Fogjunk össze elhunyt kollégánk családjáért!
2024. december 10.
2024 tavaszán elhunyt Baráth Ferenc, a Volánbusz karosszérialakatos munkatársa, aki feleségével összesen öt – köztük egy közös – gyermeket nevelt, második közös gyermekükkel pedig várandós volt az édesanya. Az apa hatalmas űrt hagyott maga után, halálával a család nemcsak lelkileg, de anyagilag is megroppant. November végén született gyermeküket Ferenc már nem tarthatta a kezében. Társaságunk jótékonysági szervezete, AZ EMBERÉRT Alapítvány jótékonysági gyűjtést indít elhunyt munkatársunk családja számára: 2024. december 5. és december 15. között várjuk az együttérző kollégák adományait!
Idén tavasszal elhunyt munkatársunk felesége hat gyermekkel maradt magára, második közös gyermekük november 28-án született. Az anyuka a gyesből és a családi pótlékból próbálja fenntartani a családot úgy, hogy a házukra felvett hitel törlesztőrészleteit is fizetnie kell. Az édesapa elvesztése miatt a család a lelki nehézségek mellett a hat gyermek nevelésével kapcsolatos kihívásokkal és súlyos anyagi terhekkel is küzd.
AZ EMBERÉRT Alapítvány közhasznú szervezetként névre szóló gyűjtést indít Baráth Ferenc családjának megsegítésére. A közvetlen felajánlással ellentétben a közhasznú alapítványunkon keresztül gyűjtött adományok után a családnak nem kell adót fizetnie.
Alapítványunk 2024. december 15-én éjfélig várja a felajánlásokat bankszámlájára:
AZ EMBERÉRT Alapítvány
Bankszámlaszám: 10201006-50141250
Figyelem! A közlemény rovatban mindenképpen szerepeljen Baráth Ferenc neve, mert ennek hiányában az alapítvány csak egyéb céljaira tudja felhasználni az adományt. Ugyanez érvényes a december 15. utáni felajánlásokra is: a gyűjtés lezárása után beérkező összegeket már nem tudjuk a család számára jóváírni.
Fogjunk össze, támogassuk elhunyt kollégánk családját, árván maradt gyermekeit!
Jótékonysági szervezetünk kuratóriuma 2024. december 4-én tartotta aktuális ülését, amelyen döntött 20, önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került kollégánk támogatásáról, és összesen 1,94 millió forintot osztott szét a kérelmezők között.
Az érintettek írásban, postai úton kapnak értesítést a döntésről. A megítélt összeghez a támogatási szerződés megkötése után juthatnak hozzá a kedvezményezettek, erre a számukra legközelebbi HR-ügyfélszolgálaton kerül sor. Fontos tudni, hogy a szerződés megkötésének és a támogatás folyósításának feltétele a kérelemben foglalt információkat igazoló eredeti dokumentumok bemutatása. A szerződés megkötésére a döntést követő 60 napon belül, a támogatási összegek kifizetésére a megkötött szerződések beérkezése után van lehetőség.
Alapítványunk 2020 tavasza óta 1007 kérelmező számára nyújtott segítséget több mint 55,5 millió forint és 16 laptop formájában. A fenti számlaszámon továbbra is várjuk a felajánlásokat! Adományozni a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásától függetlenül is, bármikor lehet: a támogatási lehetőségekről itt található minden információ.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alapítvány jelenleg nem fogad támogatás iránti kérelmeket!