Navigáció átugrása

A biztonságos és magas színvonalú szolgáltatásnyújtást díjazta a Volánbusz

2022. március 31.

A járványidőszakban nyújtott kimagasló teljesítményt, valamint a hosszú éveken át balesetmentesen megtett kilométereket jutalmazta vállalati kitüntetésekkel a Volánbusz. Az országos közszolgáltató a napokban köszöntötte összesen 561, elismerésben részesülő kollégáját.

Sűrű évek vannak a Volánbusz mögött: a regionális közlekedési központok 2019-es integrációja óta a társaság megküzdött a koronavírus okozta nehézségekkel, korlátozásokkal, munkatársai folyamatosan fenntartották a közszolgáltatást. A Volánbusznak – a MÁV–Volán-csoport megbecsült tagjaként – a járvány időszakában nemcsak sikerült biztosítania a munkahelyek stabilitását, de még növelni is tudta dolgozóinak létszámát. A Volánbusz munkavállalóira a háború elől menekülők ellátásában is számítani lehet: a társaság buszokkal, a rászorulók ellátásához szükséges hely biztosításával, illetve adománygyűjtéssel is kiveszi a részét a segítségnyújtásból.
 
„Folyamatosan átalakuló világunkban megnyugtató biztonságot jelent, hogy valamennyien egy nagy, egész országra kiterjedő család tagjai lehetünk” – hangsúlyozta beszédében Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója. A kollégák megbecsülésének részeként 2017 óta folyamatosan emelkednek a bérek a társaságnál; idén valamennyi kolléga legalább 10 százalékos bérnövekedést tapasztalhatott. Az alanyi jogon járó alapbéremelésen túl a Volánbusz további bérnövekedést szolgáló intézkedéseket vezetett be 2022-ben: teljesítette a tavalyi bérmegállapodásban az idei évre ígért bruttó 50 ezer forintos egyszeri egyösszegű kifizetést, március végéig a SZÉP-kártyára is megérkezik a 100 ezer forint értékű juttatás, mint ahogy erre az évre is biztosítva van a lojalitási bónusz, amely idén bruttó 310 ezer forintot jelent a Volán-család minden tagjának.
 
A stabilitást mutatja az is, hogy a társaság soha nem látott mértékű autóbusz-beszerzést folytatott le, és jelenleg is számtalan eljárás van folyamatban. A 2018-ban indított jármű-fiatalítási program keretében a múlt év végéig lezárt közbeszerzéseknek köszönhetően csaknem 1800 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további ezer jármű – köztük elektromos és gázüzemű – beszerzését tervezi. 
 
Az eredmények eléréséhez elsősorban kiváló, kimagaslóan teljesítő kollégákra volt és van szükség – hangsúlyozta a társaság elnök-vezérigazgatója. Az ünnepségek keretében 50-en vehettek át elnök-vezérigazgatói, 59-en vezérigazgató-helyettesi, 192-en főigazgatói, 13-an igazgatói dicséretet. 2 250 000 km balesetmentes levezetéséért 4, 2 000 000 km után 13, 1 750 000 km után 57, 1 500 000 km után 64, 1 250 000 km után 100 autóbusz-vezető részesült elismerésben. Érték Rend díjat kapott 9 Volán-dolgozó: ők munkavégzésük mellett értékteremtő tevékenységet végeztek-végeznek, illetve példamutató módon nyújtottak segítséget embertársainknak.
 
„Számíthatunk egymásra: az utazók a Volánbuszra, a Volánbusz a munkavállalókra, és fordítva” – emelte ki beszédében Pafféri Zoltán, aki az elismerések átadása után tartott, fogadással egybekötött ünnepségen vezetőtársaival együtt kötetlenebb formában is köszöntötte a kitüntetetteket.
 
A képen látható: dr. Pafféri Zoltán
 
 
Volánbusz Zrt.