„A munkám egyaránt utal a Volánbusz nosztalgiaflottájára, valamint a hazai autóbusz-közlekedés és -gyártás történelmére” - interjú Könözsi Gáborral, autóbusz-dekorációs pályázatunk második helyezettjével
2024. május 17.
Újabb héttel, és egy újabb helyezettel kerültünk közelebb a június 8-i Volánbusz-retrónaphoz. Ismerjétek meg ezúttal Könözsi Gábort, autóbusz-dekorációs pályázatunk ezüstérmesét!
Honnan jött az ötlet, hogy megmérettesse magát a Volánbusz nosztalgiabusz-dekorációs pályázatán? Máskor is indult már ilyen pályázaton?
Nem, ez volt az első, de nagyon örülök neki, hogy sikerült második helyezést elérnem. 2020 óta foglalkozom autóbusz-modellek készítésével; többnyire Ikarus 300-asokat és az EAG típusait készítem 1:43-as arányban, de egyedi megrendelésre más autóbusztípusokat is lemodellezek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igény esetén a különböző Volán-társaságok festésmintáival készítem el a modelleket, csináltam már például Kisalföld, Borsod és Szabolcs Volán egykori színtervével is buszmodellt. A festés- vagy fényezésmintát pedig egy grafikai program segítségével szerkesztem meg, majd matricára nyomtatom. Ikarus E97-es modellt is készítettem már különböző mintázatokkal, így amikor megláttam az Ikarus EAG 397.05-ös dekorációjára kiírt pályázatot, rögtön több ötletem is támadt a dekorálására. Először a régi Volán-buszok „papagájos” festését szerettem volna fölidézni, de aztán rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert ez a típus sosem viselt ilyen fényezést, és nem is illett rá igazán. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy mi lenne, ha a különböző korok meghatározó autóbusztípusainak a sziluettjét tenném rá – az adott korszakhoz tartozó logóval? Végül ennél a megoldásnál maradtam. Az Ikarus Faros egy olyan ikonikus jármű, amelyre mindenki emlékszik, de a 200-ast sem kell különösebben bemutatni, mert ez egy alapjármű volt a rendszerváltás előtt. Az E95-ös pedig szintén elterjedt volt a nagyvárosok közötti távolsági közlekedésben. Ezért esett a választásom ezekre az alaptípusokra. A pályázatom így egyaránt utal a Volánbusz nosztalgiaflottájára, valamint a hazai autóbusz-közlekedés és -gyártás történelmére is.
Van valamilyen szakirányú – mondjuk, járműmérnöki vagy grafikai –végzettsége, ami segítséget jelent az autóbusz-modellezés terén?
Építészmérnök vagyok, napi szinten használok különféle tervező- és grafikai programokat. Szerintem a két szakma közel áll egymáshoz.
Családi indíttatásból jött ez a hobbi? Esetleg volt autóbusz-vezető a családban?
Nincs családi kötődésünk a buszközlekedéshez, viszont engem gyerekkorom óta érdekelnek az autóbuszok. Ezért is indítottam el 2001-ben a busztipusok.hu weboldalt, ahol fotókat, típustörténeti leírásokat, adatokat, jellegrajzokat teszek közzé. Rendszeresen részt veszek a különböző nosztalgiarendezvényeken, retrónapokon, természetesen tavaly is ott voltam Hatvanban. Szerencsére sok dolgozót, formatervezőt ismerek a régi Ikarus-gyárból, és sikerült széleskörű szakmai kapcsolatokra szert tennem az elmúlt években.
Akkor ez több mint hobbi: értékmentés vagy inkább már megélhetés?
Is-is. Eredetileg az volt a cél, hogy a lehető legtöbb tárgyi emléket megőrizzem az utókornak a már kifutott, nem létező Ikarusokról. Innen már csak egy lépés volt a modellkészítés. Ezeket eleinte magamnak készítettem, de amikor felraktam a kész műveket az egyik közösségi média oldalára, hirtelen nagy érdeklődés lett irántuk. Így indult el 3D-s nyomtatással a kisszériás gyártás: a mesterminta alapján, műgyantaöntéssel sokszorosítva készülnek az egyes elemek, amelyeket a végén összeépítek.
Hány darabból, illetve típusból áll jelenleg a buszmodellgyűjteménye?
Eddig több mint egy tucatnyi busztípusból készítettem modellt, a gyűjteményem körülbelül negyven darabból áll. A pandémia idején több időm volt a hobbimmal foglalkozni, mostanában csak heti tíz-húsz órát tudok erre szánni.
Arra még nem gondolt, hogy képezze magát ezen a téren és speciális stúdiumokat folytasson?
Úgy vagyok vele, hogy ez inkább maradjon meg hobbinak, szabadidős kedvtelésnek.
Ugye veled is találkozunk Hatvanban?
Ne hagyd ki az idei buszünnepet! Az eseményen minden közlekedésrajongó jól érezheti magát, hiszen számos izgalmas programmal, régi eszközzel, relikviával és persze autóbusszal készülünk. Írd be a dátumot magadnak, találkozzunk Hatvanban június 8-án! A jegyek már megvásárolhatóak, a rendezvénnyel kapcsolatos részletek honlapunkon érhetőek el.