Navigáció átugrása

Nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázat: eredményt hirdetett a Volánbusz

2024. április 16.

Megszületett a Volánbusz nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázatának eredménye! A zsűri több mint 90 kreatív és fantáziadús alkotásból választotta ki a győztes pályaművet, Bordács Anna grafikáját, amely a 2024. június 8-i hatvani retrónap fő attrakcióját, az Ikarus EAG 397.05-ös autóbuszt díszíti majd.

A Volánbusz nosztalgia autóbusz-dekorációs felhívására több mint 90 pályamű érkezett a 2024. március 15-i határidőig. A beküldött elképzelések egytől egyig bátor és kreatív módon ragadták meg a lényeget, így a zsűri számára igazi kihívást jelentett kiválasztani az első három helyezettet, de végül megszületett az eredmény:

I. helyezett: Bordács Anna

II. helyezett: Könözsi Gábor

III. helyezett: Kriván Tamás

A díjazottak 2024. április 16-án ünnepélyes keretek között vették át nyereményüket dr. Mosóczi Lászlótól, a Volánbusz vezérigazgatójától. A győztes alkotás tervezőjének nyereménye egy 40 ezer forint értékű utazási utalvány és egy 10 ezer forint értékű ajándékcsomag. A második és a harmadik helyezett egy 30 ezer forint, illetve egy 20 ezer forint értékű ajándékcsomaggal lett gazdagabb. Dr. Mosóczi László köszönetet mondott valamennyi pályázónak, majd hozzátette: „Az első helyezett alkotás méltó emléket állít a hazai autóbusz-közlekedésnek és a közel 100 éves Volánbusznak. Büszkék vagyunk arra, hogy a győztes pályamű a jövőben a közlekedési vállalat méltán híres nosztalgiaflottájának legújabb járművén hirdeti a magyar autóbusz-közlekedés páratlan történetét.”

A győztes kreatív terv az elkövetkező hetekben életre kel, a feldíszített Ikarus EAG 397.05-ös autóbuszt a 2024. június 8-i retrónapon mutatja be a Volánbusz.

A közlekedési vállalat ezúton is gratulál a helyezetteknek, és köszöni valamennyi résztvevőnek a beküldött pályaműveket!

A képen az első hrom helyzett és a társaság vezetői láthatók.

A képen az első  helyzett és a társaság vezetői láthatók.

A győztes grafika részlete.

A második helyezett grafika.

A harmadik helyezett grafika.

Volánbusz Zrt.