Navigáció átugrása

Harminckilenc új autóbuszt állított forgalomba Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Volánbusz

2023. július 27.

Csaknem negyven új autóbusz frissíti a Volánbusz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei flottáját: 2 darab Volvo 8900 és 5 darab Credobus Econell 12 típusú szóló, valamint 32 darab Credobus Econell 18 Next típusú csuklós autóbusz állt forgalomba a térségben az elmúlt hetekben. A nettó 3,8 milliárd forint értékű új beszerzésnek köszönhetően a járműállomány közel 10 százaléka megújult, átlagéletkoruk 16,5 évről 15,4 évre csökkent. A csuklós flotta csaknem háromnegyedét új autóbuszok alkotják.

A Volánbusz immár öt éve tartó jármű-fiatalítási programja keretében 2022-ig 89 új autóbusz érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 401 darabos járműállományába. A flotta idén újabb 39 korszerű, dízelüzemű autóbusszal frissült. 2018 óta a társaság a vármegye állományának már csaknem egyharmadát lecserélte, hogy még biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosítson, még hatékonyabban és magasabb színvonalon szolgálja ki az utazási igényeket.

Az új járművek május óta fokozatosan kapcsolódtak be a vármegye helyközi közlekedésébe. Az autóbuszokat a minél kevesebb károsanyag kibocsátással járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében EURO6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja.

Májusban 2 darab hosszított, nagy befogadóképességű, szóló kivitelű Volvo 8900 típusú autóbusz érkezett a vármegyébe. A járművek Miskolc vonzáskörzetében álltak forgalomba, az Ónodra, Sajópálfalára, Aszalóra, Edelénybe, Szendrőre vezető vonalakon.

Júniustól 5 darab magyar gyártású, szóló kivitelű Credobus Econell 12 típusú jármű is frissíti a Miskolc könyéki járműállományt, az Edelény–Irota–Kazincbarcika, Miskolc–Gesztely–Szerencs, Miskolc–Megyaszó–Szerencs, Miskolc–Sajóvámos viszonylatokon.

A csuklós flotta pedig igazán látványos megújuláson ment keresztül: 32 darab Credobus Econell 18 Next típusú jármű csaknem kéttucatnyi helyközi viszonylaton állt forgalomba Miskolc, Kazincbarcika és Szerencs térségében.

A csaknem 40 új autóbusszal kiszolgált viszonylatokon a Volánbusz évente 9,3 millió utazásról gondoskodik. A járműveket természetesen már az országbérlettel és a megfelelő vármegyebérlettel is igénybe lehet venni.

A járműveket bemutató sajtótájékoztatón Dr. Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: „A minisztérium célja, hogy a szolgáltatások fejlesztésével és a járműpark folyamatos korszerűsítésével biztosítsa a magas színvonalú, kényelmes és környezetkímélő személyszállítást annak érdekében, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést. Ezt szolgálja a mostani, nettó 3,8 milliárd forintos járműbeszerzés, és ez volt a célja az ország- és vármegyebérlet bevezetésének is. Az új típusú bérletek népszerűségét mutatja, hogy eddig több mint 1,2 milliót vásároltak belőlük az utasok. A közlekedési tárca továbbra is elkötelezett a közösségi közlekedés és a járműállomány fejlesztése, valamint a magyar buszgyártás erősítése mellett”.

„Jelentős mérföldkövéhez érkezett az egyik legnagyobb állami vállalat, a Volánbusz járműparkjának fejlesztése, hiszen a 39 darab, csaknem 4 milliárd forint értékű új autóbusznak köszönhetően a vármegyei flotta mintegy 10 százaléka megújult” – mondta Csöbör Katalin, a vármegye 1. sz. egyéni választókerületének országgyűlési képviselője. „Ezek a buszok amellett, hogy megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, már légkondicionáltak, és mindennel felszereltek, amit a mai kor megkíván. A közösségi közlekedés fejlesztése érdekében jelentős lépéseket tett a kormány, tettünk az elmúlt időszakban. Nem csak a Volánbusz, de a MÁV járműparkját is fejlesztettük. Új IC+ kocsik álltak forgalomba, május elsejével pedig bevezettük az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a helyközi járatokon. Tettük ezt annak érdekében, hogy ezzel is segítsük a vidéki emberek életét, biztonságos, kényelmes és komfortos közlekedését.”

„Nagy öröm számomra, hogy két év után ismét arról tudunk beszámolni, hogy Ózd és térségében tovább fiatalodik és korszerűsödik az az autóbuszflotta, amely a Nyugat-Borsodban élő polgárok közúti közlekedését segíti, szolgálja. A járművek technikai felszereltségének köszönhetően garantált lesz a nyugodt, kényelmes utazás, amely számukra ugyanúgy kijár, mint az ország más régióiban élőknek, hiszen sokan így jutnak el munkahelyükre, a fiatalok az oktatási intézményekbe. Fontos megemlíteni, hogy térségünkben több útszakasz is megújult az elmúlt években – bár ezen a téren mindig van tennivaló –, ezzel is erősítve a közlekedésbiztonságot” – jelentette ki az átadó alkalmával Riz Gábor, a vármegye 3. sz. egyéni választókerületének országgyűlési képviselője, miniszteri biztos.

Dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: „a Credobus Econell 18 Next csúcskategóriájú magyar termék, 3 tonnával alacsonyabb tömegével ez a legkönnyebb csuklós busz a világon. Az új, 47 darabos flotta a cégcsoport mosonmagyaróvári és győri üzemeiben készült, újraindítva az évek óta szünetelő magyar csuklósbusz-gyártást. A Kravtex-Kühne Csoport a Nemzeti Autóbuszgyártási Cselekvési Programnak köszönhetően növelni tudta gyártókapacitását, és a kelet-közép európai régió egyik legnagyobb buszgyártó bázisát hozta létre. A Volánbusz Zrt. 5950 darabos buszparkjában idén már több mint 2700 Credobus fog üzemelni. A versenyképes vételár mellett az ultrakönnyű konstrukciójú buszflotta éves szinten több mint 5 milliárd forinttal csökkenti a busztársaság energiaköltségét.”

Németh Tamás, a Volánbusz általános vezérigazgató-helyettese kifejtette: „a Volánbusz célja továbbra is az, hogy a járműpark folyamatos megújításával még vonzóbbá tegye a közösségi közlekedést az egyénivel szemben. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is folyamatos a flotta megújítása, de ekkora volumenű fejlesztésről sok éve óta nem számolhattunk be az itt élőknek. Különösen látványos fejlődést hoz a csuklós állomány csaknem háromnegyedének egyidejű cseréje, hiszen a 32 új járműnek köszönhetően a 44 darabos csuklós flotta 11,4 évről 3,2 évesre fiatalodott.”

Ma már nincs olyan járása az országnak, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai. A közlekedési vállalat 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjában – az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 2327 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a társaság további 173 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte, míg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 20 millió utazásról gondoskodott 288 autóbuszvonalon. A térségben szolgálatot teljesítő 748 fő autóbusz-vezető éves szinten 1,15 millió járatot közlekedtet a vármegye útjain.


Háttérinformációk az autóbuszokról

A 2022-ben eredményesen zárult közbeszerzési eljárás eredményeként összesen 50 darab Volvo B6SC-8900 típusú, 3 tengelyes, hosszított szóló kivitelű autóbusz érkezett a Volánbusz flottájába. Borsod-Abaúj-Zemplén mellett Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes kialakítású Volvo 8900 típusú autóbuszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal, valamint fedélzeti kamerarendszerrel is rendelkeznek. Az új Volvók a Miskolc–Ónod, Miskolc–Aszaló, Miskolc–Sajópálfala, illetve a Miskolc–Edelény, Edelény–Szendrő, Szendrő–Miskolc viszonylatokon közlekednek májustól.

Az idén áprilisban aláírt keretmegállapodás alapján 200 darab korszerű, környezetkímélő Credobus Econell 12 típusú szóló autóbusz is érkezik a Volánbuszhoz 2023-ban, a magyar gyártású járműveket szintén a Kravtex Kft. szállítja a közlekedési társaságnak. A buszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek.

Csuklós autóbuszok is fiatalítják a flottát egy decemberben sikeresen lezárt közbeszerzési eljárás eredményeként, melynek nyertese a Kravtex Kft. lett. Összesen 47 darab alacsonypadlós, elővárosi, 3 tengelyes Credobus Econell 18 Next típusú járművel frissült a vállalat csuklós állománya. A buszok nagy teljesítményű, utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztatóval, utasszámláló rendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és felszállást segítő rámpával, továbbá az utastérben USB töltőpontokkal, mobiltelefon-tartóval is rendelkeznek.

A miskolci telephelyre érkezett 25 autóbusz Bőcs–Miskolc/Sajósenye, Mezőcsát–Miskolc, Edelény–Miskolc, Miskolc–Sajópetri, Miskolc–Hernádnémeti, Sajóvámos–Miskolc Digép, Szirmabesenyő–Miskolc, Sajólád–Miskolc/Ónod, Szalonna–Miskolc, Miskolc–Sajólád, Miskolc–Kazincbarcika/Hernádnémeti, Kazincbarcika–Miskolc–Kazincbarcika, Miskolc–Ónod, Sajópetri–Ónod, Sajópetri–Miskolc–Sajópetri, Bódvaszilas–Miskolc–Bódvaszilas, Sajólád–Miskolc–Sajópetri, Miskolc–Ózd, Onga–Miskolc–Onga autóbuszvonalakon áll forgalomba. A szerencsi telephelyre érkezett jármű Szerencs és Tokaj között szállítja az utasokat. A kazincbarcikai telephely hat autóbusza a Kazincbarcika–Miskolc, Kazincbarcika–Felsőnyárád–Rudabánya–Miskolc, Kazincbarcika–Felsőnyárád–Ragály–Ormosbánya, Kazincbarcika–Bánhorváti–Rudabánya–Edelény, Kazincbarcika–Rudabánya–Ragály, Kazincbarcika–Zubogy–Ragály–Miskolc viszonylatokon állt az utasok szolgálatába.


Háttérinformációk a vármegye- és országbérletről

Már több mint 1 millió 200 ezer darabot vásároltak az utasok azokból az új bérlettípusokból, amelyekkel egy vármegye vagy akár az egész ország területén kedvező áron és korlátlanul lehet utazni 30 napig.

A május elsejétől használható ország- és vármegyebérletek kínálatával Magyarországon megvalósult a tarifaközösség: utasaink egyetlen jegytípussal a MÁV-VOLÁN-csoport minden járművén, vonaton, helyközi autóbuszon és a HÉV-en, a GYSEV járatain is korlátlanul, kedvező áron utazhatnak az ország, az adott vármegye és a zalai vármegyeszékhely teljes területén. Az új bérlettípusok a MÁV applikációban, a MÁV-START és a Volánbusz jegypénztáraiban, a jegyautomatákból, a Volánbusz autóbusz-vezetőinél és a BKK értékesítési csatornáin is megválthatók.

A vármegye- és országbérletekről az orszagberlet.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

 

A képen a felszólalók láthatók.

A képen az autóbuszok láthatók.

A képen az autóbuszok láthatók.

 

Volánbusz Zrt.