Navigáció átugrása

Közhasznú szervezetként segít mostantól AZ EMBERÉRT Alapítvány

2023. január 12.

Munkavállalóinkat segítő alapítványunk a jövőben közhasznú jogállású szervezetként folytatja tevékenységét. A közhasznú szervezetek számára juttatott adományok értéke csökkenti a társasági adót, így reméljük, ezzel is növekszik partnereink adományozási kedve, és továbbra is jelentős összeget fordíthatunk az alapítvány céljainak megvalósítására.

A Volánbusz, mint alapító 2020-ban új életre hívta AZ EMBERÉRT Alapítványt, amelyet korábban társaságunk egyik jogelődje, a Vasi Volán Zrt. hozott létre, majd jogutódlás folytán az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. működtetett.  A jótékonysági szervezet azzal a céllal szerveződött újjá, hogy elsősorban azon gyermeke(ke)t nevelő, aktív munkavállalóinkat támogassa, akik önhibájukon kívül olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben gyermekeik neveléséhez, oktatásához, valamint a család megélhetéséhez szükséges feltételek fenntartásához külső segítségre van szükségük.

Az elmúlt évek megpróbáltatásai, a koronavírus-járvány embert próbáló terhei a Volánbusz munkavállalóit is megviselték, és 2022-ben pedig a szomszédos országot sújtó háborús helyzet okozta gazdasági nehézségek állítják újabb kihívások elé a családokat. Társaságunk elkötelezetten segíti munkavállalóit, biztos háttérként szeretne mögöttük állni, munkahelyet, megélhetést és minden lehetséges segítséget biztosítva számukra. Az alapítvány 2020 tavasza óta 802 kérelmezőt támogatott, hozzájárulva kollégáink életének könnyebbé tételéhez, a nehézségek átvészeléséhez, elvesztett családtag miatti egzisztenciális gondok enyhítéséhez.


Az alapítvány által nyújtott támogatások 2020. és 2022. között:

Év

Támogatottak száma

Kifizetett támogatások összege

Tárgyi támogatás

2020

191

~9 millió forint

16 laptop

2021

328

~18,5 millió forint

-

2022

283

~15,7 millió forint

-

Összesen

802

~43,2 millió forint

16 laptop

 

A köz érdekében végzett tevékenysége alapján a szervezet megfelel a vonatkozó jogszabályi követelményeknek, ezért – az alapítvány kérésére – a Szombathelyi Törvényszék 2022 decemberében közhasznú szervezetként vette nyilvántartásba.

AZ EMBERÉRT Alapítvány céljait – és ezzel munkatársainkat – bárki támogathatja az alábbi módokon:

  • egyszeri vagy rendszeres pénzadománnyal (rendszeres átutalási megbízással vagy munkabérből történő rendszeres levonással) a 10201006-50141250-es bankszámlaszámra az év során bármikor;
  • személyi jövedelemadója (szja) 1 százalékának felajánlásával, melynek részleteiről itt található bővebb információ.

A személyi jövedelemadó bevallási időszaka hamarosan kezdetét veszi. Tavaly 1,3 millió „adóforint” érkezett jótékonysági szervezetünk számlájára, amelyből az átlagos támogatási összeget figyelembe véve mintegy 25 rászoruló családot tudtunk támogatni. Ne hagyjuk magukra idén sem rászoruló kollégáinkat! Rendelkezzünk, hogy együtt segíthessünk!