Navigáció átugrása

„Környezetkímélő, klímasemleges, városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére” elnevezésű, hazai forrásból megvalósuló projektek

Pályázati felhívás kódszáma: ZFR-ZBP-005

 

Projektek céljai

Az Európai Unió által kitűzött és Magyarország által vállalt 2050-es klímacélok eléréséréhez elengedhetetlen a közlekedési szektor károsanyag-kibocsátásának jelentős mérséklése. A klímacélok elérésének egyik eszköze az elektromos buszok elterjesztése, a régi, környezetszennyező dízelüzemű buszok kiváltásával.
A közösségi közlekedés által kibocsátott nagy mennyiségű üvegházhatású gáz csökkentése hatékonyan csak a dízelüzemű motorral meghajtott autóbuszok lecserélésével valósítható meg. A fosszilis energiahordozóval (gázolaj) működő motorok szén-dioxid-kibocsátása ugyanis az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásokat teljesítő autóbuszok esetében is alig változik, hiszen a gázolaj elégetésével mindenképpen keletkezik szén-dioxid. Ezért a városi közösségi közlekedés dekarbonizálásához elengedhetetlenül szükséges a fosszilis energiahordozóval működő autóbuszok kiváltása olyan járművekkel, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nagyon alacsony, vagy lokálisan zérus.
A fenntartható környezet megteremtése mellett a magyar kormány kiemelt célja, hogy a régióban vezető szerepet vállaljon az elektromobilitás területén, élen járjon a megvalósításban, a sikeres modellek bevezetésében, kiemelt hangsúlyt fektetve a kutatás-fejlesztés-innováció területére. Ezért a kormány 2019 szeptemberében, a 1537/2019. (IX. 20.) kormányhatározattal elfogadta a nemzeti buszstratégia koncepcióját, a Zöld Busz Programot (a továbbiakban: Program) – ezt elsőként a 1938/2020 (XII.17.) kormányhatározat, majd a 1280/2021 (V. 17.) kormányhatározat módosította –, melynek részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alatt létrejött a Zöld Busz Projektiroda, melynek a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. adott otthont, majd 2021. szeptember 1-jétől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálásával működik tovább.
 
A Program céljainak elérése érdekében a Zöld Busz Projektiroda 2020-ban pályázatot hirdetett. Ennek első ütemében ZFR-ZBP-005 kódszámmal jelent meg pályázati felhívás. A Volánbusz Zrt. vezetése elkötelezett támogatója a Zöld Busz Programban megfogalmazott társadalmi és gazdasági céloknak, ezek megvalósítására projektet hozott létre.
 

A Projekt megvalósításának legfőbb célja

Az elektromos autóbuszok alkalmazásának és az alkalmazás feltételeinek kidolgozása, pályázat készítése a környezetkímélő, klímasemleges, városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére, az autóbusz-beszerzés, a szükséges szerződések előkészítése, a hatósági engedélyek beszerzése, az infrastruktúra kialakítása, az autóbuszok üzembe helyezése, az előírt oktatások, illetve az autóbuszok forgalomba állításához szükséges forgalmi-szervezési intézkedések elvégzése.
 

Projektek azonosítási számai

Támogatási szerződés száma Helyszín
EKMR- ZBP-005/01/01 Budapest agglomeráció
EKMR- ZBP-005/01/05 Székesfehérvár
EKMR- ZBP-005/01/06 Szolnok
EKMR- ZBP-005/01/04 Szeged
EKMR- ZBP-005/01/07 Zalaegerszeg
EKMR- ZBP-005/01/02 Eger
EKMR- ZBP-005/01/03 Győr

 

A képen az új Ikarus 120e típusú autóbuszok láthatók.

A képen az új töltőállomások és járművek láthatók.


A projekteket érintő hírek: