Volánbusszal, biztonságban
2021. május 11.
Akár gyalog, akár autóval, közösségi közlekedéssel vagy alternatív eszközökkel indulunk is útnak, minden alkalommal fokozott óvatosságra van szükség, hogy ne tegyük ki veszélynek magunkat, illetve azokat, akik szintén utaznak. A balesetek túlnyomó többsége megelőzhető lenne csupán egy kis odafigyeléssel, amire szeretnénk az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közös kampányunkban is felhívni a figyelmet. Vegyük most sorra először, mi mit teszünk azért, hogy biztonságban hazaérjetek.
Sok élet múlik az autóbusz-vezetőkön.
Autóbusz-vezetőink felelőssége hatalmas: egyszerre akár száznál is több utasuk, valamint a közlekedés többi résztvevőjének élete, testi épsége múlik tapasztalatukon, tudásukon, éberségükön és reakcióidejükön.
Folyamatos képzésekkel segítjük kollégáinkat.
Ahhoz, hogy valaki autóbuszt vezethessen, érvényes, D járműkategóriás vezetői engedéllyel kell rendelkeznie, amelynek feltétele a B és a C kategóriás jogosítvány megléte is. Új belépőinknek (előképzettségüktől függően) 24-60 órás alaptanfolyamon, a fedélzeti eszközök használatát ismertető oktatáson és vonalismereti gyakorlaton is részt kell venniük. Évente egy alkalommal minden autóbusz-vezetőnk számára továbbképzést tartunk, ahol egyéb szakmai tárgyakra is kitérünk (forgalmi, kereskedelmi és közlekedési ismeretek, szolgáltatói magatartás, utasjogi képzés, elsősegélynyújtás).
Az autóbuszok vezetéséhez szükség van érvényes Gépjárművezetői Képesítési Igazolványra (GKI) is, amelyet ötévenként meg kell újítani. A GKI-tanfolyamokon kiemelt hangsúlyt fektetnek a biztonsági szabályokon alapuló, észszerű vezetés oktatására. A preventív (megelőző) vezetés fontosságát belső képzéseinken, autóbusz-vezetői kézikönyvünkben és szabályzatainkban mi is hangsúlyozzuk. Idén ezer autóbusz-vezető részvételével vezetéstechnikai, illetve a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű utasokkal történő kommunikációt elősegítő érzékenyítő tréninget is szervezünk.
Rendszeresek az alkalmassági vizsgálatok.
Minden kollégánk számára kötelező az éves foglalkozás-egészségügyi és munkaköri alkalmassági vizsgálat, de gépjárművezetőink szűrésére nemcsak saját szigorú előírásaink, hanem minisztériumi rendeletek egész sora is vonatkozik. Míg irodai dolgozóként csak általános vizsgálatokra van szükség a munkába álláshoz, autóbusz-vezetőink tekintélyes mappával érkeznek az üzemorvoshoz. Ráadásul számos – rendeletben, illetve munkavédelmi szabályzatunkban meghatározott – esetben soron kívül is részt vesznek munkaköri alkalmassági vizsgálaton.
Jó a statisztikánk.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020-ban a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 65 százalékát az autóvezetők okozták, őket a második helyen a biciklisek követték 12 százalékos aránnyal. A teherautósok a balesetek 8, a gyalogosok 4, a motorosok és a segédmotor-kerékpárosok 4-4, az autóbusz-vezetők pedig mindössze 1 százalékáért felelősek. Az a tény, hogy a közúti baleseteknek csak elhanyagolható része következik be az autóbusz-vezetők hibájából, kollégáink hozzáértését, kimagasló felkészültségét, tapasztalatát, szakma iránti elhivatottságát bizonyítja.
Sok járművezetőnk egy-, másfél vagy akár kétmillió kilométert is vezetett már balesetmentesen kötelékünkben. A 250 ezernél több balesetmentes kilométert teljesítő munkatársaink teljesítményét minden évben elismerjük, 2020-ban 1065 kollégánkat tüntettük ki.
Járműveink karbantartása, műszaki állapotuk folyamatos nyomon követése kulcskérdés a biztonságos utazás szempontjából.
Egy autóbusznak számtalan műszaki feltételnek kell megfelelnie, hogy a forgalomban közlekedhessen. Mielőtt elindulnának, járművezetőink az előírás szerint naponta ellenőrzik a járművek berendezéseinek műszaki állapotát.
Ha kollégáink a napi ellenőrzések során bármilyen rendellenességet tapasztalnak, a buszt kivesszük a forgalomból és azonnal műhelybe kerül. Karbantartó és javító rendszert is működtetünk, hogy a járműveink folyamatosan üzem- és forgalomképesek legyenek. Valamennyi autóbuszunkat kéthetente szemlézzük saját szigorú szempontrendszerünk, illetve a gyártó által előírt technológia szerint is.
Új buszok, új lehetőségek.
Fiatalítjuk járműparkunkat, így csökken a károsanyag-kibocsátásunk, nő az utazási komfort és természetesen a közlekedés biztonsága is. Új járműveink beszerzésekor fontos szempont, hogy a vezetést segítő speciális rendszerek is hatékonyan támogassák autóbusz-vezetőink munkáját.
Neoplan Tourlinereink fedélzetén például a jelenleg elérhető összes elektronikus vezetéstámogató rendszer megtalálható a maximális biztonság elérése érdekében. Az éberségfigyelő, valamint az álló akadályokra is reagáló automatikus vészfékrendszer mellett e típus rendelkezik a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátóan alkalmazkodó EfficientCruise sebességtartó automatikával is.
Dióhéjban ennyit rólunk. Következő bejegyzésünkben azt vesszük majd lajstromba, ti mit tehettek azért, hogy épségben hazaérjetek – mert ez bizony nemcsak rajtunk, hanem rajtatok is múlik.