkanapokon és szabadnapokon 6:50-kor Zalaegerszegről Nagykanizsára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6246 Zalaegerszeg – Bak – Hahót – Nagykanizsa
A munkanapokon 6:25-kor Nagykanizsáról Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 6:35-kor Nagykanizsa (Palin), Magvető utca megállóhelynél is megáll.
A hetek utolsó munkanapján 13:45-kor, és a munkanapokon (általában hétfőtől csütörtökig) 16:15-kor Zalaegerszegről Nagykanizsára közlekedő autóbuszok Nagykanizsa (Palin), Magvető utca megállóhelynél is megállnak (14:30-kor és 17:04-kor).
6255 Zalaegerszeg – Csonkahegyhát – Becsvölgye – Szilvágy
A tanítási napokon 7:15-kor Zalaegerszegről Hottóra, valamint a visszairányban 7:41-kor közlekedő autóbuszjáratok menetrendje kismértékben változik.
A munkanapokon 17:20-kor Szilvágyról Pálfiszegre közlekedő autóbusz tanítási napokon Kislengyel érintésével jár.
6258 Zalaegerszeg – Csonkahegyhát – Szentgyörgyvölgy – Velemér – Őriszentpéter
A munkanapokon 4:04-kor Csesztregről Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 10 perccel később, 4:14-kor indul.
6268 Zalaegerszeg – Gellénháza – Becsvölgye – Kustánszeg
Munkanapokon 12:24-kor Kustánszegtől Becsvölgyén át Gombosszegi, Elágazásig egy autóbusszal biztosított az eljutás.
Tanítási napokon 13:12-kor a Gombosszegi elágazástól Becsvölgyén át Kustánszegre egy autóbusszal biztosított az eljutás.
6275 Zalaegerszeg – Bagod – Vaspör – Zalaháshágy – Zalacséb – Boncodfölde – Zalaegerszeg
A tanítási napokon 5:46-kor Vaspör, Vörösmarty utcától Zalaegerszegre közlekedő autóbusz helyett a Vaspör Rákóczi utca 18. megállótól 6:01-kor induló járattal biztosítja az eljutást.
A munkanapokon 6:10-kor Zalaháshágyról Zalaegerszegre közlekedő autóbusz tanítási napokon 10 perccel korábban, 6:00-kor indul.
A tanítási napokon 7:27-kor Kávásról Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 5 perccel később, 7:32-kor indul.
A munkanapokon 16:00-kor Zalaháshágyról Vaspörig közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 15:55-kor indul.
A munkanapokon 16:26-kor Vaspörből Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 10 perccel korábban, 16:16-kor indul.
A munkanapokon 17:05-kor Zalaegerszegről Zalaháshágyra közlekedő autóbusz 5 perccel később, 17:10-kor indul.
Új járat indul tanítási napokon 17:24-kor Vaspörből Zalaegerszegre.
6278 Zalaegerszeg – Bagod / Boncodfölde – Zalalövő
Egyes autóbuszok meghosszabbított útvonalon járnak, Zalalövő, Vasútállomás autóbusz-fordulótól indulnak, illetve oda is érkeznek.
A szabadnapokon 16:55-kor Zalalövő, Vasútállomás bejárati úttól Zalaegerszegre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 16:50-kor indul.
6310 Zalaszentgrót – Zalaszentlászló – Zalacsány – Zalaapáti – Hévíz – Keszthely
A szabadnapokon 4:20-kor Zalaszentgrótról Hévízre közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6316 Zalaszentgrót – Zalakoppány – Zalaapáti – Hévíz – Keszthely
A munkanapokon 16:21-kor Zalacsánytól Zalaszentgrótra közlekedő autóbusz Csáford, Híd megállót is érinti, 16:57-kor.
6350 Hévíz – Keszthely – Várvölgy – Tapolca
6375 Keszthely – Hévíz – Alsópáhok – Zalaszabar / Balatonmagyaród
Egyes autóbuszok menetrendje és indulási ideje kismértékben módosul.
6425 Nagykanizsa – Surd – Gyékényes
A munkanapokon és szabadnapokon 9:30-kor Nagykanizsáról Beleznáig közlekedő autóbusz minden esetben érinti Nemespátrót.
6435 Nagykanizsa – Szepetnek – Letenye
A munkanapokon 5:25-kor Letenyéről Nagykanizsára közlekedő autóbusz rövidített útvonalon jár: Tótszentmárton, Szent Márton utca 35. megállótól indul, 5:34-kor.
6445 Nagykanizsa / Letenye – Borsfa – Bázakerettye – Lispeszentadorján
A tanítási szünetben munkanapokon 15:20-kor Borsfáról Bázakerettyéig közlekedő autóbusz 13 perccel később, 15:33-kor indul.
6446 Nagykanizsa – Bázakerettye – Csömödér – Lenti
A munkaszüneti napokon 11:30-kor Lentiből Nagykanizsára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6454 Nagykanizsa – Letenye – Tornyiszentmiklós / Tormafölde – Lenti
A munkaszüneti napokon 15:52-kor Letenyéről Nagykanizsára közlekedő autóbusz menetrendje kismértékben változik.
6465 Nagykanizsa – Homokkomárom – Zalaszentbalázs
A tanítási napokon 6:25-kor Nagykanizsáról Magyarszerdahelyre közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:20-kor indul.
A tanszünetben munkanapokon, valamint szabad- és munkaszüneti napokon 6:49-kor Homokkáromtól Nagykanizsára közlekedő autóbusz Fűzvölgy érintése nélkül jár.
A tanítási napokon 6:50-kor Magyarszerdahelytől Nagykanizsára közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 6:45-kor indul és Fűzvölgyet nem érinti.
6580 Lenti – Csesztreg – Szentgyörgyvölgy – Őriszentpéter – Zalalövő
A munkanapokon 14:23-kor Csesztreg, Ipari parktól Őriszentpéterig közlekedő autóbusz 3 perccel korábban, 14:20-kor indul.
6585 Lenti – Zalabaksa – Szilvágy – Zalalövő
A munkanapokon 14:05-kor Zalalövőről Irsapusztára közlekedő autóbusz tanítási napokon Zalalövő, Iskola megállót is érinti 14:06-kor. A visszairányban 14:21-kor közlekedő autóbusz 2 perccel később, 14:23-kor indul.
A szabadnapokon 16:38-kor Zalalövőről Irsapusztára, és a visszairányban 16:47-kor közlekedő autóbusz 8 perccel korábban, 16:30-kor és 16:39-kor indul.