Navigáció átugrása

Új, dinamikus beszerzési rendszert indít a Volánbusz

2023. június 30.

A Volánbusz most induló autóbusz-alkatrész beszerzési tenderén dinamikus beszerzési rendszerben lehet pályázni. A beszerzési modellt, melynek nagy előnye, hogy rugalmasan követi a piaci árak változását, a Volánbusz országos lefedettségű közlekedési társaságként elsőként alkalmazza, amelyhez gazdasági szereplők csatlakozását várja.

A dinamikus beszerzési rendszer olyan kétszakaszos közbeszerzési eljárás, ahol az első, úgynevezett részvételi szakasz a dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul, míg a második szakasz a konkrét ajánlattételi felhívás(ok) megküldésére szolgál az érvényes részvételi jelentkezést benyújtók számára.

A legújabb autóbusz-alkatrész beszerzési tenderen a társaság már az új eljárás szerint írta ki pályázatát, amelynek első szakaszában olyan gazdasági szereplők jelentkezését várja, amelyek az eljárás második részében majd ajánlatot is tesznek a közlekedési társaság számára az autóbusz-alkatrészek beszállítására.

A most indult közbeszerzési eljárással kapcsolatban Kruchina Vince, a Volánbusz vezérigazgatója elmondta: „A dinamikus beszerzési rendszer nagy előnye, hogy rugalmasan követi a piaci árak változását, ami – a jelenlegi világpiaci folyamatok között – nagyban elősegíti a Volánbusz működéséhez szükséges alkatrészek ellátási biztonságát. Társaságunk stabil, megbízható partner, jelentős beszerzési igénnyel bíró ajánlatkérő a hazai közbeszerzési piacon. Az új rendszer alkalmazásától azt várjuk, hogy a felmerülő beszerzési igényeinkre gyorsabban, hatékonyabban és rugalmasabb keretek között tudjuk kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb beszállítót.”

A Volánbusz most indított dinamikus közbeszerzési eljárásához (EKR000991892023) az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) csatlakozhatnak a gazdasági szereplők 2023. július 26-án 10:00 óráig.  Fontos, hogy az EKR további funkcióink eléréséhez (pl. részvételi jelentkezés benyújtása) regisztráció és belépés szükséges. Regisztrálni az EKR Portál kezdőlapján a Regisztráció gombra kattintva, a regisztrációs űrlap kitöltésével és beküldésével lehet.

A minél szélesebb körű verseny elősegítése érdekében a Volánbusz az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben várja a résztvevők jelentkezését.

 

Volánbusz Zrt.