Nyugdíjaztuk az utolsó Ikarus EAG E94G-t
2023. május 30.
Május folyamán befejezte aktív szolgálatát társaságunk és ezzel az egész ország utolsó Ikarus EAG E94G típusú csuklós autóbusza. A típust sokan joggal a valaha gyártott legszebb magyar csuklós autóbusznak tartják – említést érdemel, hogy a mindössze nyolc legyártott példány mindegyike a Volánbusz, vagy jogelődjeinek flottájában közlekedett. A széria utolsó mohikánja, a HIY-435 rendszámú példány az utóbbi időben műszaki tartalékként szolgált Nagykanizsán. A Volánbusz mindazonáltal nem vesz örökre búcsút a típustól, hiszen egy másik példányt társaságunk megőriz az utókor számára a járműbarátok körében nagy népszerűségnek örvendő értékmentési programunk keretében, melynek köszönhetően a nosztalgiaflottánkon kívül számos olyan típust is megőrzünk, amelyek az elmúlt évtizedekben társaságunk életének szerves részét képezték.
Nosztalgiázzunk egy kicsit!
Az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft. az E94G-t 1997-ben mutatta be első és egyetlen önálló fejlesztésű tolócsuklósaként, melyből mindösszesen 8 darab készült 1997 és az ezredforduló között. Társaságunk magyar járműgyártás iránti elköteleződését jól mutatja, hogy mind a 8 példány jogelődjeink járműparkjában lelt otthonra, 6 darab a típusból az első pillanattól patronáló Zala Volán Rt.-nél, 2 darab pedig a még regionális közlekedési társaságként működő Volánbusz Rt.-hez került, ahol akkor már 34, Rába alvázra épített és Rába erőforrással szerelt, szóló E94-es közlekedett a vállalat kötelékében.
Az Ipari Formatervezési Miniszterelnöki Különdíjjal is kitüntetett E94G prototípus példányát – amely korának legesztétikusabb csuklós autóbuszának számított – még a mai rangos nemzetközi Busworld elődjének számító kortrijki (Belgium) Car & Bus ’97 kiállításon is megtekinthették az érdeklődők. 1998 tavaszán került a Zala Volánhoz, ahol, miután a társaság legnagyobb megelégedésére tette a dolgát, 1999-ben további 1, majd 2000-ben még tovább 4 járművet állítottunk forgalomba. Ezek mindegyike Csepel alvázra épült, az első két példányt Cummins, a többit pedig Mercedes-Benz erőforrásával vásároltuk meg. Az autóbuszok mindegyike Nagykanizsán és környékén teljesített szolgálatot, a prototípus és a legutolsóként beszerzett háromajtós elővárosi, a fennmaradó 4, négyajtós, városi kivitelben érkezett.
A Volánbusz Rt. 1999-ben két darab E94G vásárlása mellett döntött, s a későbbi beszerzéseket előkészítendő, két különböző erőforrással szerelt kivitelt szereztünk be, egy MAN, illetve egy Rába motoros kivitelt. Ezt a két járművet viszont nem Csepel, hanem Rába alvázzal rendeltük meg, egyedi igények szerint, háromajtós, elővárosi forgalomra optimalizált karosszériával.
Műszaki tudnivalók
Mind a 8 példányt – 4, illetve 5 sebességes – ZF automataváltóval, programozható, számítógépes vezérlésű hidraulikus becsuklásgátló rendszerrel, ABS-szel és ASR-rel szállították le. Annak ellenére, hogy az elkészült buszok szinte mindegyike egyedi példány volt, sok éven keresztül megbízhatóan, a társaságunk legnagyobb megelégedésére szolgáltak, s 2018-2019-ben három példányt közel gyártáskori állapotára fel is újíttattunk.
Ezen járművek egyike volt a most nyugdíjazott utolsó, még menetrend szerinti járatokon közlekedő E94G autóbuszunk, amely 23 éves életútja során több mint 3,5 millió utast szállított el és 978 980 kilométert futott, azaz minden évben megkerülte a Földet szolgálata alatt. Az utóbbi időszakban műszaki tartalékként látott el feladatokat a nagykanizsai helyi telephelyen a javítás, műszaki vizsga vagy szemle miatt ideiglenesen kiállított autóbuszok helyett. Az érintett jármű a helyi menetrend módosítása miatt Nagykanizsán feleslegessé vált, korából adódóan viszont a járművet nem helyeztük át új forgalmi területre és bármennyire fájó is, a jelentős ipartörténeti értékkel bíró, ismert és elismert típus még utolsó közlekedő példányát selejteznünk kellett.
Mi történt a legendás buszokkal?
Az eredetileg legyártott nyolc darab Ikarus EAG E94G-ből napjainkban még hét fizikailag létező példányról van tudomásunk, ráadásul közülük többen is jó kezekben vannak. A társaságunk értékmentési programjában megőrzött E94G mellett a jogelődünk egykori Rába alvázas csuklósai közül is megmenekült az egyik, azt 2018 elején adtuk a Közlekedési Múzeum tulajdonába, ennek felújítása jelenleg is zajlik. A prototípust és az annak eredeti motorját hordozó 1998-as évjáratú társát egy magángyűjtő rendelkezésére bocsátottuk, és szintén egy rajongó vásárolta meg tőlünk az utolsó legyártott példányt is.