2023-ban is úton a segítség!
2023. december 11.
A 2023-as év a korábbiakhoz hasonlóan a jó élmények mellett sajnos bőséggel tartogatott kihívásokat is mindannyiunk számára. A nehezebb időkben különösen fontos az összefogás, egymás segítése. A karácsonyi időszak közeledtével minden évben próbáljuk lehetőségeinkhez mérten felkarolni, támogatni különböző segítő szervezetek munkáját. Idén sem lesz ez másképpen, de ezúttal a járműbarátok segítségével, egy igazán különleges fordulattal tesszük mindezt!
Jónak lenni jó
Az idei évben immár negyedik alkalommal csatlakozunk a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójához, amely ezúttal a Semmelweis Egyetem koraszülötteket és veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését elősegítő alapítványát támogatja. A jótékonysági aukcióra egy rendhagyó tételt ajánlottunk fel, amely különösen kedves a szívünknek: licitre bocsátjuk az Ikarus ikonikus 200-as sorozatának egyik autóbuszát, amit, bízunk benne, sokan értékelni fogtok!
A szóban forgó jármű már a fővárosi Kunigunda utcában várja új, szerető tulajdonosát. Bízunk benne, hogy igazán jó és gondos kezekbe kerül, így még sokáig dobogtathatja meg az autóbuszbarátok szívét (köztük természetesen a miénket is). Nézzétek ezeket a formás idomokat:
Az 1999-ben forgalomba helyezett IK 263-ast életkora miatt nyugdíjaztuk, 2023 szeptembere óta már nem teljesít szolgálatot.
263-as gyorstalpaló
A 263-as az ismert magyar autóbuszgyár városi és elővárosi közlekedésre tervezett szóló típusa, amely elődjénél, a 260-as modellnél egy méterrel hosszabb, így 25 ülő és 95 álló utas szállítására alkalmas.
Az 1988 és 2001 között gyártott 263-asból nemcsak a hazai piacra értékesítettek, de összesen több mint 1250 példányt vásárolt Kelet-Németország és a Szovjetunió is. A modell megbízhatóságát és tartósságát igazolja, hogy a jótékonysági licitre felajánlott darab 1999 nyári forgalomba helyezése óta több mint 1,4 millió kilométert futott, 10.350 köbcentiméteres, 211 lóerős motorja ma is működőképes.
A járműről röviden
A licitre bocsátott kocsi az egykori Szabolcs Volán kötelékében teljesített szolgálatot, honállomása Kisvárda, majd Vásárosnamény volt. Színezése is ennek megfelelő, az egykori megyei autóbusz-társaság arculatát tükrözi.
A jármű 24 éves szolgálata alatt jellemzően a Kisvárda–Baktalórántháza, a Kisvárda–Újdombrád–Gégény, a Kisvárda–Szabolcsveresmart és a Kisvárda–Székely–Kemecse vonalon közlekedett.
Most vagy soha!
Ha szeretnél egy igazi szeletet magadnak a magyar közlekedéstörténetből, akkor ez bizony egy soha vissza nem térő alkalom! A típusból jelenleg már csak kilenc fut nálunk, így ez az autóbusz igazi ritkaságnak számít az utakon. És ha ez nem volna elég érv, akkor gondolj arra, hogy máskor és máshogyan nem ilyen egyszerű egy saját Ikarushoz hozzájutni!
Üss most két legyet egy csapásra! Licitálj 2023. december 17-én, és vidd haza ezt az igazi ikont, az árával pedig támogassuk közösen a koraszülött gyermekeket! A kikiáltási ár 700.000 Ft.